Tévétorrent

Véghelyzet

This Is Going to Hurt

Kritika

Alulfizetett alkalmazottak, elhasznált vizsgálati eszközök, hajszolt, kialvatlan rezidensek és a frissen szült anyukára szakadó plafon.

Mindez akár Budapesten is történhetne, de a fájóan ismerős képsorok az NHS (az államilag finanszírozott brit egészségügyi rendszer) egyik intézményéből valók. Itt dolgozik az örökké elgyötört, kissé mizantróp Adam Kay (Ben Whishaw), akinek a születés mindennapi csodájából leginkább az ágyékára fröccsenő testnedvek, az izzadva üvöltő anyák és a változatos komplikációk tűnnek ki. Ugyanis dr. Kay frissen munkába állt szülész-nőgyógyász, aki ugyan még fiatal, de az illúziói már régen odavesztek. Míg ő folyamatosan túlórázik és ebédelni is alig marad ideje, a dölyfös főorvos (Alex Jennings) Bentley-vel gurul a leharcolt kórház elé és puccos magánklinikákon gyűjti a zsebpénzt, nem orvosként dolgozó barátainak pedig megmaradt az életkedvük, és még családot alapítani is van idejük. Pedig még csak 2006-ban járunk: hol van még a koronavírus-járvány, a Brexit és az igazán dühöngő privatizáció és költségvetés-csökkentés.

Adam Kay saját, azonos című memoárjából írta a hétrészes sorozatot. Karrierjét szülész-nőgyógyászként kezdte, de a folyamatos stressz és az egyre elviselhetetlenebb munkakörülmények miatt az írás felé fordult. Keserű humorban és véres részletekben bővelkedő regényére olvasók milliói voltak kíváncsiak: a szerző festette miliő kissé más képet mutat, mint a heroikus Vészhelyzet, a romantikában gazdag A Grace klinika vagy a bravúros nyomozónarratívára felépített Doktor House (habár Kay arrogáns, szúrós karaktere nem áll messze Gregory House-étól). Míg az orvosos sorozatok amerikai ágában jobbára még uralkodik a pátosz, a romantika és a fekete-fehér moralitás, a szervezeti háttér hiányosságairól pedig kevés szó esik (viszonylag ritkán látunk olyat, hogy az orvosoknak nem állnak rendelkezésükre a szükséges munkaeszközök), addig a brit darabokban gyakori a kíméletlen, már-már felzaklató őszinteség, amely az etikai szürke zónákat és az államilag finanszírozott rendszer hiányosságait sem palástolja (lásd például Jed Mercurio Cardiac Arrest, Bodies és Critical című felkavaró munkáit). Nos, Kay a még meglévő illúzióinkat is porrá zúzza, és ami még fájóbb, mindezt éppen a szülészet egyébként felemelőnek hitt terepén teszi.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.