Noha a brit választási rendszer sajátosságai miatt a szélsőséges pártok nem jutottak komoly szerephez az alsóházban, mind az angol, mind a skót nacionalizmus nagyon felerősödött az utóbbi években. Így David Cameron, a májusban újraválasztott miniszterelnök nem állt el attól az ígéretétől, hogy népszavazást tartson az Egyesült Királyság uniós tagságáról. Hogy pontosan mit akar vele elérni, azt nem lehet tudni, hiszen Cameron alapvetően EU-barátnak számít, szemben a konzervatív párt egyre erősebben eurofób „backbenchereivel” (fontosabb pozíció nélküli képviselőivel). A referendum ötletével eredetileg tán
a radikálisokat akarta lecsitítani, ám e taktikával rendkívül kényes helyzetbe sodorta országát és az Európai Uniót.
A dolgok jelen állása szerint a „Maradjon-e az Egyesült Királyság az Európai Unió tagja?” kérdés szerepel majd a szavazólapokon, Cameron szándékai szerint már 2016-ban. A brit választási bizottság felmérése szerint ezzel a megfogalmazással tényleg többen akarnának az unióban maradni, mintha az lenne a kérdés, kilépjen-e az Egyesült Királyság az EU-ból. Pillanatnyilag a brit választók kétharmada azt mondja, hogy nem döntött még. A maradni vágyók aránya jelenleg valamivel nagyobb, de a közvélemény-kutatók szerint a referendum kimenetele még meglehetősen bizonytalan. A Pew Research Center friss felmérése 55 százalékra tette a maradni vágyók arányát, februárban viszont egy Opinium/Observer-felmérésen még 51-49-re vezettek a távozni akarók.
Cameron győzelme után többen előszedték a miniszterelnök 2013. januári Bloomberg-beszédét. Ekkor még azt mondta, hogy a kilépésnek komoly ára lenne, hiszen az egységes piacra továbbra is szüksége van Angliának. Kívülről viszont már nem lenne beleszólása az uniós ügyekbe, csak elfogadhatná a készen tálalt szabályokat (arról nem is beszélve, hogy Svájchoz és Norvégiához hasonlóan neki is fizetnie kellene az uniós strukturális alapba). Kritikusai és a 28 tagú unió megtartásában reménykedők is úgy gondolják, hogy ekkor mutatta meg Cameron a valódi arcát. Mostani retorikájában viszont már semmiféle európai vízió nincsen, csak a nemzeti érdekről beszél.
A szélsőséges pártok és a konzervatívok euroszkeptikus szárnyát viszont nem fogja meggyőzni, ha Cameron kisebb-nagyobb kedvezményeket kap majd az uniótól, hisz nekik csak az elfogadható, ha tényleg kilépnek. Éppen azért a referendumhoz sem fűznek nagy reményeket. „Cameron úr sikamlósabb, mint egy vajjal bekent kismalac” – vélekedett a Narancsnak David Challice, a UKIP aktivistája. Szerinte Cameron „úgy fogja manipulálni a népszavazást, hogy semmiképpen ne tudja elveszíteni”, de a kilépést akarók se tudjanak fogást találni rajta. A UKIP már panaszkodott is, hogy a népszavazásra bocsátott kérdés megfogalmazása manipulatív, és maradásra sarkallhatja a választókat.
Merkel érdeklődik
A választások után Cameron úgy fogalmazott, hogy a brit nép nem elégedett a jelenlegi helyzettel, és az Európai Uniónak változtatnia kell a politikáján. De mik lennének ezek a változások? Cameron elsősorban a bevándorlási feltételeket szigorítaná és adná vissza nemzeti hatáskörbe, főleg a szociális ellátórendszerekhez nyíló hozzáférést szeretné korlátozni. Ami részben vonatkozna az uniós munkavállalókra is: a jövőben csatlakozó országok állampolgárai csak akkor vállalhatnának munkát szabadon Európában, ha a küldő ország GDP-je megközelíti az uniós átlagot. Noha az Egyesült Királyságnak – szemben a többi uniós tagországgal – nem kötelező bevezetnie az eurót, Cameron szeretné elérni, hogy az unió alapszerződése kimondja: az euró nem az Európai Unió közös pénze, csak az eurózóna tagjai fogadják el annak. Cameron azt is kéri, kerüljön ki az „Európa népei közötti mind szorosabb egység” passzus a szerződések szövegéből, vagy legalábbis ne vonatkozzon a britekre, hiszen az euroszkeptikusok szerint ez felhívás az Európai Egyesült Államok létrehozására. Konkrét követeléseivel majd a június végi uniós csúcson fog előállni.
