Aszádék tagadják, hogy ők volnának az elkövetők, de néhány korábbi hasonló, bár jóval alacsonyabb hatásfokú gáztámadás már rájuk irányította a nemzetközi figyelmet, más elkövetőt pedig nemigen lehet azonosítani - legyen bármilyen töredezett és súlyos belső ellentétektől terhelt a rezsim ellenzéke.
A gáztámadást követően most mindenki a küszöbön álló nyugati megtorló akciót várja, miközben újabb és újabb megfontolások, érvek merülnek fel a beavatkozás megkésettsége, várható alacsony hatékonysága és annál nagyobb mértékű veszélyessége mellett, anélkül persze, hogy tudni lehetne, milyen természetű és súlyú is lesz ez a fellépés.
E töprengések közepette jelentek meg a legfrissebb adatok a szíriai konfliktus áldozatainak számáról. E szerint 2011 márciusa óta már több mint 110 ezren haltak meg, ebből 40 ezer volt a polgári személy. Kétmillióan menekültek el az országból, a legtöbben Libanonba, Jordániába és Törökországba. Négy és fél millióan pedig az országon belülre voltak kénytelenek elmenekülni lakóhelyükről. Igaz ugyan, hogy a vegyi fegyver bevetése új dimenzióba helyezi az összecsapásokat, a mostani áldozatok számának aránya az összes halotthoz képest azonban önmagában nem indokolja a beavatkozás eddig elvetett opciójának a választását. Számos további elvi és gyakorlati érvet lehet természetesen találni a beavatkozás ellen, de ezekből nehezen bontakozik ki bármilyen válasz arra a kérdésre, hogy beavatkozás nélkül mitől változna meg a helyzet, mi vetne véget a tömeges vérontásnak.
Az ellenzék kezdetben tüntetéseken formálódott, mint az "arab tavasz" más helyszínein, aztán helyi testületek jöttek létre, egyesek emigránscsoportokkal léptek kapcsolatba, aztán megalakult a Szíriai Nemzeti Tanács, később (kibővítve) Nemzeti Koalíció, amely az ellenzék egészét még mindig nem fedte le, és bírálói szerint aránytalanul komoly szerephez jutott benne a Muszlim Testvériség. Jobb híján mégis ez az a testület, amelynek van egyfajta nemzetközi politikai súlya. A vallásos túlsúly nehezítette például, hogy csatlakozzanak hozzá azok a baloldali pártok, amelyek a Nemzeti Koordinációs Bizottságban tömörülnek. Ezek a politikai szervezetek egyébként nem feleltethetők meg a harcoló csoportoknak, amelyek sokkal többen vannak, és saját - sokszor nem éppen a demokratikus kibontakozás felé mutató - céljaikat követik.
A Szabad Szíriai Hadsereg (FSA) egyfajta ernyőszervezet, amelyben épp úgy megtalálhatók a hivatalos hadsereg dezertőrei, mint fellázadt polgárok vagy iszlamista fegyveresek. Az utóbbiak fokozódó jelenléte azzal is összefügg, hogy a felkelők különböző csoportjai különböző külföldi támogatókból - különösen öböl menti országok kormányainak juttatásaiból - élnek, amelyek jövőbeni befolyásukat igyekeznek megalapozni.
Mindezek figyelembevételével érdemes magának a beavatkozásnak a módján, mélységén, értelmén és a lehetséges következményeken gondolkozni.
Obamának most már nincs más választása, mint az el-Aszád-rezsimmel szembeni fellépés valamilyen formája. Miután már korábban is a vegyi fegyverek bevetését jelölte meg a beavatkozás kényszerítő okaként, most pedig megerősítette ebbéli szándékát, a törvényhozással történő egyeztetés sem végződhet másként. Ellenkező esetben olyan mértékben csökkenne az Egyesült Államok szavahihetősége, hogy az vakmerő lépésekre ragadtathatná a világ "elvetemültjeit" Teherántól Phenjanig. Találgathatnánk éppenséggel, hogy milyen jellegű lesz a beavatkozás, de a lényeg az, hogy ténylegesen el kell rettentenie Damaszkuszt a további vegyi támadásoktól, vagyis súlyos csapást kell mérni az ország haderejének legfontosabb pontjaira a rakétakilövő bázisoktól a flottán át az irányító központokig. Maguknak a készleteknek a kivonása, illetve megsemmisítése már bonyolultabb probléma, hiszen a gázok nem veszélyeztethetik a lakosságot, és illetéktelen kezekbe sem kerülhetnek.
Mindezeknél fontosabb azonban az a kérdés, amelyből maga a beavatkozás dilemmája is következik: vajon jobb lesz-e ettől a szíriaiaknak, megszűnik-e az öldöklés? A kiábrándító válasz az, hogy erre nagyon kevés a remény. Elképzelhető, hogy az amerikai - illetve nemzetközi, mert ezúttal a fellépés terve körül megnyugtatóan széles egyetértés alakult ki - csapás megrendíti Aszád katonai erejét, ebben az esetben viszont a vele szemben álló erők erősödnek meg szükségképpen, és a legjobb esetben is arra lehet számítani, hogy a fegyveres összecsapások szűkebb körzetekbe szorulnak viszsza. Nem lehet viszont tudni, nem indítanak-e majd hajtóvadászatot az eddigi elnyomottak (a szunniták) a rendszer eddigi kedvezményezettjeivel (az alavitákkal) szemben. A legszerencsésebb az volna, ha az erőegyensúly csak annyira billenne meg, hogy Aszádot tárgyalásra és egy demokratikus alternatíva elfogadására lehessen kényszeríteni.
Sok függ az akció technikai sikerességétől, pontosságától, hiszen egy sok áldozatot követelő, pontatlan támadás elidegenítené a beavatkozás szíriai híveit. De megpróbálkozhat Aszád egy Izrael elleni megtorló támadással is, ami ismét csak több lehetséges következménnyel járhat. Tehát amit Obama részéről bizonytalankodásnak érzékelünk, nyugodtan felfogható a helyzet súlyához illő felelős magatartásként is.
