Film

Történelmi tapas

Pedro Almodóvar: Párhuzamos anyák

  • - köves -
  • 2022. január 26.

Kritika

Apából alig, ám anyából sokféle van Almodóvar új filmjében.

Vannak a címben is beígért párhuzamosak, akik nem a végtelenben, hanem egy madridi szülészeten találkoznak, de vannak merőlegesek és még sokféle szöget zárók, sőt az almodóvari anyák hosszú sorában egészen a spanyol polgárháborúig jutunk, a spanyol apahiány ősforrásáig, és egy máig ható nemzeti traumáig. De vissza a szülészetre, ahol épp egy tizenhét éves lány és egy negyvenes nő ad életet egy-egy gyermeknek. Még nem is sejtik, hogy mit tartogat számukra a pihent alkotói fantázia: nem egy vulkán tör ki a kórház alatt, de ha az törne ki, azt se lehetne rossz néven venni Almodóvartól, aki szokásához híven olyan véletlenekkel játszik, melyekkel más rögtön kiesne az első forgatókönyvírói rostavizsgán. Azt nem mondhatjuk el, hogyan csavarodik egymásba, sőt a nagybetűs történelembe a két egyedülálló kismama története, de azt igen, hogy abban a valóságtól néhány centire el­emelt világban, ahol Almodóvar hősei már rég­óta léteznek, ismét kellemes a tartózkodás, és persze ott a tetemes életmű is, mely sok minden alól felmentést ad. Ilyen felütést is csak Almodóvar engedhet meg magának az európai filmművésztben: egy kiadós címlapfotózást követően a divatfotós (Penélope Cruz) összejön a modelljével, aki történetesen törvényszéki antropológus, így rögtön szóba kerülhet egy feltáratlan tömegsír a polgárháború idejéből, és mielőtt forró ölelésben egyesülnének egymással, még szó esik a Történelmi emlékezet törvényről és Mariano Rajoy korábbi miniszterelnök nem túl dicső hozzáállásáról. Almodóvar mintha sietne túlesni a nehezén: most bizony a történelmi múltba ás le, hát elhadartatja a szereplőivel a leckét, hogy aztán – végre! – a fotogén emberpár sejtelmes zenére nagyot szeretkezzen egy nyitott madridi ablaknál.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.