„»A börtön, ahová engem már négyszer is bevittek korábban, most már egy koncentrációs tábor. 70 kékre-lilára vert embert tartanak bezárva egy 5x5 méter átmérőjű nyitott tetejű betonveremben napok óta, víz és élelem nélkül« – írta nekem ma Piotr Markielau, egy belarusz ismerősöm arról, hogyan terrorizálja Orbán barátja és szövetségese, Alexander Lukasenko az ellenállókat Minszkben” – fogalmaz Facebook-posztjában Sárosi Péter jogvédő, történész, a Jogriporter Alapítvány elnöke, a Drogriporter.hu szerkesztője.
Piotr egy „rendkívül értelmes, jó kedélyű” diák, aki 2018 novemberében látogatott Budapestre, hogy részt vegyen egy rendezvényen. A beszámolót ő tette közzé a Facebook-oldalán, az egyik barátjától származik, akit jelenleg kórházban ápolnak, miután „félholtra verték és megkínozták”. A történetet Sárosi fordította magyarra, a teljes szöveget itt olvashatja.
„Engem is megvertek és hátrakötötték a kezem. Három rohamrendőr odacipelt a sarokra, és így szóltak: »Most gránátokat rakunk az alsógatyádba, kibiztosítjuk őket, te felrobbansz, mi meg azt mondjuk, hogy egy ismeretlen robbanószerkezetet akartál ellenünk használni«. És ezzel beleraktak egy gránátot az alsómba és elrohantak. Aztán visszajöttek, ismét megvertek. A fogam letört, mivel a hátizsákomat a számban kellett vinnem. Amikor a hátizsák leesett a földre, megvertek, újra felvettem, de ők csak ütöttek. Ütöttek, vertek, vég nélkül. Bedobtak az autóba, ami zsúfolva volt egymás hegyén hátán fekvő emberekkel. Időről időre végigvertek rajtunk. Ha valami miatt panaszkodtál, akkor extra verést kaptál. Az egyik férfi annyit mondott, hogy asztmája van és fuldoklik. Erre az egyik rohamrendőr a csizmáját a nyakára tette, fojtogatni kezdte és ráförmedt: »Meghalhatsz, minket aztán nem érdekel!« (...)
Voltak lányok is, 18 év körüliek, akik a sebesülteknek próbáltak segíteni. A rohamrendőrök inzultálták és lekurvázták őket. Amikor az egyik lány válaszolt valamit, leborotválták a haja egy részét. »Ha nem fogod be a pofád, beviszünk és kamerák előtt több férfi fog megerőszakolni, aztán elviszünk az erdőbe. És ott fogod végezni,« fenyegették meg. A lányokat kevésbé verték meg, mint a fiúkat. A fiúkat brutálisan megverték, szünet nélkül. Kezüket, lábukat, bottal vagy anélkül. Amikor falhoz állítottak minket, az embereket úgy verték, hogy közben a fejüket a falhoz kellett támasztani. (...)
Gumibottal vertek, de belül fémrúd volt. Előtte csak gumibottal ütöttek. Még egyszer: nem volt lehetőség az ellenállásra. Nem álltál ellen. Amit mondanak, azt megcsinálod. Csendben vagy. Nem hivatkozol a jogaidra. A buszon egy speciális rendőr odajött és fejbevert a fémbotjával. Mivel olyan kemény, ezért az első ütés után már szinte semmit sem éreztem. Vert egy darabig, aztán otthagyott. Alig tudtam lélegezni. Nem is tudom, hol jobb: fent, ahol megvernek, vagy alul, ahol a többi embertől alig kapsz levegőt. (...)
Amikor megérkeztünk a gyűjtőfogházba, és kinyitották az autó ajtaját, egyszerűen csak kiestem az utcára. »Ó, úgy tűnik, ez készen van«, mondták. Elhúztak a fűbe és otthagytak fekve. A fejem be volt törve, az egész testem csupa kék-zöld. Nem tudtam mozogni, elvesztettem az eszméletemet, nyál csorgott a számból. »Nocsak, ez itt még be is van drogozva«, tréfálkoztak rajtam. Ekkor már görcsökben fetrengtem”.
(Borítóképünkön: Rendőrök őrizetbe vesznek egy ellenzéki tüntetőt Minszkben 2020. augusztus 10-én, egy nappal a fehéroroszországi elnökválasztás után. MTI/EPA/Jauhen Jercsak)
