Nekrológ

A Balkán demokrata Sziszüphosza

Latinka Perović (1933–2022)

  • Végel László
  • 2023. január 4.

Külpol

A szerbiai demokratikus mozgalmak egyik legfontosabb szereplője december 12-én, életének 90. évében hunyt el. Latinka Perović élete és munkássága hűen tükrözte a balkáni világ ellentmondásait, drámáját és kudarcait. Aktív szereplője volt Európa 1945 utáni legnagyobb experimentumának, az orosz modelltől eltérő, több nemzet együttműködésén alapuló, szocialista Jugoszlávia aranykorának, s tanúja és kritikusa volt annak a történetnek, amely során ez az ország Európa leggyengébb láncszemeként és páriájaként, véres háborúkban megsemmisült.

Családja, rokonai 1941-ben csatlakoztak a kommunisták vezette antifasiszta mozgalomhoz. Párhuzamosan diplomázott történettudományokból és politikai tudományokból a belgrádi egyetemen, de már korábban, 1951-ben tagja lett Jugoszlávia Kommunista Pártjának. 1965-ben a Szerbiai Kommunista Szövetség Központi Bizottságának tagja, majd titkára lett. Erről a posztjáról a liberalizmus vádjával 1972-ben Tito javaslatára eltávolították; két évvel később ki is zárták a pártból. 1976 és 1998 között az Újkori Szerb Történeti Intézetben dolgozott, kutatási területe a szerbiai liberális és a nemzeti radikális pártok és mozgalmak eszmetörténete volt. Több mint 20 monográfiát írt, számtalan forráskiadást, esszét, tanulmányt, előadást tett közzé, annak ellenére, hogy 1983-ig publikációs tilalom alatt állt. Iskolát teremtett, számos fiatalabb történész vallja magát a tanítványának. És közben a „másik Szerbia” szellemi iránytűje lett.

*

A hatvanas években Szerbiában tavaszi szellők lengedeztek. 1968-ban a nyugati orientációjú volt külügyminiszter, Marko Nikezić lett a Szerbiai Kommunista Szövetség elnöke, a párt második embere pedig a tudósnak készülő Latinka Perović.

Jugoszlávia nyitottsága, meghatározó nyugati gazdasági és kereskedelmi kapcsolatai ekkorra súlyos ellentmondásokhoz vezettek a politikai rendszeren és a politikai kultúrán belül. Tito 1948-ban eltávolodott a sztálinizmustól, ügyes külpolitikával egyensúlyozott a bipoláris világban, megalapozta az el nem kötelezettség politikáját. A Vajdaság és Koszovó autonómiájának biztosításával korlátokat állított az országon belüli szerb teljhatalom elé, nagyobb önállóságot adott a tagköztársaságoknak, és ezzel biztosította a nemzetek közötti erőegyensúlyt is. Mindeközben erőteljesen modernizálta az országot.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.