Cameron a várható ellenállást tompítandó, pár héttel a választások után már találkozott Dánia, Hollandia, Franciaország, Lengyelország és Németország vezetőivel, hogy tájékoztassa őket, milyen feltételek mellett érné meg országának az EU-ban maradni. A reakciók nem voltak feltétlenül pozitívak. Angela Merkel német kancellár az elmúlt két évben többször is beszélt a brit miniszterelnökkel a reformok szükségességéről, s egyetértett Cameronnal abban, hogy az EU nem szociális unió, és nem zárta ki a szerződésmódosítás lehetőségét sem. Josef Janning, a European Council on Foreign Relations elemzője szerint Merkel úgy válogatta meg a szavait, hogy azok a brit miniszterelnöknek tetsszenek, de mégse jelentsék azt, hogy beadta a derekát. „Azt mondta például, hogy általánosságban nincs ellene a szerződésmódosításnak, de azt egy szóval sem, hogy a Cameron által kért változtatásokat is elfogadhatónak tartja” – így Janning. Szerinte Merkel most még csak puhatolózik, és szeretné megállapítani, hogy mit is akar Cameron.
Janning szerint a referendum szimbolizmusa a legfontosabb Merkelnek. „A gazdasági következményekkel együtt tudna élni, de Németország egy mindinkább az integráció felé haladó EU-t szeretne. Azzal pedig, hogy Anglia kilép, azt szimbolizálná a résztvevőknek, hogy az európai projekt nem csak előre tud haladni” – tette hozzá. Főleg, ha egy annyira aktív nemzetközi szereplőről van szó, mint az Egyesült Királyság. Kilépésével ugyanis az unió sokat veszíthet politikai súlyából. Hasonló véleményének adott hangot a Narancs kérdésére Lawrence Summers, Barack Obama gazdasági tanácsadója is: „Ezzel veszíteni fog az Egyesült Királyság, Európa és az Egyesült Államok is.” Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője Cameronnal találkozva azt mondta: ha a britek lehetőséget kapnának arra, hogy kimaradjanak egyes szerződések hatálya alól, cserébe adniuk is kell valamit. Mégpedig Weber azt kérte, az Egyesült Királyság mondjon le vétójogáról, így Londonnak nem volna lehetősége arra, hogy akadályozza a többi tagállam még szorosabb együttműködését.
A The Guardian ugyanakkor uniós forrásokra hivatkozva azt írta: Cameron nagy valószínűséggel nem tudja betartani azon kampányígéretét, mely szerint az unióból az Egyesült Királyságba érkező külföldieknek csak négy év munkaviszony után járhasson munkanélküli-segély. Ezt a felvetést az EU-ban súlyos diszkriminációnak látják, Merkel viszont benne lenne, hogy bizonyos támogatásokat megvonjanak a kívülről érkező munkavállalóktól (csak azt nem szeretné, ha a britek egyedül kapnák meg ezeket az előnyöket). A hasonló korlátozásokat Weber is támogatja, és úgy gondolja, éppen emiatt a referendumban „esélyt, nem pedig problémát kell látnia Európának”.
Egy decemberben megjelent – az EU-tagság előnyeiről szóló, a brit kormány megbízásából készült –, igen alapos felmérés szerint a britek jobban járnak, ha tagok maradnak. Janning felhívta a figyelmet, hogy a tanulmányban „még a bel- és igazságügy területén is az előnyök voltak többségben, így a jelentésnek azt a részét nem is akarta nyilvánosságra hozni Theresa May belügyminiszter, attól félve, hogy túl pozitív képet festene az uniós tagságról”.
Sokba kerülne
A tanulmány kiemeli, hogy a kilépés azt is jelentené, hogy az Egyesült Kriályság az EU egyik legnagyobb vívmányát, az áruk, a tőke, a szolgáltatások és a személyek szabad mozgását biztosító egységes piacot is elhagyja. Ennek pedig komoly gazdasági következményei lennének. Nem csoda, hogy a legtöbb bankvezér és üzleti tényező ellenzi a brexitet. Az elemzés ugyanis arra jut, hogy egy önálló Egyesült Királyság gyorsan marginalizálódna Európában, a világgazdaságban pedig esélye sem lenne az olyan versenytársakkal szemben, mint Kína vagy Brazília.
