Film

Tuti Tati

Wes Anderson: A Francia Kiadás

Kritika

Hatalmas a tülekedés Wes Anderson új filmjében, a korábbiaknál is nagyobb, pedig már A Grand Budapest Hotelben is annyi volt a sztár, a szín, a szimmetria – ó, az a híres andersoni szimmetria és keretezés! –, hogy alig látszott ki a sztori.

„Helló, hadd bonyolódjak egy kicsit” – integetett ki néha bocsánatkérőn a sok híres hát mögül. A Francia Kiadásban Anderson már nem is bajlódik a történetmesélés nyűgével, minek is, hisz annyi más teendője akad a széles körben szeretett auteurnek: a régi vágású portások és a történelmi Sacher-torták után most a régi vágású amcsi skriblereknek, pontosabban a The New Yorker hőskorának állít emléket. Alig várjuk, hogy Bill Murray mint örök Anderson-bútordarab jelentőségteljes egykedvűséggel a homlokára tolja olvasószemüvegét, vagy betöltsék a vásznat egy muzeális írógépmárka vágykeltő idomai. És ha lehet még egy kérésünk, mester, történjen mindez egy fapofákkal teli, bolondos szerkesztőségben!

Ráadásul Anderson az előrehaladott frankománia erős rohamai közepette készítette filmjét. A képzeletbeli amerikai lap körül annyira francia minden, hogy mire annyit kiáltanánk, „Tati!”, már Truffaut és Godard szellemét is sikerült pajkos és játékos, könnyed és elégikus, szeretetteljes és groteszk, szóval az Andersonra oly jellemző szerzői módon, miniatűrben, de maximalistán megidézni. A vájt szeműeknek, mert nekik is szolgáltat a mester, Duvivier, Jacques Becker, Clouzot is beugorhat. Ők a francia andersoni krémes nehezebben kivehető rétegeihez tartoznak, de persze nincs olyan réteg, mely mögött ne lenne egy másik – kedvenc elfoglaltsága ez a két kakaó közt a szerzőiség pizsamájába bújt gyermeklelkű művészeknek.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”