Az új generáció mögött azonban a nagy öregek (Ion Iliescu és Traian Basescu) pártbirodalmai állnak, akik idén - ősszel a parlamenti, júniusban pedig az önkormányzati választásokon - újraosztják egymás között a hatalmat. A tét nem kevesebb, mint az utóbbi évek megszorító politikájának eredményei és Románia stabilitása.
"Az elmúlt nyolc év"
Tavaly decemberben, amikor már biztosnak látszott, hogy a menetrendszerű választások előtt lesz kormányváltás, a hatalmon lévő jobboldali Demokrata-Liberális Párt (PD-L) abban bízott, hogy újra tudja fazonírozni magát, csak a személyi állományt kell frissíteni. A reformokért, válságintézkedésekért így Emil Boc, a kolozsvári polgármesterből lett miniszterelnök vitte el a balhét, s jött Mihai Razvan Ungureanu. A PD-L által szétvert nemzeti liberális pártból induló történész ígéretes tudományos pályát hagyott el a politika kedvéért, s egészen a (nem túl hosszú életű) külügyminiszterségig jutott, majd a külföldi hírszerző szolgálatok vezetése esett le neki. Jó magyarjának hála, dolgozott a szegedi biztonságpolitikai központban is, míg végül biztos kapcsolatrendszerrel rendelkező, népszerű politikusként léphetett Emil Boc nyomába. Úgy tűnt, hogy a zuhanórepülésben lévő kormánypárt, ha nem is az isten lábát fogta meg vele, de reményteljes tehetségre bukkant a személyében. Ungureanu megpróbált túlélésre játszani: kiegyezni a megyei és önkormányzati hátországot építő, épp a helyhatósági választásokra gyúró demokrata-liberálisokkal, ellenállni a jogszerűtlen kormányzati osztogatásnak; de az akkor még csupán az ellenzéki pozícióikat féltő szociáldemokratákkal (PSD) is tárgyalt.
A baloldalnak azonban esze ágában nem volt asszisztálni a jobboldali pártrehabilitációhoz, legkevésbé elősegíteni az Ungureanu-kabinet stabilizációját. Így május elejére meg is bukott a kormány, és jött a szociáldemokrata Victor Ponta kabinetje. A kormányváltáshoz csupán annyi kellett, hogy kormánypárti politikusok tucatjai igazoljanak át az ellenzékhez (abban a reményben, hogy az új struktúrában is szerephez jutnak); a bizalmatlansági indítvány előtti hetekben szégyenletes alkudozások folytak. A személyeskedésig menő, kicsinyes vitákat, az öregedő pártelit vehemens helyezkedési igyekezetét viszont jótékonyan elfedte az új kormányfő figurája: alternatív, bohókás szemüvegkeretével, meggypiros pólóival és farmernadrágjával egészen más légkört teremt maga körül, mint elődei, beleértve az elegáns és rezervált Ungureanut is.
Victor Ponta "bulis", de simulékony fiú, aki karrierépítését is a párt ifjúsági tagozatában kezdte. Hamar átlátta a nehézkes, bonyolult szociáldemokrata pártstruktúra minden ágát-bogát, felmérte az érdekharcokat, és nem teketóriázott a maga javára fordítani e tudást. Balkáni arc, mondják róla az elemzők; és ilyenkor elsősorban az alku-, a konfliktuskezelő és túlélő képességére gondolnak.
Majd' mindenkinek a barátja
Már diákként célirányosan a politikai pályára készült, nemzetközi jogot tanult, és olyan mentorokat szerzett, mint Adrian Nastase korábbi kormányfő. Ragadványneve, a "Kis Titulescu" is magáért beszél: sokan a diplomáciai tapasztalataiért, nemzetközi elismertségéért tisztelt liberális politikus, a trianoni békeszerződést aláíró Nicolae Titulescu kései utódját látják benne. Ponta mindeközben szívósan dolgozik a szociáldemokrata párt újjáépítésén. Ezt tette a maga módján Mircea Geoana korábbi pártelnök is, aki az Iliescu-hagyaték felszámolását tűzte ki célul. Geoana 2005-ben, a választási kudarc után vette át a PSD vezetését: programjában a posztkommunista utódpárt teljes átalakítását, a hitelvesztés visszafordítását ígérte. Ám hiába építkezett belföldön, külföldön (keresve többek között az MSZP támogatását): a nagy hatalmú megyei vezetőket nem győzte meg, ők a visszarendeződés, a régiek és a régieket képviselő új fiú, Ponta mellé álltak.
Titulescu kései utódját így nemcsak a pártbeli fiatalok, de a régebbi generációk, a mérsékeltek is támogatják, sőt még olyan szélsőséges figurák is, mint a PSD constantai polgármestere, Radu Mazare, aki az utóbbi években hol náci egyenruhában, hol Che Guevara-jelmezben tündökölt nyilvános rendezvényeken. A teátrális gesztusok Pontától sem idegenek, például ő is meglovagolta már a Che Guevara-romantikát. Most épp az "elmúlt nyolc év" után ígér baloldali reneszánszt, de közben a földön jár, s a párton belüli szakadások rendbetételével múlatja az idejét, visszahíva például a PSD-ből kizárt Mircea Geoanat. Hosszú távra spekulálva egyeztet kormányzati koalíciós partnerével, a Nemzeti Liberális Párttal is. Az RMDSZ-szel annak ellenére sem zárta ki az alku lehetőségét, hogy a kormányból kiszoruló szövetség jelezte: nem kíván együttműködni. Hogy meddig lehet lavírozni a szögesen ellentétes álláspontok között, egyelőre nem sejthető. Ha az RMDSZ a választásokon újra tárgyalási pozícióba kerül, nyilván - minden régebbi ellentét dacára - partnert lát benne a szociáldemokrata párt. A Tőkés Lászlóhoz kötődő Erdélyi Magyar Néppártról az új miniszterelnök viszont odanyilatkozott: biztos benne, hogy az új párt Basescu és Orbán Viktor egyezségének az eredményeként jött létre. Épp ezért - szögezte le - semmilyen együttműködésre nem hajlandó vele.
