Törökország, választások

Fordulat és remény

  • - kovácsy -
  • 2015. július 11.

Külpol

Benne volt ugyan a pakliban, mégis meglepetés, hogy Erdoğan török államfő pártja ezúttal nemhogy a hétharmados, de még az egyszerű többséget sem tudta megszerezni. A széthullásnak könnyen káosz lehet a vége, de ha nem, akkor sem világos, mi lehet a továbblépés iránya. Vannak ugyan alternatívák, de egyik sem tűnik eléggé meggyőzőnek.

Recep Tayyip Erdoğan minden választást megnyert, amióta 1994-ben Isztambul polgármesterévé választották. A jobboldali Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) jelöltjeként kapott újra és újra egyre több szavazatot – elsősorban Közép-Törökország elmaradottabb területein, ahol a vallást háttérbe szorító, annak idején modernista kemalista erők uralmát a leginkább önkény- vagy parancsuralomnak érezte a lakosság. Az AKP ugyanis konzervatív fordulatot hirdetett, Ráadásul ez a fordulat a keménykezűség mozzanatát is magában foglalta: talán ez is hozzájárult a török gazdaság megszilárdulásához a 90-es évektől, a kétezres évek végén pedig a válságból történt gyors kibontakozáshoz.

Lehet, hogy gyors volt a kibontakozás, tartósnak és egyértelműnek azért nem volt nevezhető – ez az egyik közkeletű magyarázata Erdoğan választási kudarcának.

Jegyezzük meg: itt nem csupán százalékokról, hanem egy mindinkább irritáló kormányzási stílus kiteljesedésének a megakadályozásáról is szó van. Erdoğannak köztársasági elnökként egyik szép terve, hogy végrehajtó hatalmi jogosítványokkal is ellássa önmagát. Ezt csak akkor érhette volna el, ha kétharmados támogatottsággal rendelkezik a parlamentben. A dolgok jelenlegi állása szerint tehát egyelőre búcsút kell vennie ettől az elképzelésétől.

Az a fő kérdés, hogy a választási eredmények fényében milyen lehetőségek vannak valamiféle nyugodt kormányzásra. A viszonylagos választási sikereket elért ellenzéki pártok aligha hajlanának arra, hogy türelmesen és fegyelmezetten tudomásul vegyék az AKP esetleges kisebbségi kormányzásával járó önkorlátozást – ennek alighanem csak küszöbön álló új választások esetén lehetne valami értelme. Ennél több esély van valamilyen koalíciókötésre.

Törökországban igen magas, tízszázalékos a parlamenti küszöb, az ennél kevesebb szavazatot szerző pártok egyáltalán nem küldhetnek képviselőt a törvényhozásba. Ez egyike az Erdoğan-féle újításoknak, amelyek hatalmának a szilárdságát hivatottak elősegíteni. Csakhogy ez azt is jelenti, hogy nincs sok választása. Egész pontosan egy van, a Nacionalista Mozgalom Pártja (MHP), amely nem is olyan távoli rokonságban áll az egykori Szürke Farkasokkal. Ez a paramilitáris szervezet jobboldali nézetei alapján az ellenoldal terroristáit meg a velük kapcsolatban lévőket – ezzel gyanúsítottakat – gyilkolta serényen (persze a túloldalon sem ültek ölbe tett kézzel).

Aztán a szervezet MHP-vá szelídült, megőrizve nacionalista karakterét. Ez tehát az a párt, amellyel a legnagyobb az esély a közös kormányzásra. A parlamentbe bejutott másik kettő viszont egyértelműen szemben áll Erdoğannal és az AKP-val. Kettejük közül a nagyobbik a választásokon a második legtöbb szavazatot szerző Republikánus Párt, a CHP. De Er­doğan egész politikusi karrierje vezérfonalát éppen azzal a kemalista, szekuláris örökséggel szembeni harc adta, amelynek éppen a CHP a mai megjelenítője. Nyugatos – minősíteném a szervezetet, de akkor mi a nemrég létrejött HDP, amely a legtöbb női jelöltet állította, de vállaltan meleg indulót is szerepeltetett a listákon, a legfőbb törekvése azonban a kurd lakosság érdekeinek képviselete? Az ország délkeleti részében élő kurdokat gyakran még ma is hegyi törököknek nevezi a jobboldali hatalom. Ugyanakkor meg kell említeni azt is – mégpedig hangsúlyosan –, hogy Törökország már kétmillió (!) menekültet fogadott be Szíriából és Irakból, köztük minden bizonnyal bőséggel kurdokat is. De visszatérve az esélyekhez: azt sem zárhatjuk ki, hogy kormányalakítás nélkül új választásokat ír ki az államfő, és a kormányozhatóság igénye ebben az esetben esetleg más szavazati arányokat alakít ki.

