Konzervatív térhódítás Franciaország utcáin

A reakció ébredése

  • Dobsi Viktória (Párizs)
  • 2014. március 13.

Külpol

Látványosan meghátrált a kormány a társadalompolitikáját tömegtüntetéseken támadó konzervatív csoportok elől. Hová vezet a szocialista visszavonulás?

Három hét alatt három alkalommal hívták utcára híveiket "a család védelmében" és a Hollande köztársasági elnök lemondását követelő plakátok alá a francia jobboldal tradicionalista, konzervatív csoportjai. A három rendezvényre három különböző plakát invitált, az "Hollande tűnjön el" feliratúból volt a legtöbb, ezt ragasztatták ki nyilván profikkal a "magzatvédők"; a többi csoportban is sokan nyíltan kormányellenesek, de a hivatalos kommunikációjukban nem ez jelenik meg.

A "magzatvédő" mozgalmak január 18-ai - nyolc éve rendszeresen megtartott - felvonulásán mintegy 16ezren üdvözölték a spanyolországi restriktív abortuszszabályozás tervét, és tiltakoztak az 1975-ös francia normaszöveg mai módosítása ellen. (A "lelki elhagyatottság" kritériumát törölnék, bár eddig sem volt gyakorlati következménye.) A több püspököt is soraikban tudó tüntetők az "abortusz banalizációján" túl a kormány más - a nemek közti egyenlőségre, illetve az eutanáziára vonatkozó - tervei miatti aggodalmaikat is igyekeztek szóvá tenni.

Két héttel később (és majd nyolc hónap szünet után) ismét sikerrel vitte utcára százezernyi hívét Párizsban és Lyonban a melegházasság ellen másfél éve létrejött kollektíva.

E két akció között, január 26-án került sor egy hibrid felvonulásra kb. 17 ezer fő részvételével; a harag napjának keresztelt, szintén nyíltan kormányellenes rendezvényen a mozgalom önjáróbb sejtjei három jól elkülöníthető halmazba rendeződtek: a radikális szélsőjobb és az integrista keresztények mögött az antiszemita provokációi okán néhány hete "betiltott" komikus és aktivista, Dieudonné támogatói meneteltek.

Tüntetés mindenkinek

E nagy konzervatív nekibuzdulás forrása 2012 késő őszén keresendő, amikor a szocialista Francois Hollande és kormánya elkezdte a nemi kisebbségek jogainak kiszélesítésére tett választási ígéreteit teljesíteni. Az ebből fakadó - 2013 tavaszán elfogadott - törvénymódosítás nemcsak a társadalmi normák változását rögzítette, de a gyakorlatban is csökkentette a meleg párok diszkriminációját. A házassági szerződés az élettársihoz képest könnyít egyes adminisztrációs terheken, s több jogot biztosít a partner betegsége vagy halála esetén is. Az örökbefogadás lehetősége családok ezreinek helyzetét rendezi, ahol idáig csak az egyik szülő státuszát ismerte el például az iskola, a kórház vagy a bíróság. E forradalminak aligha nevezhető lépést (a környező országok a szabályozás vagy a gyakorlat terén már előbbre járnak) kritikusai szerint félénken és késve tették meg a 2012 tavaszán hatalomra került szocialisták (PS, Parti socialiste). A köztársasági elnök népszerűsége ekkor már apadóban volt, így a projekt ellenzői az általános elégedetlenséget is meglovagolhatták. A "Házasságot mindenkinek" szlogen után elnevezett "Tüntetés mindenkinek" (Manif pour tous) offenzívája a katolikus egyház militáns szervezeteinek hálózatára támaszkodva, részben amerikai mintákat követve, jelentős vatikáni támogatással több megatüntetésen százezreket vitt utcára. Nagycsoportos utcai imák, virrasztások, internetes aktivizmus, gyűlések és változatos propaganda kísérte e jól szervezett tömegrendezvényeket. Bár a PS a közvélemény túlnyomó részének támogatásával látott a reformokhoz, a kormánytagok diszkréciójával és az elnök habozásával szemben harsány és látványos ellenzéket megtestesítő "antik" nemcsak a közbeszédet tematizálták hosszú hónapokra, de azt is elérték, hogy a kormány elnapolja az LGBTQ-szervezetek által szorgalmazott további lépéseket, így például a mesterséges megtermékenyítés és a dajkaanyaság szabályozását. A Manif pour tous uszályán nemcsak a burkoltabb és nyíltabb homofóbia növekedett, de a szélsőséges és olykor erőszakos szervezetek is felbátorodtak. A tüntetések fináléjában az ultrák gyakran összecsaptak rendőrökkel (a "harag napja" január 26-án például 250 letartóztatással végződött). Ennél is riasztóbb, hogy az utóbbi két-három évben erőre kapó, nyíltan uszító csoportocskák akciói, a melegek, baloldali aktivisták, bevándorlók elleni verbális és fizikai atrocitások is elszaporodtak szerte az országban. Bár a belügyminiszter, Manuel Valls drasztikus fellépést ígért a rendbontók ellen, és a demonstrációk is óriási rendőri biztosítással zajlottak, a kamerák távollétében végbevitt akciók gyakran felderítetlenek maradnak. A legutóbbi súlyos bűncselekményre január 17-én került sor: egy clermont-ferrand-i szélsőséges szervezet holdudvarába tartozó hajléktalan fiatalember kitoloncolt örmény egyetemistákat támogató szolidaritási rendezvényt támadott meg lövöldözve. Súlyos sérülés ugyan nem történt, de a három nap alatt lezavart nyomozás és per extrém gyorsasága azért elég különös.

