A filmes mezőnyben ott van például Joachim Trier, aki először azzal jött, hogy az élet távolról sem fenékig tejfel, ha az ember írói álmokat dédelgető, érzékeny fiatalember Oslóban (Szerzők), ezt követően pedig egy tízessel idősebb alak rótta a norvég főváros utcáit, hogy valami kapaszkodót találjon a rehabról kapott egynapos eltávja során (Oslo, augusztus). Nem sokan jutnak el odáig az elveszett oslói lelkek lírai ábrázolásában, hogy harmadik filmjükben már Gabriel Byrne, Jesse Eisenberg és Isabelle Huppert nézzen fájdalmasan a kamerába, de Triernek ez is összejött: a Hétköznapi titkaink nem is maradt el az ízléses nemzetközi presztízsprodukciók míves középmezőnyétől.
Még egy kis kacérkodás is belefért a természetfelettivel (Thelma), de már itt volt az ideje szétnézni újra az ismerős oslói utcákon, hátha változott valami a felnőtté válást életvitelszerűen elszabotáló húszasok-harmincasok körében. Trier ismét leereszkedett oda, ahová előtte már sokan mások: csókolom, a korszellemet keresem, melyik sarkon találom? És a fiatalság? Hát, róla mit tudunk? Még mindig vannak olyan szeleburdi, lassan érő, kapcsolatról kapcsolatra bukdácsoló, bájos egyedek, akik nem a lakáskulcsukat, hanem önmagukat keresik gőzerővel minden áldott nap? Mint előtte már sokan mások, Trier is arra jutott, hogy igen vannak, s már csak rajta állt, vérmérsékletén és filmrendezői tehetségén, hogy mit kezd e breaking news-zal.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
