A harmadik helyre csúszott vissza Orbán az EU kerékkötőinek rangsorában

  • narancs.hu
  • 2023. november 29.

Külpol

Zelenszkij, a tavalyi "év embere" idén az első számú "álmodozó" lett a Politico listáján.

Hiába harcolt idén is kitartóan Brüsszel ellen, Orbán Viktor egy helyet hátracsúszott a Politico európai kerékkötőket rangsoroló listáján – írja a 444.hu.

A magyar miniszterelnök tavaly még második helyen állt Giorgia Meloni mögött, ám

idén az Orosz Központi Bank igazgatója és Carles Puigdemont, brüsszeli száműzetésben élő katalán szeparatista is megelőzte.

 

Az újság méltatása szerint Orbán évek óta hadakozik Brüsszellel, jó barátságot ápol Vlagyimir Putyinnal, és a szélsőjobboldal előretörésében bízik a 2024-es EP-választáson.

A Politico szerint Orbán arra készülhet, hogy 2024 második felében az európai értékekkel ellentétes politikájának népszerűsítésére használja fel Magyarország soros EU-elnökségét. Tervét viszont nehezíti, hogy lengyel szövetségesei elvesztették az októberi választást, így új szövetségesek után kell néznie az Európai Tanácsban.

Európa legbefolyásosabb emberének a lengyel belpolitikába győzelemmel visszatérő Donald Tuskot választotta az újság.

A tavalyi listán Volodimir Zelenszkij volt az év embere, neki idén az első számú álmodozó posztja jutott. Érdekes változás még tavalyhoz képest, hogy Meloni első számú kerékkötőből első számú cselekvő lett.

Eltűnt viszont a listáról a tavaly még első számú cselekvőként rangsorolt német alkancellár, Robert Habeck, az első számú álmodozónak választott, azóta megbukott finn miniszterelnök, Sanna Marin, de Putyin és külügyminisztere, Szergej Lavrov sincs rajta az idei listán.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Múzeum Hatvanpusztán

Egy-két ezer ember tüntetett Hatvanpusztán szombat délután. A rendszert biztosan nem döntik meg ezzel, de legalább szívtak egy kis friss levegőt. De mennyi legyen a belépő a jövőre megnyitó Korrupció Múzeumba?

Az Amerika–EU-vámalku tovább nyomhatja a magyar gazdaságot

Noha sikerült megfelezni az EU-t fenyegető amerikai vám mértékét, a 15 százalékos általános teher meglehetősen súlyos csapást mérhet az európai gazdaságokra, így a magyarra is. A magyar kormány szerint Orbán Viktor persze jobb megállapodást kötött volna, de a megegyezés az orosz gázimportra is hatással lehet. 

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.