Színház

Pusztába kiáltott borsó

Paddy Chayefsky, Lee Hall: Network

  • Sándor Panka
  • 2022. január 26.

Kritika

Az előadás Sidney Lumet 1976-os (hozzánk 1980-ban eljutó), azonos című filmje nyomán készült. Az Oscar-díjakkal dúsan dekorált filmet Lee Hall tette színpadra 2017-ben, s most ezt az adaptációt használja Puskás Tamás rendezése is.

A történet szerint Howard Beale-t (Alföldi Róbert), a UBS (fiktív) televíziós csatorna esti hírműsorának bemondóját hosszú évek után az alacsony nézettségi mutatók miatt kirúgják. Beale a hír hatására élő adásban jelenti be, hogy egy hét múlva a nézők szeme láttára öngyilkos lesz. Az ügyből botrány kerekedik, Beale-nek azonnal távoznia kell, de végül ki tud könyörögni magának egy búcsúadást. A láthatóan az ideg-összeroppanás szélén álló bemondó arra használja ezt az alkalmat, hogy hangot adjon a hírközvetítésből, a médiából és úgy általában a világ működéséből való kiábrándultságának. A spontán őszinteségi roham soha nem látott nézőszámot produkál, így a csatorna Diana Christensen (Martinovics Dorina) eltökélt, ambiciózus szerkesztője úgy dönt, hogy megtartják Beale-t. Az eredmény hatalmas siker, Howard Beale lesz a „korunk bűneit ostorozó modern próféta”.

Bár a történet Beale alakja köré szerveződik, valójában nagyon keveset tudunk meg róla. Sokkal inkább közeli barátjának, Max Schumachernek (László Zsolt) válik hangsúlyossá a személye, ő az egyetlen, aki nem nézi jó szemmel, hogy bohócot csinálnak egy súlyosan zavart elméjű emberből. Schumacher, aki a hírosztály vezetője (közben kirúgják, majd visszaveszik, majd újból kirúgják) viszonyt kezd a jóval fiatalabb Diana Christensennel. Schumacher magánéleti vívódásai alkotják a cselekmény másik szálát.

Mindeközben egy olyan rendszer működésébe láthatunk bele, ahol minden morális, emberi szempontot felülír a nézettség, amelynek maximalizálása érdekében a legsúlyosabb bűnök is elfogadhatóvá válnak, hiszen „a business nem az erkölcsről szól, a business a business-ről szól”. E rendszer minden szereplője kiszolgáltatott, egy pillanat alatt válhat haszonélvezőből áldozattá. Nem a valóság közvetítése a cél, hanem egy mesterségesen létrehozott illúzió fenntartása.

A színpad egy televíziós stúdió (díszlet: Pallós Nelli); kisebb, nagyobb, még nagyobb képernyők villognak, technikusok (technikai és videórendező: Gothár Márton) sürögnek-forognak. A színház és a film médiuma folyamatos játékban van előttünk, egyszerre tekintenek ránk a szereplők a képernyőkről, és látjuk őket hús-vér valójukban. Összemosódnak a határok a valóság és a látomások között is. Howard Beale megsokszorozott alakja ijesztően tornyosul felénk: üvölt, prédikál, lázadásra buzdít.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.