A NATO kész hónapokig, akár évekig is támogatni Ukrajnát

  • narancs.hu
  • 2022. április 28.

Külpol

Németország arról döntött, hogy nehézfegyverzetet is küldenek Ukrajnába. Közben az orosz Pravdában arról cikkeznek, Ukrajnán kívül még kiket lehetne megtámadni.

A NATO főtitkára, Jens Stoltenberg kijelentette, hogy a szövetség kész támogatni Ukrajnát az orosz invázió ellen egy olyan háborúban, amely „hónapokig és évekig elhúzódhat”.   

Soltenberg elmondta: továbbra is maximális nyomást fognak gyakorolni Putyinra, szankciókkal, gazdasági és katonai támogatással is. „Nagyon kiszámíthatatlan és törékeny a helyzet Ukrajnában. De teljes a valószínűsége annak, hogy ez a háború elhúzódik és hónapokig és évekig tart” – folytatta.  

Nemcsak a NATO, hanem Németország és USA is tovább itámogatásról biztosította Ukrajnát.

  • Németországben a parlament megszavazta, hogy nehézfegyverzettel is támogatják az Oroszország kezdeményezte háborúban védekező Ukrajnát. Az MTI beszámolója hozzáteszi, a döntés pártpolitikai oldalakat átívelő egyetértésben született. Az elfogadott határozatban azt is rögzítették, hogy Németországnak az ukrán katonák kiképzésében is közre kell működnie, akár német földön vagy más NATO-országokban. Ugyanakkor a kormánynak támogatnia kell Kijev azon erőfeszítéseit, hogy az orosz vezetéssel folytatott közvetlen tárgyalások révén tűzszüneti megállapodásra jusson. Amennyiben sikerül a megállapodás, Németországnak az Egyesült Államokkal, Kanadával és más országokkal, NATO-s és európai uniós partnerekkel együtt, "készen kell állnia arra, hogy aktívan hozzájáruljon a megállapodás betartásának biztosításához".
  • A britek szerint az ukránokat úgy fel kell fegyverezni, hogy visszafoglalhasság Krímet is az oroszoktól.
  • Joe Biden 33 milliárd dolláros Ukrajnának szánt segély engedélyezésére tett javaslatot a kongresszus előtt. Ez több mint kétszerese az eddig az ukránoknak biztosított összegnek, számol be a BBC. A javaslat szerint a zösszeget katonai, gazdasági és humanitárius segítségnyújtásra fordítják. Azt írják, a nagyösszegű segítséggel Biden azt akarja megmutatni, hogy nem tántorítják el a nukleáris fegyverek esetleges bevetésével kapcsolatos fenyegetések. Szerinte ezek nem komolyan vehetőek, és Oroszország kétségbeesését mutatják.

Az Európa Tanács parlamenti közgyűlése különleges nemzetközi büntetőbíróság létrehozását szorgalmazza, az ukrajnai háborús bűntettek elkövetőinek felelősségre vonása érdekében.

  • A tagállamok parlamenti delegációiból álló közgyűlés szerint a büntetőbíróságnak "az agresszió bűntettének a nemzetközi szokásjogban meghatározott definícióját" kellene alkalmaznia. A testület székhelye Strasbourgban lenne, továbbá rendelkeznie kell nemzetközi elfogatóparancs kiadására vonatkozó hatáskörrel, és működését nem korlátozhatja az állami vezetők mentelmi joga. A közgyűlés által elfogadott állásfoglalás elítéli a nemi erőszak és a kínzás háborús fegyverként alkalmazását. Mindkettő háborús bűncselekménynek minősül a nemzetközi jogban.

Orosz oldalról eközben 

  • Szergej Nariskinm Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) igazgatója arról adott ki közleményt, hogy úgy vélik, Washington és Varsó Ukrajna újrafelosztását tervezgeti. Az orosz hírszerzés szerint ugyanis  olyan terven dolgoznak, amelyek célja, hogy Lengyelország szoros katonai és politikai ellenőrzést gyakoroljon "történelmi birtokai" felett Ukrajnában - vélekedett Szergej Nariskin.
  • Az orosz Pravda online lap listát közölt arról, hogy szerintük mely országokat kellene megtámadnia Oroszországnak, ezt a Portfolio vette észre. A cikk szerint Kalibr-cirkálórakétákkal lehetne megtámadni azokat az országokat, amelyek a „náci kijevi rezsimet” támogatják. A cikket szerző Ljuba Lulkó abból indul ki, hogy hogy a brit kormány legitim katonai célpontoknak nevezte (az ukránok számára) Oroszország lőszerraktárait, így tehát az orosz haderőnek is legitim célpontnak kellene tekintenie azokat a NATO-lőszerraktárakat, melyekből az ukrán haderőt szerelik fel a nyugati országok.

Ez alapján azt fejtegeti, hogy konkrétan Romániát, Lengyelországot, Csehországot, Szlovéniát, Törökországot, Németországot és az Amerikai Egyesült Államokat kellene célba vennie Oroszországnak.

  • A cikk ehhez hozzáteszi, hogy egy ilyen támadás biztosan világháborúhoz vezetne, de azt szerintük az Egyesült Államok és szövetségesei elvesztenék. A cikkben tényszerűen megemlítik Szijjártó Pétert is, és azt, hogy deklarálta, Magyarország nem szállít Ukrajnának fegyvereket és nem is engedi át a fegyverszállítmányokat, de se pozitív, se negatív kommentárt nem fűztek hozzá.
  • A világháborús retorika egyre többször előkerül az orosz közbeszédben, írja a 444. Ezt bizonyítja az is, hogy például egy tévéműsorban arról beszéltek, ha Putyin atomháborút indít, akkor ők készek meghalni, és a hazáért meghaló oroszok legalább a paradicsomba jutnak. 

António Guterres, az ENSZ-főtitkára Kijevben találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.

A beszélgetés utáni sajtótájékoztatón kifejtette, hogy Oroszország inváziója „sérti” mind Ukrajna területét, mind az ENSZ alapokmányát. 

 

(MTI, CNN, BBC

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.