Film

Tócsák között

Renny Harlin: Tolvajok társasága

  • - köves -
  • 2021. július 21.

Kritika

Tevékkel vagy tevéken viccelődni – a filmtörténetben ez eddig csak keveseknek sikerült méltósággal, és ezt az akadályt Pierce Brosnannak sem sikerült megugrania.

A teve kifogott rajta, de vannak itt kevesebb púpú, ám annál zavaróbb körülmények is. Közéjük tartozik Renny Harlin, akit mintha ugyanaz a 90-es évek Hollywoodba bevándorló akciórendezőit leterítő kór támadott volna meg, mint pályatársát, Wolfgang Petersent: örökre beleragadt a mondott évtizedbe. Pedig akkor olyan macsó akcióklasszikusokat rendezett, mint a Die Hard 2. és a Cliffhanger.

Mire Brosnant egy teve hátán megpillantjuk a Közel-Keleten, még van remény, hogy Renny Harlin feltámad poraiból. Brosnan úgy fest, mint akinek senki nem szólt, hogy már rég nem vele forgatják a Bond-filmeket, de egy Bondot mindig jó látni, főleg, hogy egy akkora akció van kilátásban, amekkorát csak az úri mestertolvajok legnemesebbike tud kivitelezni. Mellette viccesnek képzelt figurák fiatal csapata poroszkál a sivatagos forgatókönyv homokjában, akiket, bár más-más színész játssza őket, férfiak és nők vegyesen, nehéz megkülönböztetni egymástól. Az egyik jól gyorsul, a másik gyorsan beszél, a harmadik nagyokat rúg és van negyedik is, aki szőke, de ha kinyitják a szájukat, összeszorul a szívünk, hogy nem becsültük meg eléggé a kilencvenes évek akciódialógusait.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A józanság kultúrája. Folytatódik CIVIL EXTRA szolidaritási akciónk

Folytatódik a Magyar Narancs rendhagyó kezdeményezése, amelynek célja, hogy erősítse a civil szférát, a sajtót, valamint az állampolgári szolidaritást, válaszként a sajtót és a civil szervezeteket ellehetetlenítő, megfélemlítő, a nyílt diktatúrát előkészítő kormányzati törekvésekre. Új partnerünk a függőséggel küzdők felépülését segítő Kék Pont Alapítvány.

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.