„A változáshoz több év kell”

Artyom Srajbman belarusz politikai elemző a vérbe fojtott ellenállásról  

Meddig maradhat még Lukasenka hatalmon, és ha egyszer távozik, hogyan teszi azt? Milyen szerepe lehet ebben Oroszországnak, és mit érnek az uniós szankciók Belarusz ellen? Artyom Srajbman belarusz politikai elemzővel Ukrajnában, a Lviv Media Forumon beszélgettünk emigrációról, ellenzékről és Belarusz jövőjéről.

Magyar Narancs: Tavaly augusztusban, a Lukasenka-rezsim elleni tüntetések idején azt írta, hogy fogalma sincs, mi fog történni Belaruszban, de az biztos, hogy semmi sem lesz ugyanolyan, mint korábban volt. Azóta eltelt több mint egy év, Lukasenka még mindig hatalmon van, az ellenzéki vezetők és aktivisták pedig vagy börtönben, vagy emigrációban. Most mit gondol, mi vár az országára?

Artyom Srajbman: A tavaly augusztus intenzív időszak volt. Sokan hetekig, hónapokig reménykedtek a változásban, és én is bíztam abban, hogy akár már augusztus végére eljöhet a fordulat. Aztán nagyon pesszimista és szkeptikus lettem. A tüntetések drámaiak voltak, és nemigen látszott a fény az alagút végén. A jövőről alkotott képem azóta sem változott sokat, de azt alábecsültem, hogy Oroszország milyen mértékben fog beavatkozni a belarusz politikába. Azt hittem, az oroszok aktívabbak lesznek, és ennek köszönhetően a változás gyorsabb lesz, 2022 elejére új alkotmányunk lesz, és Lukasenka már a távozását készíti elő. Ma már nem gondolom, hogy a változás gyors lesz, azt hiszem, még több év kell ahhoz, hogy Lukasenka távozzon.

MN: Viszont még mindig arra számít, hogy ez meg fog történni?

AS: Teljes mértékben. Nem hiszem, hogy újraválasztanák – még az ő szabályai szerint sem –, és hogy elnök maradhatna, ráadásul már ő maga is nyilvánosan beszélt arról, hogy túl régóta van hatalmon és nem hiszi, hogy újra jelöltetné magát. Persze hazudhatott is vagy változtathat a tervein, de azt hiszem, erről a kérdésről józanul gondolkodik. Tudja, hogy ha indulna a következő választáson, azzal destabilizálná a társadalmat; mindenki azt várja tőle, hogy lelépjen. Ezért elkerülhetetlen, hogy a jelenlegi ciklus végén, 2025-ben visszavonuljon. Ez akár hamarabb is bekövetkezhet, az autokráciákban ugyanis a változások általában nem a szabályok szerint történnek, hanem úgy és akkor, amikor senki sem számít rájuk. De abban sem vagyok biztos, hogy a Lukasenka utáni rezsim rögtön demokratikus lesz. Belarusz demokratizálódása hosszabb ideig eltarthat, mint amire tavaly augusztusban számítottunk.

MN: Nem is számít radikális fordulatra? Azt gondolja, hogy a Lukasenka-rezsim mindenképpen választások útján fog megdőlni?

AS: Akkor van esély radikális megoldásra, ha Lukasenka továbbra is mindent csak halogat, ha nem oldja meg a felmerülő válságokat, csak üres ígéretekkel dobálózik. Minél később kezd bele a reformokba, az emberek annál dühösebbek lesznek. Viszont a rendőrök tettei jelenleg büntetlenül maradnak, így annak is megvan a valószínűsége, hogy továbbra is visszaéljenek a hatalmukkal. Újabb összecsapások esetén komoly rendőri erőszak várható. És nem látjuk azt az erőt, amelyik felvenné a harcot a rezsimmel. Az embereknek nincsenek fegyvereik, nincsenek, akik harcolnának, akik le tudnák fegyverezni a rendőrséget, a katonákat, akik elfoglalnának épületeket. Tavaly augusztusban több százezer ember volt az utcán, most viszont nem látom azt, honnan és hogyan jönnének elő megint ezek az embe­rek. És ők is pontosan tudják, hogy ha a rezsim erőszakot akar alkalmazni, márpedig akar, akkor simán leveri az ellenállókat. A radikálisabb megoldás továbbra sem zárható ki teljesen, de nem hiszem, hogy ez lesz a szcenárió.

MN: Ráadásul tavaly nyár óta sokan elmenekültek az országból – márpedig nehezebb úgy változást elérni, ha az ellenzéket távolból próbálják mozgatni a vezetői. Ha viszont visszatérnének, akkor valószínűleg nyomban börtönbe zárnák őket, ahogy Oroszországban Navalnijt. Fel lehet-e oldani ezt a csapdát, és mit tehet az ellenzék Belarusz határain kívül?

AS: Nagyon kevés a lehetőségük azoknak, akik nincsenek az országban. Lobbiznak a szankciókért és azért, hogy támogatást kapjon a belarusz független média és a civil társadalom. Küzdenek azért, hogy a nyugati médiában napirenden tartsák az országunk ügyét, felhívják a figyelmet arra, mi zajlik a határokon belül. Azon dolgoznak, hogy megmutassák: van egy másik Belarusz is, nemcsak az, amiről Lukasenka beszél, amit ő mutat. És tulajdonképpen ennyit tehetnek, semmi mást. De ez nem jelenti azt, hogy meg sem kell próbálniuk cselekedni. Van arra példa a történelemben, hogy ellenzéki vezetők évtizedeket töltöttek száműzetésben, például Irán vagy Oroszország esetében. Ezek az emberek a belarusz társadalom számára továbbra sem elveszettek, továbbra is fontosak és reményt nyújtanak. Nagy befolyásuk viszont nincs arra, mi történik a belpolitikában, és akkor tudnak majd újra labdába rúgni, ha a jelenlegi rezsim a külső nyomás hatására megbomlik valamennyire, és új frontok nyílnak az ellenzékiek számára.