A rendező először egy dokumentumfilmmel szerzett nevet magának (az intim, de a Modi-rendszerrel élesen kritikus A Night of Knowing Nothing), és első fikciós munkájának nyitó képsoraiban ennek eszköztárából merít: a jobb élet reményében vidékről a nagyvárosba vándorolt vendégmunkások osztják meg tapasztalataikat.
A város örömöt és szenvedést is tartogat új lakóinak; üdítő névtelenséget és az elrejtőzés lehetőségét, de a nyomasztó magány érzését is. Mumbai fáradhatatlanul zsong és kakofóniájában összeolvadnak a különböző nyelvjárások, gépi és emberi zajok. Ebből a kavalkádból Kapadia három törékeny szólamot választ ki, s azok a film végére szinte mágikusan egybefonódnak.
Három nőalakja három női életszakaszt testesít meg, örömeikben és bánataikban pedig hézagmentesen olvadnak egymásba az intimitás és a nagyobb léptékű társadalmi problémák. Anu (Divya Prabha) fiatal, jó kedélyű, az emberekre és a világra nyitott nővér, akinek egy szép muszlim fiú a szeretője, s akit a kollégái és a családja elől is rejteget. Prabha (Kani Kusruti, a film szinte hipnotikus erejű középpontja) bölcs, csendes főnővér, akinek férje elrendezett házasságkötésük után egyből Németországba ment dolgozni, azóta nem kapott hírt felőle. Már-már le is mondott róla és közben a kórház egyik gyengéd orvosa is udvarolni kezd neki. Parvaty (Chhaya Kadam) a kórház szakácsa, egy erős akaratú özvegy, akit férje halála után a kilakoltatás fenyeget, miután Mumbai egyik luxusingatlan-fejlesztője szemet vet a telkére. Mindhárman más-más módon részesülnek a városi lét jótéteményeiből és kínjaiból.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
