A ruandai népirtásról szóló archív dokumentumokat tettek közzé Franciaországban

  • narancs.hu
  • 2021. április 7.

Külpol

A ruandai népirtás kezdetének 27. évfordulója alkalmából. A Vincent Duclert történész vezette bizottság jelentésében kiemelte Francois Mitterrand, illetve az ő vezérkari főnökének a felelősségét amiatt, hogy annak idején folyamatosan figyelmen kívül hagyták a népirtás kirobbanásának veszélyére intő jeleket.

Nyilvánosságra hoztak szerdán Franciaországban több fontos, Ruandával kapcsolatos, 1990 és 1994 közötti keltezésű archív dokumentumot, Francois Mitterrand volt államfő és Edouard Balladur volt kormányfő idejéből.

A ruandai népirtás kezdetének 27. évfordulójára időzített intézkedésnek köszönhetően megismerhetővé válik számos diplomáciai távirat és bizalmas feljegyzés tartalma.

Paul Kagame ruandai elnök szerdán üdvözölte az igazság feltárása érdekében tett francia erőfeszítéseket.

Március végén tette közzé egy történészekből álló bizottság a jelentését Franciaországnak az 1990 és 1994 közötti ruandai eseményekben játszott, – máig hevesen vitatott – szerepéről. A most nyilvánosságra hozott archív dokumentumok egy részére ez a jelentés is hivatkozik.

Mint ismert, Ruandában az 1990 és 1994 közötti polgárháborús események vezettek el végül a népirtás kirobbanásához: 1994 áprilisa és júliusa között a hutu vezetés felbujtására mintegy 800 ezer – többségében tuszi – embert gyilkoltak meg az afrikai országban.

A ruandai népirtás évfordulója

  
Kigali, 2019. április 7. A ruandai népirtás áldozatainak ruhái egy frissen feltárt tömegsírnál, a ruandai főváros, Kigali környékén 2019. április 7-én. Huszonhét éve, 1994. április 6-án kezdődött a második világháború utáni egyik legsúlyosabb népirtás Ruandában, ahol körülbelül száz nap alatt hutu szélsőségesek mintegy 800 ezer, többségében a kisebbségi tuszi népcsoporthoz tartozó embert mészároltak le. 
Fotó: MTI/EPA/Kurokava Dai
 

 

A Vincent Duclert történész vezette bizottság jelentésében kiemelte Francois Mitterrand, illetve az ő vezérkari főnökének a felelősségét amiatt, hogy annak idején folyamatosan figyelmen kívül hagyták a népirtás kirobbanásának veszélyére intő jeleket. Az országot vérbe borító gyűlölet gyökerei a belga gyarmati időkre vezethetők vissza, amikor a gyarmattartó támogatásával évtizedeken át a tuszi közösség irányította az országot, és az etnikai és ezáltal társadalmi közösségek között teljesen ellehetetlenítették az átjárást.

Szerdán számos megemlékezést tartottak Franciaországban a népirtás kezdetének 27. évfordulóján.

Alain Juppé, a francia Alkotmánytanács tagja, a népirtás idején külügyminiszter, a Le Monde című francia napilap véleményrovatában bírálta a ruandai tuszikat gyakorlatilag sorsukra hagyó nemzetközi közösséget. Emlékeztetett, hogy külügyminiszterként a köztársasági elnökkel egyetértésben döntöttek a Türkiz-hadműveletről, hogy az ENSZ felhatalmazásával emberéleteket mentsenek meg.

"A nemzetközi színtér egyetlen szereplője sem emelte fel a kisujját sem, sem az ENSZ, sem az Afrikai Unió, sem európai partnereink, se a térség afrikai országai, sem az Egyesült Államok" – olvasható a napilap internetes kiadásában megjelent írásban. Franciaország szerepét elégtelennek minősítve Juppé megjegyezte: nem értették meg, hogy népirtás folyik, hogy a lehető leghatározottabban meg kell állítani a tömegmészárlást országban.

Paul Kagame ruandai elnök szerdán Kigaliban "fontos előrelépésként" értékelte a Duclert-jelentést, és üdvözölte Párizs arra irányuló erőfeszítéseit, hogy jobban meg akarja érteni a történteket. Kagame, aki a vérontás áldozatainak emlékére tartott megemlékezésen szerdán most először foglalt állást a jelentés megjelenése óta, kijelentette: kormánya a bizottság következtetéseit úgy értelmezte, hogy "Mitterrand tudott a tuszik ellen a ruandai szövetségesei által tervezett népirtásról", de továbbra is "támogatta őket, mert azt hitte, hogy Franciaország geopolitikai helyzete ezt kívánja".

A ruandaiak "csak játékszerek voltak geopolitikai játékokban" – hangoztatta Kagame. Hozzátette, az ő kormánya is kidolgozott egy jelentést, "amely hasonló irányba mutat".

"Fontos, hogy továbbra is együtt dolgozzunk az igazság feltárásán" – mondta a televízió által sugárzott beszédében az elnök, a megemlékezésen ugyanis a koronavírus-járvány miatt a ruandaiak nem vehettek részt. Elmaradt az ilyenkor szokásos emlékező menet is.

Kagame elnökségének évei alatt, akinek a lázadó erői leállították a népirtást, feszült volt a francia-ruandai viszony, a felek egymás vádolták a népirtás előtt, alatt és után játszott feltételezett szerepekkel. 2017-ben a ruandai hatóságok még a népirtásban való cinkossággal is megvádolták Párizst. Kagame szerdai beszéde enyhülésre enged következtetni a két ország viszonyában – mutatott rá az AP amerikai hírügynökség.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Miért nem akar tűzszünetet Orbán Ukrajnában?

A miniszterelnök megtorpedózta az Ukrajnával kapcsolatos uniós nyilatkozatot, magyarázata enyhén szólva zavaros és ellentmondásos. Ha pénteken Alaszkában Trump fejében a szilvakompót éppen olyan irányba billenne, amely a szilárd európai állásponthoz közeli, akkor egyre komolyabban tétetik fel a kérdés: valójában ki akarja a háború folytatását?

Holt lelkek társasága

  • - turcsányi -

A gengszterfilm halott, halottabb már nem is lehetne. De milyen is lehetne a gengszterfilm? Nyugdíjas? Persze, hogy halott.

Kaptunk vonalat

Napjainkban mindannyiunk zsebében ott lapul minimum egy okostelefonnak csúfolt szuperszámítógép, és távoli emléknek tűnik ama hőskor, amikor a mai szórakoztatóelektronikai csúcsmodelleknél úgymond butább, de valójában nagyon is okos és rafinált eszközök segítségével értük el egymást.

Bobby a zuhany alatt

Úgy kezdődik minden, mint egy Rejtő-regényben. Gortva Fülöp, akit délvidéki szülőföldjén „Fulop”-nek anyakönyveztek, és akit idegen földön mindenki (angol vagy francia kiejtéssel) Philippe-nek szólít, de magát leginkább a becenevén, Golyóként határozza meg, Pocok gúnynévvel illetett barátjával Miamiban – pontosabban az attól kissé északra fekvő Fort Lauderdale kikötőjében – felszáll a Fantastic Voyage luxushajóra.