Vannak a címben is beígért párhuzamosak, akik nem a végtelenben, hanem egy madridi szülészeten találkoznak, de vannak merőlegesek és még sokféle szöget zárók, sőt az almodóvari anyák hosszú sorában egészen a spanyol polgárháborúig jutunk, a spanyol apahiány ősforrásáig, és egy máig ható nemzeti traumáig. De vissza a szülészetre, ahol épp egy tizenhét éves lány és egy negyvenes nő ad életet egy-egy gyermeknek. Még nem is sejtik, hogy mit tartogat számukra a pihent alkotói fantázia: nem egy vulkán tör ki a kórház alatt, de ha az törne ki, azt se lehetne rossz néven venni Almodóvartól, aki szokásához híven olyan véletlenekkel játszik, melyekkel más rögtön kiesne az első forgatókönyvírói rostavizsgán. Azt nem mondhatjuk el, hogyan csavarodik egymásba, sőt a nagybetűs történelembe a két egyedülálló kismama története, de azt igen, hogy abban a valóságtól néhány centire elemelt világban, ahol Almodóvar hősei már régóta léteznek, ismét kellemes a tartózkodás, és persze ott a tetemes életmű is, mely sok minden alól felmentést ad. Ilyen felütést is csak Almodóvar engedhet meg magának az európai filmművésztben: egy kiadós címlapfotózást követően a divatfotós (Penélope Cruz) összejön a modelljével, aki történetesen törvényszéki antropológus, így rögtön szóba kerülhet egy feltáratlan tömegsír a polgárháború idejéből, és mielőtt forró ölelésben egyesülnének egymással, még szó esik a Történelmi emlékezet törvényről és Mariano Rajoy korábbi miniszterelnök nem túl dicső hozzáállásáról. Almodóvar mintha sietne túlesni a nehezén: most bizony a történelmi múltba ás le, hát elhadartatja a szereplőivel a leckét, hogy aztán – végre! – a fotogén emberpár sejtelmes zenére nagyot szeretkezzen egy nyitott madridi ablaknál.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
