A Gazprom 16 ezer milliárd forint feletti rekordnyereséget termelt az első félévben

  • narancs.hu
  • 2022. szeptember 1.

Külpol

Nagyon nyert az orosz vállalat és így az orosz állam is az ukrajnai háború miatt megugrott földgázárakon.

2500 milliárd rubelt, mai árfolyamon 16 660 milliárd forintot mutatott ki profitként a Gazprom az első félév végén - számol be a hvg.hu.

Ráadásul mive la Gazprom kisebbségi tulajdonosa, 49,3 százalékban az orosz állam, így a haszon jó része - mintegy 1210 milliárd rubel az államkincstárat illeti meg. Utóbbiról persze még a Gazrpom közgyűlésének meg kell szavazni, de valószínűtlen, hogy nem így döntenének.

A Gazpromnak a profitot úgy sikerült elérnie, hogy a nyugati állam szankció mellett a bővülő ázsiai piacokon simán eladták a földgázt, a globális hiány miatt ráadásul sokkal emeltebb áron. 

Famil Szadigov, a Gazprom alelnöke az összefoglaló szerint arról nyilatkozott, hogy "a szankciós nyomás és a kedvezőtlen nemzetközi helyzet ellenére a Gazprom rekordforgalmat és profitot produkált 2022 első félévében. Közben pedig sikerült a cég adósságállományát a minimális szintre csökkenteni.” 

Ez is azt mutatja, hogy az orosz gázvásárlással gyakorlatilag közvetlenül Putyin országát és az Ukrajna elleni háborút támogatják a vásárlók, ezért is próbálják a nyugati országok ezeket a vásárlásokat leállítani - teszi hozzá a hvg.hu, emlékeztetve arra, hogy Szijjártó Péter nemrég épp azt jelentette be, hogy Magyarország még több gáz megvásárlásáról állapoodott meg a Gazprommal. 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Neked ajánljuk

„Engem untatnak a hagyományos elektromos gitárszólók”

  • Nagy István
Steve Stevens közreműködött filmzenékben, de a leginkább mégis Billy Idol szólógitárosaként ismerhetjük. A budapesti Billy Idol-koncert előtt mesélt nekünk együttműködésükről, a Top Gun Grammy-díjáról és sok minden másról.