Az Egyesült Királyság szerepe meghatározó Európában, és az országnak komoly szerepe volt abban, hogy az unió intézményei ma olyanok, mint amilyenek: az egységesülés és a liberalizáció mindig a brit gazdasági érdekeket szolgálta.
A legtöbb elemző szerint az esetleges kilépés után a brit GDP azonnal visszaesne. A német Bertelsmann Stiftung a kilépés több fokozatával számolt. Az optimista forgatókönyv szerint az Európai Gazdasági Térség (EGT) tagjaként a visszaesés nem érné el az egy százalékot, a teljes kilépés viszont három százalékkal vetné vissza a brit gazdaságot. A pesszimista verzió több mint 300 milliárd euró veszteséget hozna az Egyesült Királyságnak: ez 12,5 évnyi magyar GDP-nek felel meg. A London School of Economics még borúlátóbb: az ő optimista forgatókönyvük 2,2 százalékos GDP-visszaeséssel számol, míg teljes kilépés esetén a brit gazdaság 9,5 százaléka tűnhet el. Összehasonlításképp: a 2008–2009-es válság alatt hét százalékkal esett vissza a GDP Nagy-Britanniában.
Roderick Abbott, a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) korábbi igazgatóhelyettese és az Európai Bizottság volt kereskedelmi főtárgyalója a Narancs megkeresésére egyenesen „gazdasági öngyilkosságnak” nevezte a brexitet. Abbott szerint az sem lenne megoldás, ha Nagy-Britannia – Norvégiához hasonlóan – az EGT tagjává válna. „Ez azt jelentené, hogy az Egyesült Királyság elfogadja az egységes piac szabályait, viszont lemond arról, hogy befolyásolja, milyen irányba halad a szabályozás: egyszerűen másodrendű országgá válna Európán belül.” A Norvégiához hasonló státuszt korábban David Cameron is kizárta, mondván, hogy az EGT-tagság is túlságosan korlátozná országa szuverenitását.
Az egységes szabályozásnak köszönhetően rengeteg (főleg japán) tőke áramlik a szigetországba, ám egy EU-n kívüli Egyesült Királyság már nem olyan vonzó célpont, mert nem része az egységes piacnak, és jóval kockázatosabb is. Az áruk és szolgáltatások szabad mozgásának korlátozása is éreztetné hatását, hiszen a határok lebontása óriási lökést adott az európai – és így a brit – iparnak, szolgáltató szektornak is. Abbott külön kiemelte, hogy Londonban az üzletek nagyobb részét uniós országokkal kötik. A kilépést követő korlátozások miatt a világ második legfontosabb pénzügyi központja tehát gyorsan elveszítené vezető szerepét.
Valami elindult
Az már teljesen biztos, hogy lesz referendum, Cameron már nem tudna arcvesztés nélkül kihátrálni belőle – véli Francisco de Borja Lasheras, a European Council on Foreign Relations elemzője. Ennek ellenére nincsen forgatókönyv arra, hogy miképpen lépne majd ki az Egyesült Királyság az EU-ból: az alapításkor, de azóta sem jutott eszébe senkinek, hogy a kilépés bármelyik országban komolyan felmerülhet. „Attól félnek, ha lesz szabály a kilépésre, az több országot is arra sarkallna, hogy komolyan elgondolkodjon a lehetőségen. Egyfajta önbeteljesítő jóslat lenne” – mondta Lasheras. Másfelől a bizonytalanságnak is megvannak a veszélyei. Cameron egyes kritikusai azt mondják, önmagában azzal, hogy kilátásba helyezte a kilépést, árt a gazdaságnak, és veszélybe sodor több ezer munkahelyet.
Janning szerint többéves távlatban kell gondolkodni. „Nem az lesz, hogy szavaznak, aztán másnap már nem tagjai az uniónak.” A referendumot hosszas tárgyalások követnék, ami alatt az Európai Bizottsággal együtt lefektetnék a kilépés modalitásait, majd ezekbe a tagállamoknak is bele kellene egyezniük.
És míg a britek kitalálják, hogy mit is akarnak pontosan, a bennmaradók megpróbálhatják végiggondolni, hogy nem kellene-e mégiscsak megújulnia az EU-nak – még ha nem is teljesen úgy, ahogy azt Cameron gondolná. Hiszen nem véletlenül állt elő pont most Sigmar Gabriel német kancellárhelyettes és Emmanuel Macron francia gazdasági miniszter szorosabb integrációt és kétsebességes uniót vizionáló javaslatával.
(Berlin-Brüsszel)
