Színház

Pusztába kiáltott borsó

Paddy Chayefsky, Lee Hall: Network

  • Sándor Panka
  • 2022. január 26.

Kritika

Az előadás Sidney Lumet 1976-os (hozzánk 1980-ban eljutó), azonos című filmje nyomán készült. Az Oscar-díjakkal dúsan dekorált filmet Lee Hall tette színpadra 2017-ben, s most ezt az adaptációt használja Puskás Tamás rendezése is.

A történet szerint Howard Beale-t (Alföldi Róbert), a UBS (fiktív) televíziós csatorna esti hírműsorának bemondóját hosszú évek után az alacsony nézettségi mutatók miatt kirúgják. Beale a hír hatására élő adásban jelenti be, hogy egy hét múlva a nézők szeme láttára öngyilkos lesz. Az ügyből botrány kerekedik, Beale-nek azonnal távoznia kell, de végül ki tud könyörögni magának egy búcsúadást. A láthatóan az ideg-összeroppanás szélén álló bemondó arra használja ezt az alkalmat, hogy hangot adjon a hírközvetítésből, a médiából és úgy általában a világ működéséből való kiábrándultságának. A spontán őszinteségi roham soha nem látott nézőszámot produkál, így a csatorna Diana Christensen (Martinovics Dorina) eltökélt, ambiciózus szerkesztője úgy dönt, hogy megtartják Beale-t. Az eredmény hatalmas siker, Howard Beale lesz a „korunk bűneit ostorozó modern próféta”.

Bár a történet Beale alakja köré szerveződik, valójában nagyon keveset tudunk meg róla. Sokkal inkább közeli barátjának, Max Schumachernek (László Zsolt) válik hangsúlyossá a személye, ő az egyetlen, aki nem nézi jó szemmel, hogy bohócot csinálnak egy súlyosan zavart elméjű emberből. Schumacher, aki a hírosztály vezetője (közben kirúgják, majd visszaveszik, majd újból kirúgják) viszonyt kezd a jóval fiatalabb Diana Christensennel. Schumacher magánéleti vívódásai alkotják a cselekmény másik szálát.

Mindeközben egy olyan rendszer működésébe láthatunk bele, ahol minden morális, emberi szempontot felülír a nézettség, amelynek maximalizálása érdekében a legsúlyosabb bűnök is elfogadhatóvá válnak, hiszen „a business nem az erkölcsről szól, a business a business-ről szól”. E rendszer minden szereplője kiszolgáltatott, egy pillanat alatt válhat haszonélvezőből áldozattá. Nem a valóság közvetítése a cél, hanem egy mesterségesen létrehozott illúzió fenntartása.

A színpad egy televíziós stúdió (díszlet: Pallós Nelli); kisebb, nagyobb, még nagyobb képernyők villognak, technikusok (technikai és videórendező: Gothár Márton) sürögnek-forognak. A színház és a film médiuma folyamatos játékban van előttünk, egyszerre tekintenek ránk a szereplők a képernyőkről, és látjuk őket hús-vér valójukban. Összemosódnak a határok a valóság és a látomások között is. Howard Beale megsokszorozott alakja ijesztően tornyosul felénk: üvölt, prédikál, lázadásra buzdít.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Kutyából nem lesz unikornis

  • SzSz

„1 millió dollár nem tuti. Tudjátok mi a tuti? 1 milliárd dollár” – fűzi be Sean Parker, a simlis befektető a Facebook tejfelesszájú, egyetemista alapítóit a The Social Network – A közösségi hálóban. A Justin Timberlake játszotta pasas maga a gonosz kapitalista csábító, aki David Fincher filmje szerint főszerepet játszott abban, hogy néhány kapucnis srác nekifutásából vanity project helyett végül az egész világot meghódító gigavállalat jöjjön létre.

