Igen, ha emlékezetünk ideológiai zsákutcává válik, és nem engedi be azokat a nézőpontokat, amelyek árnyalják a domináns narratívákat. A horvát író első magyarul olvasható regénye a „többirányú emlékezet” (Rothberg) jegyében mesél egy a magyar történelem szempontjából sem elhanyagolható Közép-Európáról, a közös európai roncsokról.
A németek második világháborús szerepe kapcsán ritkán esik szó a vérbe fojtott német ellenállási mozgalomról (Weiße Rose), vagy a nácik által brutálisan kivégzett német kommunistákról. Természetesen, nem relativizálni akarom a német nemzetiszocializmus és más európai csatlósainak, köztük Magyarország bűnét, bűnrészességét. Šnajder sem ezt teszi, amikor az elbeszélő apjának, a szlavóniai Volksdeutsch Georg Kempf sorsáról mesél. A Rézkorszak az alulnézet regénye, a családi hagyatékot is felhasználó autofikciós próza.
A történet, mint minden közép-európai történet, Mária Terézia uralkodásával, a Monarchiával kezdődik. Pontosabban, kezdetben vala a mese. Mese a patkányokról és az emberekről. A hamelni patkányfogó legendája – a Miłosz-mottó nyomán is – a csábítás meséjévé változik, a totalitárius ideológiák manipulációjának allegóriájává.
Kempf ősei a jobb élet reményében indulnak el az ígéret földjére, Transilvaniába, ám útközben lehorgonyoznak Szlavóniában, Vukovárban. A regény első mondata: „Éhség van Németországban.” Ez nem pusztán Hamsun nevezetes regényével hozható összefüggésbe, mintegy annak bírálataként, hanem a menekülés, a tömeges migráció, az örökös vándorlás problémájára is utal. „Az író emigráns”, nyilatkozta nemrég Šnajder, akit a 90-es években az akkori nacionalista horvát propaganda nemkívánatos személlyé nyilvánított, és a kritikus nézetei miatt távozni kényszerült Horvátországból.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
