Színház

Végérvényesen

AlkalMáté Trupp: Jordán Adél

Kritika

A legtöbben az utolsó pillanatig reménykedtünk, hogy lesz valamiféle folytatás. Talán úgy, hogy az előadás végén megint elkezdik kihúzni a neveket a kalapból, vagy esetleg bejelentik, ahogy korábban ötlet szintjén felmerült, hogy jövőre Máté Gábor kerül sorra.

Ám, hogy ebben aztán végképp ne is reménykedjünk, az őt játszó Dömötör András rituális öngyilkosságot követ el a nyílt színen, az előadás végén pedig mindenki leül a színpad szélére, szembenézve a közönséggel. Összegződnek a korábbi előadások ebben az elnyújtott pillanatban, átélhetővé válik az eddigi kitárulkozások minden kínja és öröme. Meg a búcsú szomorúsága. Az SZFE-t elhagyó Máté Gábor búcsújának szomorúsága is.

Persze már az is óriási teljesítmény, hogy a 2003-ban végzett színészek végig tudták csinálni, amit tizenvalahány éve vállaltak: hogy minden osztálytársuk életéről készítenek egy előadást. Divatot teremtettek, sőt színháztörténetet csináltak: a személyesség és az önirónia mentén jelenetező, az emberi esendőséget ilyen mértékben felvállaló munkamódszerükkel új műfajt hoztak létre. (Hogy csak két példát mondjak: Határátlépések, Call Girl.)

A sorozat utolsó, Jordán Adélt bemutató darabjában talán még az eddigieknél is erősebb a magánéleti szál. Ennek az lehet az egyik oka, hogy Jordán coming-outja miatt (jelenleg egy nővel, Székely Kriszta rendezővel él párkapcsolatban) a néző akarva-akaratlanul is az útkeresés és a megnyugvás dramaturgiai ívét véli felfedezni az előadásban. Ráadásul Jordán családjánál nehéz lenne színészibb dinasztiát találni: Lázár Kati és Jordán Tamás gyermeke számára a színház is (csak) élet. Nem csoda, ha a kettő az előadásban is végérvényesen összefonódik.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.