Ám, hogy ebben aztán végképp ne is reménykedjünk, az őt játszó Dömötör András rituális öngyilkosságot követ el a nyílt színen, az előadás végén pedig mindenki leül a színpad szélére, szembenézve a közönséggel. Összegződnek a korábbi előadások ebben az elnyújtott pillanatban, átélhetővé válik az eddigi kitárulkozások minden kínja és öröme. Meg a búcsú szomorúsága. Az SZFE-t elhagyó Máté Gábor búcsújának szomorúsága is.
Persze már az is óriási teljesítmény, hogy a 2003-ban végzett színészek végig tudták csinálni, amit tizenvalahány éve vállaltak: hogy minden osztálytársuk életéről készítenek egy előadást. Divatot teremtettek, sőt színháztörténetet csináltak: a személyesség és az önirónia mentén jelenetező, az emberi esendőséget ilyen mértékben felvállaló munkamódszerükkel új műfajt hoztak létre. (Hogy csak két példát mondjak: Határátlépések, Call Girl.)
A sorozat utolsó, Jordán Adélt bemutató darabjában talán még az eddigieknél is erősebb a magánéleti szál. Ennek az lehet az egyik oka, hogy Jordán coming-outja miatt (jelenleg egy nővel, Székely Kriszta rendezővel él párkapcsolatban) a néző akarva-akaratlanul is az útkeresés és a megnyugvás dramaturgiai ívét véli felfedezni az előadásban. Ráadásul Jordán családjánál nehéz lenne színészibb dinasztiát találni: Lázár Kati és Jordán Tamás gyermeke számára a színház is (csak) élet. Nem csoda, ha a kettő az előadásban is végérvényesen összefonódik.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
