A parlament júniusi-júliusi üléstervében szerepel a svéd NATO-csatlakozás

  • narancs.hu
  • 2023. június 15.

Külpol

A parlament honlapján megjelent táblázat szerint.

A parlament honlapján „Az Országgyűlés 2023. évi június-július havi ülésterve” címszó alatt – amit a Törvényhozási Igazgatóság tett közzé – a második rubrikában szerepel „A svéd Királyságnak az Észak-atlanti Szerződéshez való csatlakozásától szóló Jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló törvényjavaslat” – vette észre az atv.hu. Pontos napot azonban a svéd NATO-csatlakozás zárószavazását illetően nem mutat a parlamenti honlapon megjelent táblázat sem, azon ugyanis csak a tavaszi ülésszak napirendje látható.

Mint ismert, a svéd NATO-csatlakozásról szóló javaslat már csak a zárószavazásra vár, az általános és a részletes vitája ugyanis már tavasszal lezárult, akkor azonban csak a finn NATO-csatlakozást szavazta meg a parlament, a svéd csatlakozásról szóló a voksolást elhalasztották. A parlamenti ülésszakot nemrég július 7-ig meghosszabbították, pénteken pedig kezdetét veszi a rendkívüli ülésszak. Mivel azonban a hírek szerint ezt követően két hétig nem fog ülésezni a parlament, valószínű, hogy a svéd NATO-csatlakozás kérdése csak július elején kerül majd az Országgyűlés elé.

Ahogy arról korában mi is beszámoltunk, diplomáciai forrásokra hivatkozva a Szabad Európa már a hét elején arról írt, hogy magyar és a török parlament még a július 11-én kezdődő vilniusi NATO-csúcstalálkozó előtt ratifikálni fogja a svéd NATO-csatlakozást. A magyar kormányon egyébként egyre nagyobb a nyomás. Csütörtökön derült ki, hogy James E. Risch republikánus szenátor – az amerikai szenátus Külügyi Bizottságának tagja – blokkolja HIMARS rakétarendszerek eladását Magyarországnak, mivel a magyar Országgyűlés még nem járult hozzá Svédország NATO-csatlakozásához.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.