Éles szemmel veszi észre az őt körbevevő idilli világ kulisszáin a repedéseket. Családja otthona ugyanis egy francia katonai támaszpont Madagaszkáron, a névleg már független, de a gazdasági kiszolgáltatottság és persze a katonai jelenlét okán egykori gyarmattartójától még mindig függő afrikai szigeten. 1971/72 fordulóján vagyunk. Hermetikusan elzárt világ ez, külön iskolával, templommal, sőt stranddal, nem beszélve a roppant hangárokról, amelyekből útjukra indulnak a repülőgépek, hogy a kormánycsapatok segítségére legyenek a korrupt kormányzást megelégelő lázadók leverésében. A kolónia főleg a fehéreket kiszolgáló személyzeten keresztül érintkezik szigetlakókkal. Nincs a filmnek igazi története az érlelődő változások lassú, a gyermeki tekintet elől elrejteni hiába próbált, és csak a film végén egyértelművé váló kibontakozásán kívül. Thomas érzi a fokozódó és csupán családi összezördülésekben kifejeződő feszültséget. Történések vannak, hangulatok, benyomások, megfigyelések. A tiszt papa egy mulatságon túlságosan nagy érdeklődést mutat alárendeltje, egy őrmester menyasszonya iránt, nem történik semmi, de a mama innentől mindenért bünteti a férjét. Kedvesen, de nyilvánosan kérdezi egy más alkalommal, hogy volt-e már, miként bajtársai, prostituálttal, sőt egyszer le is robertózza, emlékeztetvén őt ebben a nacionalista közegben nem emlegetett spanyol származására (az idő tájt a szegény spanyolok voltak a gazdag Franciaország lenézett vendégmunkásai). Miután menyasszonya hazautazik („nem bírja a klímát”), az őrmester beleszeret egy színes bőrű helybéli lányba, de őt nem engedik be a karácsonyi ünnepségre, sőt bizarr szertartással űzné ki belőle az ördögöt a bennszülöttek babonáit amúgy lenéző francia pap. A film ezeket a drámákat mintegy mellékesen, jobbára valami zajos esemény hátterében, Thomas nézőpontjából mutatja meg. Ez a termékeny bizonytalanság, a „valójában mit is látunk” talánya, az utólag összeálló kép pontosan tükrözi a kisfiúban zajló folyamatot, szembesülését a valósággal. Kár, hogy a végül bekövetkező forradalom himnikus ábrázolása elveszti ezt a látószöget – és persze Thomast is, aki nyilván nem lehet ott a lelkesítő beszédek elhangzásakor. Arra pedig nem is lehet reflexió, ami ez után következett: a franciát felváltotta a szovjet befolyás. Hogy ne csak a talaj legyen vörös.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
