Pedig a film csupán néhány eddig is csendben virágzó filmes áramlat/alkotó/tematika összegzése (amelynek képviselői persze nem először szerepelnek rangos filmfesztiválokon, de mindenki szeret újra és újra meglepődni). Maga a rendező sem titkolja, hogy inspirálták David Cronenberg szexet és technológiát, illetve húst és fémet házasító testhorrorjai (főképp a Karambol), vagy a francia új extrémizmus (ahol a saját test idegenné válása és a testi kín útján való újjászületés esetünkben különös jelentőséggel bír) és a feminista ihletésű horrorok (Ördög bújt beléd, A boszorkány, Csadoros vérszívó, A Babadook, Prevenge).
Ducournau nem tér le első filmjében, a Nyersben megkezdett útról; bár az ott felfedezett tematikát új irányokba fejleszti tovább (talán kissé mohónak is bizonyul e tekintetben). A 2016-os filmben egy fiatal állatorvostan-hallgató (Garance Marillier a Titánban is feltűnik) fedezi fel nőágon öröklődő kannibál hajlamait. Justine-t először visszaretten saját testének lázadásától, új keletű nemi és gasztronómiai vágyaitól, de lassan megérti, hogy csak így foglalhatja el méltó helyét titkokkal teli családjában, és e súlyos örökség birtokában válhat felnőtt nővé. A Nyers letisztult, világos koncepcióval dolgozó film volt; ehhez képest a Titán kissé csapongó, és egyszerre legalább három film szeretne lenni.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
