Színház

Szép kontra

Lila Akác Lokál

Kritika

Szép Ernő Lila ákácából Lila Akác Lokál lett a Belvárosi Színház színpadán.

Az ismert szomorú bon mot szerint a szerző az 1940-es évek végén már úgy mutatkozott be, hogy „Szép Ernő voltam”, utalva mellőzöttségére és elfeledettségére. Szép 1953-ban hunyt el, így a szerzői jog örökösei egészen 2023-ig beleszólhattak a műveiből készülő átdolgozásokba, Tasnádi István azonban az idén már szabadon szabhatta-varrhatta a szöveget. Nem először foglalkozott vele, az 1998-ban a Bárka Színházban bemutatott előadásnak ő volt a dramaturgja. Akkor a regényből dolgozott, most a színdarab volt a kiindulási alap. És hát azóta eltelt egy negyedszázad.

A szerző-rendező egy interjúban elmondta: úgy érzi, az eredeti darab felét megette a moly, ráfér a frissítés, ezen felül pedig reagálni szeretett volna a mai közállapotokra, a két világháború közötti időszak iránti nosztalgiára is. Tasnádi Istvánnak nagy gyakorlata van a továbbírásokban, átírásokban (gondoljunk csak a Rozsdatemető második részére a Katona József Színházban), ezúttal azonban a két szerzői világ mintha nem összesimulna, hanem időnként birokra kelne egymással. Az előadásnak azok a részei működnek jól, amelyekben Szép Ernő szövege kerekedik felül. Persze, itt is vannak húzások, egyszerűsítések, az az áradó nyelvi sokszínűség és szépség azonban, ami például a nyitójelenetben Pali (Rohonyi Barnabás) és Manci (László Lili) találkozásánál ránk zúdul, ma is hat és elvarázsol. A két fiatal képekkel, rég hallott szavakkal, rontott, elharapott mondatokkal teli, társadalmi helyzetüket, műveltségüket szépen megvilágító párbeszéde a maga régimódi bájával is élőnek hat. Jól sikerült Bizonyosné, Lola (Járó Zsuzsa) és Pali humorral és iróniával teli, fordított csábítási jelenete is, amelyben a nyitott házasságban élő asszony csak egy következmények nélküli, laza viszonyra csábítaná a szerelmi ábrándokat dédelgető Palit, ő viszont romantikára vágyó lovagként udvarol. Szép Ernő trubadúrlírája ütközik itt a dugjunk egyet, aztán menjünk mentalitással.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.