A legnagyobb átverés

Alighanem biztosra akart menni a Netflix, amikor jó pénzért – erről még lesz szó – megvette 2018-ban az akkor már internetszerte nagy népszerűségnek örvendő, és épp börtönbüntetését töltő álörökösnő, Anna Sorokin élettörténetének megfilmesítési jogát, és hozzá ugyancsak szép pénzért leszerződtette az Y generációs narratívák kipróbált tévés elbeszélőjét, Shonda Rhimest. Biztosra mentek, csak épp azt nem tudták eldönteni, hogy mit is akarnak ezzel az egésszel kezdeni, mit szeretnének mondani a történetről, és miért tartják egyáltalán érdekesnek a Sorokin-sztorit.

A legnagyobb tűzijáték

  • Csabai Máté

Zabszem van Tigran Hamasyan seggében. Az örmény folklór, a thrash metal, a prog rock és az ECM-stílusú ambient felé tett kirándulások után odaérkezik, ahonnan mások indulni szoktak: az amerikai jazzdalokhoz, Ella Fitzgerald, Charlie Parker és Chet Baker klasszikusai­hoz. Nem vitatom, hogy ragyogó invencióval és virtuozitással nyúl ezekhez, de izgága természetének nem tud parancsolni.

Távolról sem

  • Sándor Panka

Elgondolkodtató és megragadó látvány fogad (Erős Hanna és Zatykó Bori munkája): a színpadon hatalmas piros M betű, előtte piros szőnyeg, jobboldalt kör alakú vetítővászon, Bartha Máté videóival. A Kovács Lehel által megformált kutató, az Amerikából hazatért Gyarmati Egon bele is kezd a Magor-program kifejlesztésének hátteréről szóló ismeretterjesztő előadásába.

Elnyomás alatt nő

Naomi Wolf amerikai feminista író a Vagina című könyvében hosszan értekezik arról, hogy a vagina fölötti uralom és a nők társadalmi csoportjának elnyomása egy és ugyanaz.

Míg el nem tűnik

  • Erdei Krisztina

A 20. század alkotói gyakran keresték a fotózás valódi helyét a művészetek között. Moholy-Nagy és kortársai, az avantgárd fotográfia képviselői a festészetet utánzó fotóhasználattal szemben, a médium sajátos formanyelvének kidolgozására törekedve önálló kifejezésmódot fejlesztettek ki, amely képes a valóságot sajátos nézőpontok mentén rögzíteni.

A leégett kastély felépítése

A kötet megjelenése után publikált Párhuzamos létezésben című műhelyesszéjében Láng Orsolya úgy fogalmazott, hogy akkor zárja le a verseskötetének kéziratát, amikor úgy érzi, már nem tud többet mondani „arról a kevés dologról, ami foglalkoztat”.

Utánunk is ősök jönnek

Mint amikor locsog a tenger, nyolc-tíz mondatos, csak ritkán hosszabb szövegekből áll ez a regény. Apró képek, monológok arról, hogyan tölti el az életét az ember a neten és a valóságban, hogyan éli meg a rácsodálkozás örömét, szakadatlanul tanulva és csalódva.

Múlt, jelen, jövő

„Miről vitatkoznak a magyarok?” – teszi fel a fogós kérdést a Klubrádió nemrégiben indult műsorának, a Három az igazságnak a beharangozója. Aztán gyorsan meg is válaszolja: „Természetesen önmagukról. És természetesen csak egy igazságot ismernek arról, hogy kik is ők, mi jó nekik, és hová tartanak.

A dolgozó népé lett

A 20. századi magyar írók népes táborán belül kevés­szer fordult elő teljes egyetértés, de az 1953 óta működő szigligeti alkotóház mindenkinek bejött. Lehetetlen felsorolni, hogy az elmúlt hetven évben hányan emlékeztek meg róla meleg szívvel, és az sem volt soha vita tárgya, hogy „az íróknak” szükségük van-e egy balatoni kastélyra.