Lemez

Utólagos figyelmeztetés: jazzvihar

Journeys in Modern Jazz: Britain

Kritika

A brit jazzre nem csak Nubya Garcia vagy Shabaka Hutchings utóbbi évekbeli feltűnése óta érdemes odafigyelni. Az új generáció felnéz az ötven évvel ezelőtt szárnyaikat bontogató elődeire, hangmintaként újra is hasznosítja őket. 

A hetvenes évtizedben a többi közt a Colosseum, a Nucleus és a Paraphernalia törték át az európai jazz fölött húzódó üveg­plafont, ám a hatvanas évek közepétől ’72-ig alakuló zenék nem csak előkészítésként, háttérként, kiindulópontként, hanem önmagukban is értékesek.

Akkor leginkább „modern” vagy „progresszív” jelzővel illették ezeket a felvételeket, amelyek legfeltűnőbb közös vonása, hogy mennyire frissek. Egyáltalán nem porosodtak fél évszázad alatt. Ez a két CD-s vagy négy LP-s válogatás csak ízelítő, az impozáns, gondos újrakiadás a British Jazz Explosion sorozat nyitánya, ezután következnek majd Kenny Wheeler és a John Dankworth Orchestra, a Don Rendell Quintet, a The New Orchestra, és Tubby Hayes korabeli albumai eredeti borítóval, tökéletesre javított hangminőségben.

Az előremutató zenekarok progresszivitása persze nem független a populáris zenében ekkoriban bekövetkezett tektonikus mozgásoktól, amelyek nagyobb kísérletező kedvet hívtak elő a producerekből is, és specializált labeleket indítottak az útkereső zenészeknek. És persze attól sem független, hogy ezek a zenészek napi kapcsolatban voltak John Mayall-lel, a Creammel, a Beatles és a Stones tagjaival. Az ösztönös tehetség és az inspiráló közösségi színtér együtt alakították azt, amit nem túlzás robbanásnak nevezni a brit jazzben, és ami több európai országban azonnal éreztette hatását. Hozzánk a jazz-rock vonulat csak-csak eljutott, de a sűrű hangszerelésű nagyzenekarok még sokáig nem érkeztek meg.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A józanság kultúrája. Folytatódik CIVIL EXTRA szolidaritási akciónk

Folytatódik a Magyar Narancs rendhagyó kezdeményezése, amelynek célja, hogy erősítse a civil szférát, a sajtót, valamint az állampolgári szolidaritást, válaszként a sajtót és a civil szervezeteket ellehetetlenítő, megfélemlítő, a nyílt diktatúrát előkészítő kormányzati törekvésekre. Új partnerünk a függőséggel küzdők felépülését segítő Kék Pont Alapítvány.

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.