Recep Tayyip Erdoğan minden választást megnyert, amióta 1994-ben Isztambul polgármesterévé választották. A jobboldali Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) jelöltjeként kapott újra és újra egyre több szavazatot – elsősorban Közép-Törökország elmaradottabb területein, ahol a vallást háttérbe szorító, annak idején modernista kemalista erők uralmát a leginkább önkény- vagy parancsuralomnak érezte a lakosság. Az AKP ugyanis konzervatív fordulatot hirdetett, Ráadásul ez a fordulat a keménykezűség mozzanatát is magában foglalta: talán ez is hozzájárult a török gazdaság megszilárdulásához a 90-es évektől, a kétezres évek végén pedig a válságból történt gyors kibontakozáshoz.
Lehet, hogy gyors volt a kibontakozás, tartósnak és egyértelműnek azért nem volt nevezhető – ez az egyik közkeletű magyarázata Erdoğan választási kudarcának.
Jegyezzük meg: itt nem csupán százalékokról, hanem egy mindinkább irritáló kormányzási stílus kiteljesedésének a megakadályozásáról is szó van. Erdoğannak köztársasági elnökként egyik szép terve, hogy végrehajtó hatalmi jogosítványokkal is ellássa önmagát. Ezt csak akkor érhette volna el, ha kétharmados támogatottsággal rendelkezik a parlamentben. A dolgok jelenlegi állása szerint tehát egyelőre búcsút kell vennie ettől az elképzelésétől.
Az a fő kérdés, hogy a választási eredmények fényében milyen lehetőségek vannak valamiféle nyugodt kormányzásra. A viszonylagos választási sikereket elért ellenzéki pártok aligha hajlanának arra, hogy türelmesen és fegyelmezetten tudomásul vegyék az AKP esetleges kisebbségi kormányzásával járó önkorlátozást – ennek alighanem csak küszöbön álló új választások esetén lehetne valami értelme. Ennél több esély van valamilyen koalíciókötésre.
Törökországban igen magas, tízszázalékos a parlamenti küszöb, az ennél kevesebb szavazatot szerző pártok egyáltalán nem küldhetnek képviselőt a törvényhozásba. Ez egyike az Erdoğan-féle újításoknak, amelyek hatalmának a szilárdságát hivatottak elősegíteni. Csakhogy ez azt is jelenti, hogy nincs sok választása. Egész pontosan egy van, a Nacionalista Mozgalom Pártja (MHP), amely nem is olyan távoli rokonságban áll az egykori Szürke Farkasokkal. Ez a paramilitáris szervezet jobboldali nézetei alapján az ellenoldal terroristáit meg a velük kapcsolatban lévőket – ezzel gyanúsítottakat – gyilkolta serényen (persze a túloldalon sem ültek ölbe tett kézzel).
Aztán a szervezet MHP-vá szelídült, megőrizve nacionalista karakterét. Ez tehát az a párt, amellyel a legnagyobb az esély a közös kormányzásra. A parlamentbe bejutott másik kettő viszont egyértelműen szemben áll Erdoğannal és az AKP-val. Kettejük közül a nagyobbik a választásokon a második legtöbb szavazatot szerző Republikánus Párt, a CHP. De Erdoğan egész politikusi karrierje vezérfonalát éppen azzal a kemalista, szekuláris örökséggel szembeni harc adta, amelynek éppen a CHP a mai megjelenítője. Nyugatos – minősíteném a szervezetet, de akkor mi a nemrég létrejött HDP, amely a legtöbb női jelöltet állította, de vállaltan meleg indulót is szerepeltetett a listákon, a legfőbb törekvése azonban a kurd lakosság érdekeinek képviselete? Az ország délkeleti részében élő kurdokat gyakran még ma is hegyi törököknek nevezi a jobboldali hatalom. Ugyanakkor meg kell említeni azt is – mégpedig hangsúlyosan –, hogy Törökország már kétmillió (!) menekültet fogadott be Szíriából és Irakból, köztük minden bizonnyal bőséggel kurdokat is. De visszatérve az esélyekhez: azt sem zárhatjuk ki, hogy kormányalakítás nélkül új választásokat ír ki az államfő, és a kormányozhatóság igénye ebben az esetben esetleg más szavazati arányokat alakít ki.
Törökország helyzetének nehézségeit és ellentmondásait jelzi, hogy a nemzetközi pénzpiacok nem fogadták valami jól a választási eredményeket – minden bizonnyal előre látva a kialakult helyzetben rejlő számos bizonytalanságot. A török gazdaság az elmúlt években jól muzsikált, de nem nagyon jól. A hitelezők és befektetők bizalma könnyen meginoghat tehát. A szavazópolgárok pedig kénytelenek lesznek gazdasági megfontolásokkal keresztezni politikai állásfoglalásukat, amikor a következő kormány sikerességéről mondanak ítéletet.