Az ilyen esetek fényében az sem meglepő, hogy a több belső vita által is átszabott Manif pour tous gondosan megválogatja, ki és hogyan vonulhat a francia trikolórra utalva fehér, kék és pink zászlók, illetve pólók, kapucnis felsők, sípok, sapkák és kalapok, sálak és transzparensek impozáns és uniformizált erdejében, a láthatóan felülről, biztos anyagi háttérre utaló profizmussal szervezett megmozdulásokon.

Szélsőjáték

Mit akartak tehát két hete a tüntetők? Elsősorban jelezni, hogy továbbra is aktív tényezőként kívánnak részt venni a közéletben, és alakítani mind a kormány, mind az ellenzék állásfoglalásait. Eltántorítani a kormányt minden további, előre is családellenesnek vélt reformtól, és újfent kinyilvánítani, hogy illegitimnek minősítik az amúgy demokratikus követelmények szerint megvitatott és elfogadott törvényt.

A mozgalom, amelyet a Le Monde a reakció ébredéseként definiál, a Libération pedig manipulációval vádol, a közvélemény-kutatások szerint egy harcos kisebbség ügye - lenne, ha a konfliktus szításában ideológiailag vagy gazdaságilag érdekelt médiatámogatói nem sokszoroznák meg a hatékonyságát. A leegyszerűsített minivitákat szorgalmazó rádiók és tévék, a nyíltan szélsőséges vagy disztingváltabban és célzott marketinggel uszító sajtótermékek mellett a konzervatív sajtó olyan nagyágyúi is beszálltak a küzdelembe, mint a Le Figaro, amely a szocialisták fő ellenzékévé vált mozgalom populista, fundamentalista érveit is átveszi - a csúsztatásokkal együtt. A jobbos fórumok szerint a kormány azért helyez előtérbe "életmódbeli" kérdéseket, hogy elfedje gazdaság- és szociálpolitikájának kudarcát, illetve azért, hogy ne kelljen beismernie a társadalmi egyenlőtlenségek elleni küzdelem feladását. S teszi mindezt a jobboldal megosztásának reményében, hogy ekként is befolyásolja a tavaszi helyhatósági voksolást.

A nagyobb ellenzéki pártok, így a 2012-ig tíz éven át kormányzó konzervatív UMP (Union pour un mouvement populaire - Unió egy népi mozgalomért) derekas késéssel futnak a robogó vonat után, de tagadhatatlan szorgalommal igyekeznek magukévá tenni a tüntetők antik érvrendszerét. Így ma már egész meggyőzően ijesztgetnek a PS hibájából elkerülhetetlen civilizációs katasztrófa és nemzethalál víziójával. Ám a jobbszélen vezetett támadásuk miatt üresen hagyták a középpályát, míg a tavasszal esedékes helyközi és uniós választásokra remek esélyekkel készülő szélsőjobb Nemzeti Front (Front National, FN) egyelőre diszkréten lavírozik a számára biztos zsetonokat hozó játékban. Csak arra kell ügyelnie, hogy se fundamentalista, se liberális tagozatát, se a legradikálisabbakat, se a mérsékeltebbeket ne riassza el a nagy sürgés-forgásban.

A kurzor jobbra tolódása azonban a szocialistákat is kényes helyzetek elé állítja, mind a párton belüli törésvonalak, mind a szimpatizánsok előtt. A tüntetés másnapján Jean-Marc Ayrault kormányfő közölte, hogy a családjogi törvény módosítását jövőre halasztják, a Manif pour tous szóvivői pedig e sikeren felbuzdulva bejelentették, hogy folytatják a mozgósítást, és további követelésekkel álltak elő. Legújabb célpontjuk a nemi diszkrimináció ellen két hónapja indult kísérleti program, amely az elmúlt hetekben figyelemre méltó tömeghisztériát váltott ki.

