Film

Önként a vágóhídra

James Watkins: Szádra ne vedd

Kritika

Tényleg szükség volt Christian Tafdrup horror-szatírájának amerikai remake-jére?

A látogatás (2022) az a fajta film, amely egyszer is sok: lassan végignézni, ahogy a holland ragadozó házaspár játszik az étellel (a magukat halálba udvariaskodó dánok, Bjørn és Louise) és lassanként magának a civilizációnak a szövetét bontják le, nem gyenge idegzetűeknek való. Persze a perverz komédia csírája is megvolt a történetben; hajmeresztő, de mégsem teljesen életszerűtlen szituációk sorában bomlott ki, hogyan oltja ki az életösztönt a túlzott jólneveltség és konfliktuskerülés. A sztori külön bája, hogy a barbárság Európa szívében, derék, istenfélő európaiak között szabadul el, miközben a dánok és hollandok között tátongó kulturális szakadék komikusan kiszélesedik.

Az amerikai változatban James Watkins megőrzi az alapvető formulát, de kissé áthelyezi a hangsúlyokat, ami elvesz az eredeti kaján sötétségéből, de mélységet is kölcsönöz hőseinek. A kissé karót nyelt amerikai házaspár Ben (Scoot McNairy) és Louise (Mackenzie Davis) egy toszkán nyaraláson ismerkednek meg a felszabadult Paddyvel (James McAvoy) és Ciarával (Aisling Franciosi). Bár fiuk rendellenesen félénknek tűnik, ez nem szegi kedvüket, és olyan éhesen habzsolják az élet örömeit, hogy az egészen megszédíti a zsibbadt jenkiket. Kis habozás után el is fogadják meghívásukat vidéki házikójukba, valahová a ködös Albionba.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.

Semmi jóra

„Újabb Mi Hazánk-siker: a Zeneakadémia lemondta Varnus Xavér koncertjét!” – írta büszkén Facebook-oldalára november 15-én Dúró Dóra. A bejelentést megelőzően a politikus nyílt levélben, az Országgyűlés alelnökeként követelte a Zeneakadémia vezetőjétől a koncert lefújását – minden különösebb vizsgálat, vizsgálódás nélkül, egyetlen ún. tényfeltáró cikkre alapozva.

„Itt nyugszik fiam, Marcel”

A holokauszt minden tizedik áldozata magyar volt. Köztük azok is, akiket a kevéssé közismert északnémet lágerrendszerben, a Neuengammében pusztítottak el. Miért fontos az emlékezés, és hogyan fest annak kultúrája? Mit tehetünk érte, mi a személyes felelősségünk benne? Hamburgban és a környező városokban kerestem a válaszokat.

 

Nacionalista internacionálé

Felejtse el mindenki az ósdi románozást vagy szlovákozást, a 2020-as évekre megújult a szélsőjobb: elsősorban a Nyugatot szidják egymás helyett. Június 9. után az Európai Parlamentben már pártcsaládjuk is van.