Felröppenő ígéretek, leröpülő fejek
Ponta hivatalba lépése után villámcsapásszerűen beütni látszik minden, amit 2010 óta a válsággal küzdő Románia remél: béremelést, nyugdíjkorrekciót ígér a kormány, és meghirdették a befagyasztott állások egy részét is. Emlékeztetőül: a 2010-ben elfogadott, s 2014-ig érvényes stratégia értelmében csak az üres állami állások hetedét lehet betölteni Romániában. De letiltották a közbeszerzések jelentős részét, például a személygépkocsik vásárlását is, továbbá 25 százalékkal csökkentették a közalkalmazottak bérét, s a közalkalmazotti szférából úgy 120 ezer ember vesztette el a munkahelyét. A Boc-kabinet bukásához nagyban hozzájárult még az úgynevezett egészségügyi reform, amely az eredeti tervek szerint fokozatosan csökkentette volna az állami hozzájárulást, és növelte volna a magántőke jelenlétét. Ez ellen tavaly év végén az akkor hivatalban lévő egészségügyi államtitkár tiltakozott a leghatározottabban - a januári tüntetéseknek is a kórházak és a mentőszolgálatok finanszírozását érintő intézkedésekkel szembeni elégedetlenség volt a kiváltó oka (lásd cikkünket: Utcai praxis, Magyar Narancs,2012. január 19.).
E megszorító intézkedéseknek (meg az agrárszektor tavalyi sikerének) köszönhetően tavaly, két és fél év után az ország kijött a recesszióból, s 2011-ben 2,5 százalékkal növekedett a GDP. Bár az idei első negyedévben a gazdaság 0,1 százalékkal csökkent a tavalyi utolsó negyedévhez képest, az egymást váltó kormányok és a Nemzetközi Valutaalap is növekedést vár 2012-re. Ami a remélt 1,5 százalékosnál alacsonyabb lesz, ám a Ponta-kabinetnek mégis elég ahhoz, hogy lazítson a megszorításokon. Nemcsak engedményekre készülnek, hanem szerkezetváltásra is, aminek a hogyanja (például a tanügyben, egészségügyben) távolról sem egyértelmű. Noha az új kabinet csak rövid távú programot hirdetett az őszi választásokig, de az máris felmerült, hogy az egészségügyet "visszaállamosítják", így közalkalmazotti státuszba kerülhetnek a több mint egy évtizede magánpraxisban dolgozó háziorvosok is. Átalakulhat az átláthatatlan társadalombiztosítási rendszer - az ígéretek szerint csökkentik a járulékfizetés mértékét, de szélesítik a szolidaritási alapot. Átszervezik a veszteséges állami vállalatokat - tömeges elbocsátások néznek ki a postánál és a vasútnál. Az eddigi, 16 százalékos, egykulcsos adót felváltja a háromkulcsos: az átlag alatti jövedelműeknek 12, illetve 8 százalékos adófizetési kötelezettséggel. A 2010-ben 19-ről 24 százalékra emelt áfát csökkentenék, és kedvezményt ígérnek azoknak a mezőgazdasági termelőknek, akik vállalják, hogy jogszerűen adóznak. Szintén radikális változást ígérnek a környezetvédelemben, legalábbis a Boc-kormány Verespatak-politikája után Ponta úgy nyilatkozott, hogy "nyílt és demokratikus úton" újratárgyalják a bányanyitás feltételeit.
Az engedmények nyomán máris érezhető a közalkalmazotti szférában némi megkönnyebbülés, meg a korábbi kormánypártokkal (így az RMDSZ-szel is) szembeni elutasítás. Beiktatásakor Ponta azt ígérte, hogy a taktikázással, parlamenti átigazolással, bizalmatlansági szavazással elért kormányváltás után nem lesz leszámolás, csak a minisztereket és az államtitkárokat cserélik le. Ehhez képest három hét alatt a legtöbb állami hivatal vezetőjét menesztették (néhol az érintett maga kérte a felmentését). Az RMDSZ tisztségviselői is távozni kényszerültek, de lecserélték a megyei kormányhivatalok éléről a prefektusokat is: egyetlen magyar kormánytisztviselő sem maradhatott a posztján. Ugyancsak tisztogatás várható a diplomáciai testületben; az önkormányzatoktól megvonták azokat a támogatásokat, amelyeket az előző kormány a készenléti alapból biztosított, a kiutalt pénzt pedig visszakérték. Több település - például a Székelyföldön - ezért be is perelte a kormányt.
Ám minden megújulás dacára a szociáldemokrata-liberális koalíció jól érezhető káderhiányban szenved: a kabinet összeállítása csak többszöri nekifutásra sikerült. Ráadásul két nappal azután, hogy Ioan Mang egyetemi oktató megbízást kapott a tanügyi tárca vezetésére, a Schmitt-ügyhöz hasonló plágiumbotrány érte utol. Ponta két hét után kitette a szűrét: de ez az eset is mutatja, hogy milyen gyenge lábakon áll a kormánya. A jelenlegi felállásban éppen csak ellavírozhat az őszi választásokig, és arra sincs semmi garancia, hogy tudja tartani pillanatnyi előnyét. Gazdasági növekedés ide, kicsiny osztogatás oda - az őszi meccs koránt sincs még lefutva.