Iskolába jár az egy

A decemberben az iskolai körzetek alig felében megkezdett projekt január végén meghökkentő ellenállásba futott: szülők százai csatlakoztak az ún. "Vedd ki a gyereked egy napra az iskolából!" kampányhoz. Az akció sikerét olyan abszurd SMS-ek alapozták meg, amelyek a nemi szerepek teljes felforgatásával és például maszturbációs leckék bevezetésével ijesztgették a szülőket. A kampány kezdeményezője egy sajátos pályájú pedagógus, Farida Belghoul, a nyolcvanas évek antirasszista mozgalmainak ismert figurája. Az egykori balos agitátor ma a szélsőjobb egyik feltörekvő butikjában, a nyíltan antiszemita és homofób, viszont muzulmánbarát Alain Soral körében hirdeti az igét. Frusztrációja súlyos figyelmeztetés a baloldalnak: ha nem ajánl valódi alternatívát, a politikusokból és a médiából kiábrándult tömegekben sokan lehetnek fogékonyak e rendszerkritikus diskurzusra. S ha ma még zavarják is őket a szélsőségek, a zsidó egyetemista lobbi vagy a rap kártékony hatásairól is értekező Belghoul, vagy Soral másik védence, az egykori remek humoristából szélsőjobb provokátorrá előlépett Dieudonné vállalhatatlan gesztusai, talán nem lesz ez mindig így.

A kormány egyelőre drasztikusan nyúlt e problémákhoz. Csakhogy Dieudonné új show-jának betiltása nemzetközi hírnevet szerzett az "anticionista" színekben politikai pályával is kísérletező előadóművésznek, s az "establishment mártírjává" is teheti. Az autoriter vagy megbélyegző reakciók - például az oktatási miniszter döntése a renitens szülők berendeléséről - növelhetik azoknak a táborát, akik az intézményes normákkal való szembefordulást az olyan, Soral-féle szélsőjobb ölén tartják lehetségesnek, amely "annyira utálja a zsidókat, hogy kényszerűségből még a muzulmánokat is kész elcsábítani".

Farida Belghoul különös flashmobja tehát egy nyíltan gyűlölködő és antiszemita csoport malmára hajtja a vizet, egy héttel később azonban a szélsőségektől elvben elhatárolódó Manif pour tous is "Az egyenlőség ábécéje" címet viselő program beszüntetését követeli. Az ugyanis a démoni "genderelmélet" részeként alapvetően veszélyeztetné a gyerekek személyiségfejlődését - e fogalom eleve a katolikus egyház egyik kortárs vesszőparipája.

A végkifejletet tekintve elgondolkodtató, hogy ez a stratégia az iskolát teszi ideológiai csatájának egyik fő helyszínévé, még akkor is, ha a harcban gyerekek, szülők és tanárok is túszul esnek. És az offenzíva egyelőre hatékonynak tűnik - nem csak Franciaországban.

Mit tud Alain Soral?

"Egyenlőség és megbékélés" (Égalité et reconciliation) névre keresztelt weboldala ma a 150. leglátogatottabb francia weboldal. Havonta posztolt, összesen néhány száz videóját 15 millió alkalommal nézték meg, az Amazon francia eladási listáin övé a politikai bestsellerek első helye is.

A modern kommunikációs eszközöket profin használó szélsőjobb galaxis egyik legsikeresebb vállalkozása mögött néhány tucat aktivista és egy ügyesen felépített cégcsoport áll, amely 2012-ben 51 ezer eurónyi nyereséget hozhatott a magát önzetlen ellenállóként aposztrofáló "esszéistának". A pályája bő húsz éve alatt a kommunistáknál és az FN-ben is megfordult, majd a 2009-es uniós választásokon az anticionista lista plakátarcaként ismertté vált Soral ideológiai koktéljában a "munka baloldalát és az értékek jobboldalát" mixeli.

A szájt, ahol többek között Che Guevara, Putyin, Kadhafi és Jeanne d'Arc fogadják a látogatót, a sovén, homofób, antiszemita és revizionista ideákkal spékelt rendszerkritika mellett könyveket, borokat, "egészséges és tősgyökeres" termékeket és az USA-ból indult "túlélő" mozgalmakban hasznos szolgáltatásokat ajánl.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Neked ajánljuk