Külpol

"Merkel a csatatér közepén" - Ognian Hishow, a berlini Tudomány és Politika Alapítvány (SWP) tudományos munkatársa

Rájár a rúd Angela Merkelre. Sorra érik a támadások a Görögországnak nyújtott segély és a Németországra kirótt megszorító csomag miatt. Mindeközben Franciaországgal is összerúgta a port, ráadásul Horst Köhler államfő azonnali hatályú lemondása után a jelöltjét, Christian Wulffot csak a harmadik körben sikerült elnökké választani. A berlini Freie Universität és a New York-i Rochester University vendégoktatóját a német politika aktuális kérdéseiről faggattuk.
  • B. Simon Krisztián
  • 2010. július 8.

Német elnökválasztás - Papírforma

Az előző német államfő, Horst Köhler lemondása mindenkit váratlanul ért. Az immár második, egyben utolsó hivatali idejét töltő elnök népszerűsége töretlen volt még akkor is, ha egyes bírálói kevesellték a részéről azokat az elmélyülten kidolgozott beszédekben megnyilvánuló karakteres politikai, sőt erkölcsi állásfoglalásokat, amelyekkel az elődeinek általában sikerült felülemelkedniük a napi pártpolitikai választóvonalakon.
  • - kovácsy -
  • 2010. július 8.

Növekvő társadalmi feszültségek Spanyolországban - Most kezdődik a tánc

A legutóbbi EU-csúcsot megelőző spanyol agónia híre ismét képes volt gyengíteni az eurót, annak ellenére, hogy José Luis Rodríguez Zapatero kormányfő azonnal cáfolta a híreket, melyek szerint a spanyol gazdaságot csak az USA, az IMF és az EU által felajánlott 250 milliárdos segélycsomag mentheti meg. Dominique Strauss-Kahn, az IMF vezérigazgatója madridi látogatásán kijelentette: az IMF továbbra is "vakon" bízik a spanyol gazdaságban.
  • Szánthó Zsuzsa
  • 2010. július 8.

"Egy 180 éves kísérlet" - Dave Sinardet politológus Belgium jelenéről és jövőjéről

A három hete tartott választásokon az ország történetében először elszakadáspárti flamand párt kapta a legtöbb szavazatot (28 százalék). Az Új Flamand Szövetség (NV-A) végcélját fokozatosan, Flandria és Vallónia autonómiájának erősítésével, az Európai Unió kontextusában kívánja elérni. Az Antwerpeni Egyetem politológusával a várható fejleményekről beszélgettünk.
  • Bérczes Tibor
  • 2010. július 1.

Pogromok Kirgizisztánban - Moszkva megint nem hisz a könnyeknek

Április elején megbukott és menekülésre kényszerült az ellene tüntető tömegbe lövető kirgiz elnök, Kurmanbek Bakijev, majd kisvártatva polgárháborúval fenyegette meg országát. Ekkor még nem tudtuk, vajon az átmeneti kormány képes lesz-e megfékezni az elszabadult indulatokat. (Lásd: Tulipánok másodvirágzása, Magyar Narancs, 2010. április 15.) A múlt héten kiderült: nem volt képes. Sz. Bíró Zoltán

Választás Szlovákiában - Téves aratás

"Nem elég, ha magyar vagy, tehetségesnek is kell lenned." George Cukor - vélhetően csak mifelénk közkézen forgó - axiómája a legváratlanabb helyen nyert új értelmet: szombat éjszaka kibukott a szlovák törvényhozásból a Magyar Koalíció Pártja. Búcsúznunk kell továbbá Vladimír Meciar nevű kedves játékosunktól is... Bekerült viszont - méghozzá imponáló, nyolc százalék fölötti eredménnyel - Bugár Béla alig egyéves pártja, a HÍD-MOST, és az alig valamivel régebbi, liberális SaS (Szabadság és Szolidaritás). Éppenséggel mondhatnánk azt is, hogy győztek a jók - de változott-e valami valójában?
  • - ts -
  • 2010. június 17.

Választás Hollandiában - Hangos igenek és nemek

A múlt szerdán előre hozott parlamenti választásokat tartottak Hollandiában, miután tavasszal a szociáldemokraták (PvdA) kiléptek a kereszténydemokratákkal (CDA) és egy kicsi, de szigorú protestáns párttal (CHU) alkotott koalícióból. Nem akarták kivárni, hogy az év végi rendes választásokra a válságkezelés végképp lehasználja őket.
  • Bérczes Tibor
  • 2010. június 17.

Törökország és az izraeli tengeri incidens - Bolondok hajója

A Törökországból Gázába igyekvő nemzetközi segélyflottilla szervezése már hónapok óta folyt, az indulás és érkezés dátumát is ismerhettük. Vajon miért lepődött meg mégis mindenki az eseményeken? És miért tűnik úgy, hogy az izraeli biztonsági szerveket érte a legnagyobb meglepetés?
  • Ara-Kovács Attila
  • 2010. június 10.

Válságkezelés olasz módra - Kiszámolós játék

Olaszországban a válság kirobbanása óta általános az elégedetlenség: egymást érik az utcai tüntetések a munkanélküliség, a déli országrész elszegényedése és a növekvő korrupció ellen. Az ellenzék is nógatja Berlusconit: ha nem kívánja az országot görög sorsra juttatni, hozzon válságkezelő intézkedéseket, és ne az adatok téves értelmezésével súlyosbítsa tovább a helyzetet.
  • Szánthó Zsuzsa
  • 2010. június 10.

Csehország választott - Altneu parlament

A rendszerváltozás utáni cseh politikai élet eddig sem szűkölködött a furcsaságokban, ám ez a mostani bajnoknak tűnik köztük is. Jóformán az urnazárás másnapján bizonyossá lett ugyanis, hogy az a párt alakíthat kormányt, amelyik a legnagyobb veszteségeket szenvedte el a választásokon. Nota bene, húsz éve az övék lesz az első megnyugtató képviselőházi többség...
  • - ts -
  • 2010. június 3.

Választás előtt Csehország - Kicsi kezekben a jövő

Vasárnap este ezrek tombolnak az Óvárosi téren, nemzetiszín zászlók lobognak, patakokban folyik a pezsgő, a sör - mindenki boldog, hajnalig tart az örömünnep. Hétfő reggel nyilvánosságra hozzák az alsóházi választások előtti utolsó közvélemény-kutatási adatokat. Aki azt hiszi, e két hír között nincsen összefüggés, lehet, hogy téved.
  • - turcsányi -
  • 2010. május 27.