Könyv

Böbe baba vezeti a labdát

Rényi Pál Dániel: Győzelmi kényszer – Futball és hatalom Orbán világában

Kritika

Aki focizott valaha rendszeresen, tudja, hogy játékostársaink pályán tanúsított viselkedéséből önkéntelenül is következtetünk a személyiségjegyeikre.

Különösen termékeny terepe ennek az amatőr és a kispályás futball, ahol kevésbé kötöttek a posztok, kevésbé kiérlelt a taktika (ha van egyáltalán), nagyobb tér nyílik az egyéni megoldások előtt. Úgy érezzük, az, hogy valaki hátrajön-e védekezni vagy inkább az ellenfél térfelén álldogálva várja a labdát, hogy cselezni szeret-e vagy passzolni, hogy miként szól csapattársai­hoz, ellenfeleihez, a bíróhoz, megmutat valamit abból, milyen ember lehet az illető a pályán kívül.

A visszaemlékezések szerint Orbán Viktor húszas-harmincas éveiben egy olyan fiatal frusztráltságával focizott az ELTE egyetemi bajnokságában, majd később a parlamenti válogatott mérkőzésein, mint akinek csak késő kamaszkorában omlott össze az a gyerekkori álma, hogy egyszer még nagy játékos válhat belőle (több korai interjújában sietett megjegyezni, hogy sajna lapos csüddel született, ezért nem alakulhatott ki nála a profi szinthez szükséges rúgótechnika). Orbán az alapvetően baráti hangulatú meccseket sem hobbiként vagy szórakozásként fogta fel, hanem véresen komoly küzdelemként. Az amatőrök, a nálánál gyengébbek vagy kevésbé elszántak között akarta megmutatni, mekkora focista is ő.

Mintha az elmaradt játékoskarrierért kompenzálta volna magát első miniszterelnöki ciklusában is, vagy akkor, amikor a felcsúti focicsapat útját egyengette. A sportág iránt érdeklődő vezetőként soha nem az érdekelte, hogy a futball fejlődése szempontjából ideális körülményeket teremtsen, ehelyett már-már mániákus mikromenedzsmentet alkalmazott: miniszterelnökként kitúrta az MLSZ elnökét, és saját embereivel töltötte fel a szövetséget, szimpátiái és antipátiái alapján osztotta a kluboknak a támogatást, egy alkalommal egy válogatott mérkőzés félidejében állítólag személyesen tarott eligazítást a magyar csapat öltözőjében. Rényi Pál Dániel könyve olyan fociőrült politikusként írja le Orbánt, akinek a fő célja nem az, hogy a magyar futball jobb legyen, hanem az, hogy ezt a javulást – vagy legalább érzékelt javulást – hozzá kössék a sportág nagyjai, és neki tulajdonítsa a közvélemény is. Hogy ő legyen az, aki, ha kerülő úton is, de berúgja a győztes gólt.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

És meghalni a gyönyörtől

„A fájdalom politikai kérdés, a gyönyör politikai kérdés” – okítja a haldokló Mollyt (Michelle Williams) egy gyönyörű leszbikus (Esco Jouléy), aki egy személyben radikálisan szabad szexuális felfedező és empatikus szociális munkás is.

Végtére is a gyerek az első

Lehet-e hazugságra építeni értelmes életet, főleg másokét, a családtagjainkét, a gyerekünkét? Persze kizárólag az ő érdekükben! Van-e olyan érdek, ami fontosabb, mint az igazság?

Kísérleti fizika

Öveges József fizikus, piarista szerzetes, tanár, mondhatni mé­dia­­sztár volt a hatvanas–hetvenes években. Közvetlen stílusban, élvezetesen előadott ismeretterjesztő előadásai és a közben bemutatott kísérletek tették ismertté.

Micimackóék felnőttek

Ládaasztal a fő díszletelem a Három Holló pincehelyiségének apró színpadán, olyan, amilyenek mellett a fesztiválokon szoktunk iszogatni. Körülötte jégkockához hasonló, hol egységes kékben, hol különböző színekben pompázó ülések. Gyerekként nem egészen így képzeltük a Százholdas Pagonyt.

A ház torka

Egy Pireneusok mélyén megbújó faluban, a Clavell házban a család egyik nőtagja éppen haldoklik. Hörgő, bűzölgő, démonisztikus tusa ez, pokoli gyötrelem. Nem véletlenül gondolunk a pokolra és érezzük meg egy földöntúli lény jelenlétét.

Mi a művészet?

Hazánk kulturális miniszterének, Hankó Balázsnak – aki a 2023-as és a 2024-es szja-bevallásának „munkáltató” rovatába is „Kultúrális és Innovációs Minisztériumot” írt – érezhető, napi gondjai vannak a nyelvhasználattal.

A javaik és az életük

Válaszolnak… Az a legjobb ebben a szánalmas bolhacirkuszban, hogy válaszolnak, és megmagyarázzák. Hogy az nem is úgy van, mert nem is az övéké, csak épp náluk van, valahogy. Bérelték, lízingelték, amikor egy percre nem figyeltek oda, a nyakukba akasztotta valaki vagy valami. Néztem a tájat, és rám esett, a Jane Birkin meg a táskája, szerencsére nem az egész Gainsbourg család, gyerekkel, kutyával, szivarral.

Honfiak  

–Librettó–

(A helyszín az első négy felvonásban mindvégig a miniszterelnök dolgozószobája.)

Nemcsak a hősök arcai

82 éve, 1943. április 19-én kezdődött, és szűk egy hónapig tartott a varsói gettófelkelés. Miközben a nácik leszámoltak az alig felfegyverzett lázadókkal, porig rombolták a zsidók számára kijelölt városrészt, a túlélőket pedig haláltáborokba küldték, Varsó többi része a megszállás hétköznapjait élte. Hogyan emlékezik ma Lengyelország a világháború alatti zsidó ellenállás legjelentősebb mozzanatára?

„A legkevésbé sem keresztényi”

A nyugati populista mozgalmak és pártok a kereszténység kifacsart értelmezését használják fegyverként a hatalomért folytatott harcban, miközben a hagyományos kereszténydemokrácia identitásválságba került. A Princeton University professzora arra is figyelmeztet: legalább mi ne beszél­jünk szélsőjobboldali „hullámról”.

Mindenki hibázhat

Nem állítható, hogy a KSH direkt hamisítana adatot a szegénységi mutatók kiszámításánál. Mégis, valahogy mindig a „kellő” irányba mutatnak a számok.