Törökország helyzetének nehézségeit és ellentmondásait jelzi, hogy a nemzetközi pénzpiacok nem fogadták valami jól a választási eredményeket – minden bizonnyal előre látva a kialakult helyzetben rejlő számos bizonytalanságot. A török gazdaság az elmúlt években jól muzsikált, de nem nagyon jól. A hitelezők és befektetők bizalma könnyen meginoghat tehát. A szavazópolgárok pedig kénytelenek lesznek gazdasági megfontolásokkal keresztezni politikai állásfoglalásukat, amikor a következő kormány sikerességéről mondanak ítéletet.

Neked ajánljuk

Kártyaszámolás

A film felér egy szerencsejáték-mesterkurzussal, amennyiben nemcsak egy black jack- vagy egy pókerparti lefolyásának logikáját mutatja be és érteti meg már-már tudományos alapossággal, de a nagy tétekben folyó és nagy közönséget vonzó bajnokságok álságos világába is hasonlóan leleplező attitűddel avat be. Viszont a film nem erről szól.

Prága romokban

Lehet szó bármilyen titokban kiszivárgó kódról, nemzetközi összeesküvésről vagy világot fenyegető veszélyről, ha a főhőst nem James Bondnak hívják, a büdzsé aligha érheti el a több száz millió dollárt. 

Halandó érzékiség

A galériák nyári kiállításai sokszor az úgynevezett „könnyed” témákra fókuszálnak – a fő sláger a növényvilág. Az idén három ilyen kiállítással is találkozhattunk, de mind különböző módon közelítette meg a tárgyát.

Bartóki billentés

  • Csabai Máté

Ha volna időgépem, biztos visszamennék, hogy halljam Bach orgonajátékát, Beethovent és Lisztet a zongoránál, na meg Bartók Bélát. Utóbbi – ha nem is élőben való – meghallgatásához elég egy egyszerűbb masina is: a nevezetes „barna lemezeken” ugyanis bárki megismerkedhet azzal, hogyan billentett a mester: az 1982-ben megjelent tizenhárom korongon Scarlattitól Beethovenen át Kodályig és persze a saját műveiig végigzongorázza a zenetörténet tetemes részét.

Hajókórház a járványszigetnél

Szőcs Petra csaknem tíz éve megjelent első verseskötetét annak szürreális, groteszk, fantasztikumba hajló stílusa tette emlékezetessé. A Kétvízközben bármi megtörténhetett, különösebbnél különösebb családtagok bukkantak föl, és a beszélő, ha úgy tartotta kedve, kiugrott a harmadik emeletről a szemetes­zsákkal. 

Kint is, bent is

Hogyan egyeztethető össze a szépség- és divatipar túlszexualizált világa a feminista, kapitalizmuskritikus megnyilvánulásokkal? Mennyiben mutathat fel hiteles elbeszélői pozíciókat annak a szerzőnek az első kötete, akinek írói tevékenysége eddig legfeljebb Instagram-posztokban nyilvánult meg? 

Palackposta a porból

Izgalmasan telt a múlt hét: a magyar közélet jobbára az ország miniszterelnökének nagy pillanatával volt elfoglalva. E nagy pillanat pedig Dallas egén ragyogott fel, amikor is Orbán beszédet mondhatott a republikánosok idei nagy összeröffenésén. Fél Amerika hegyezte a fülét, hogy mit akarhat ez a furcsa idegen! A Hungarian cowboy! Vagy nem hegyezte, mármint nem a fél Amerika hegyezte, csak néhány ebédidőben arra lófráló bámész alak, akinek tényleg nem volt dolga.

Caligula lova

Lázár János miniszter korábbi sofőrje, a vasárnap megválasztott mártélyi polgármester, Ambrus István dolgozni is akar. „El kell kezdeni dolgozni. Van mit csinálni Mártélyon” – idézte az időközi választás győztesét a Promenad24 nevű kormánypárti híroldal.

A didergő király

A létező orbánizmusban embernek, állatnak sem egyszerű az élete, de most a fák is rá fognak baszni. Meg mindenki más. Mondjuk fának sosem volt jó lenni a hazában, de most, hogy Orbán Viktor pánikba esett a fenyegető energiakrízis miatt, vagy legalábbis úgy tett, mintha abba esett volna, tényleg elkezdhetnek rettegni.