Film

Nemzeti Dózsa

Justin Kurzel: A Rend

  • - turcsányi -
  • 2025. február 19.

Kritika

Robert Jay Mathews úgy kezdte, ahogy Al Capone végezte – adócsalóként.

De nem érte be ennyivel, az Egyesült Államok történetének legsötétebb gazemberei közé, illetve az ő Hollywoodra néző panoptikumába már karizmatikus neonáci vezérként érkezett, holott valójában rabló volt és gyilkos, aki valamiféle ideológiát igyekezett keríteni bűnös működéséhez. Gondolatai ugyan távolról sem voltak eredetiek, de egy bizonyos körben kétségtelen mozgósító erővel bírtak: az újabb kori kormányzatok (ti. a zsidók) elveszik az egyszerű, ám derék fehér emberek munkáját, és odaadják az állati sorból soha ki nem emelkedő feketéknek, s így biztosítják örök hatalmukat. De ha Oregonba jössz, nem veheted el az oregoniak munkáját, mert figyelmeztetés nélkül lövünk, s a túlélőkre ismét lövünk. Mindennek gyakorlati megvalósítása érdekében ifjúkori zsengéi után Mathews csatlakozott a National Alliance nevezetű, fehér felsőbbrendűséget hirdető politikai szervezethez, amelynek egyik kongresszusán elmondott beszéde tette őt a náci terrorizmus egyfajta rising starjává. A National Alliance azért érdekes, mert az alapítója, William Luther Pierce írt egy szép könyvet, az A Turner naplókat, amely haszonnal forgatható afféle vademecumként is abban a tekintetben, hogy a jó levegőn tett cserkészkirándulásoktól hogyan jussunk el pár lépcsőn át a végső megoldásig (addig a végső megoldásig). A mű Bob Mathews számára is fáklyaként szolgált, útmutatásai szerint maroknyi tettestársával – akiket immár saját szervezetébe, a The Orderbe (A Rend) tömörített, voltak vagy tucatnyian – először egy pornóboltot raboltak ki, ahonnan 369 dollárt és 10 centet zsákmányoltak, majd elég béna ötvendollárosokat nyomtattak, de aztán már egy seattle-i bank következett, ami kétségtelen szintlépés volt, s rendesen vérszemet is kaptak tőle. Bankok, pénzszállító autók sora került terítékre. A rablott érték is emelkedett, 26 ezer, 100 ezer, s a csúcson közel 4 millió dollár…

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.