Film

Nemzeti Dózsa

Justin Kurzel: A Rend

  • - turcsányi -
  • 2025. február 19.

Kritika

Robert Jay Mathews úgy kezdte, ahogy Al Capone végezte – adócsalóként.

De nem érte be ennyivel, az Egyesült Államok történetének legsötétebb gazemberei közé, illetve az ő Hollywoodra néző panoptikumába már karizmatikus neonáci vezérként érkezett, holott valójában rabló volt és gyilkos, aki valamiféle ideológiát igyekezett keríteni bűnös működéséhez. Gondolatai ugyan távolról sem voltak eredetiek, de egy bizonyos körben kétségtelen mozgósító erővel bírtak: az újabb kori kormányzatok (ti. a zsidók) elveszik az egyszerű, ám derék fehér emberek munkáját, és odaadják az állati sorból soha ki nem emelkedő feketéknek, s így biztosítják örök hatalmukat. De ha Oregonba jössz, nem veheted el az oregoniak munkáját, mert figyelmeztetés nélkül lövünk, s a túlélőkre ismét lövünk. Mindennek gyakorlati megvalósítása érdekében ifjúkori zsengéi után Mathews csatlakozott a National Alliance nevezetű, fehér felsőbbrendűséget hirdető politikai szervezethez, amelynek egyik kongresszusán elmondott beszéde tette őt a náci terrorizmus egyfajta rising starjává. A National Alliance azért érdekes, mert az alapítója, William Luther Pierce írt egy szép könyvet, az A Turner naplókat, amely haszonnal forgatható afféle vademecumként is abban a tekintetben, hogy a jó levegőn tett cserkészkirándulásoktól hogyan jussunk el pár lépcsőn át a végső megoldásig (addig a végső megoldásig). A mű Bob Mathews számára is fáklyaként szolgált, útmutatásai szerint maroknyi tettestársával – akiket immár saját szervezetébe, a The Orderbe (A Rend) tömörített, voltak vagy tucatnyian – először egy pornóboltot raboltak ki, ahonnan 369 dollárt és 10 centet zsákmányoltak, majd elég béna ötvendollárosokat nyomtattak, de aztán már egy seattle-i bank következett, ami kétségtelen szintlépés volt, s rendesen vérszemet is kaptak tőle. Bankok, pénzszállító autók sora került terítékre. A rablott érték is emelkedett, 26 ezer, 100 ezer, s a csúcson közel 4 millió dollár…

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.

„Bős–Nagymaros Panama csatorna” - így tiltakoztak a vízlépcső és a rendszer ellen 1988-ban

A Mű a rendszer jelképe lett. Aki az építkezés ellen tiltakozott, a rendszer ellen lépett fel – aki azt támogatta, a fennálló rendszert védte. Akkor a Fidesz is a környezetpusztító nagymarosi építkezés leállítását követelte. És most? Szerzőnk aktivistaként vett részt a bős–nagymarosi vízlépcső elleni tiltakozás­sorozatban. Írásában saját élményei alapján idézi fel az akkor történteket.