Nem szavaztak bizalmat Ódor Lajos kormányának Szlovákiában

  • narancs.hu
  • 2023. június 15.

Külpol

A kabinet várhatóan megbízott kormányként folytathatja az ország irányítását.

A kétnapos vita után a kormányprogram 34 igen, 43 nem szavazatot kapott, 54 képviselő pedig tartózkodott, így nem kapott bizalmat a parlamenttől Ódor Lajos kormánya Szlovákiában. A kabinet várhatóan megbízott kormányként folytathatja az ország irányítását a szeptemberi parlamenti választásig – írja a Parameter.sk. beszámolója alapján a Telex.

A kormányprogramot csak az SaS és a Demokraták képviselői támogatták, az OĽaNO, a Sme rodina, a Hlas és a Smer képviselőitől egyetlen voksot sem kapott, a szélsőséges képviselők pedig ellene szavaztak. Ódor Lajos miniszterelnök megköszönte a képviselőknek a konstruktív hozzászólásokat és a támogató szavazatokat, ugyanakkor azt is mondta, nem várt magasabb támogatást a képviselőktől.

„A szám nem fontos, azt kell tudatosítani, hogy a kormánynak nem lesz teljes hatásköre, bizonyos kérdéseket konzultálnunk kell a köztársasági elnökkel”

– magyarázta Ódor.

Zuzana Čaputová, Szlováki köztársasági elnöke azonnal jelezte, hogy a várakozásoknak megfelelően Ódor Lajos kormányát bízza majd meg azzal, hogy a szeptemberi választásig vezesse az országot. Čaputová szerint a képviselők „éretlenül” viselkedtek a bizalmi szavazás során. Hozzátette, szerinte nem volt más lehetőség arra, hogy az ország eljusson az előrehozott választásig, mint az, hogy szakértői kormányt nevezett ki.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.