Iráni kommunisták kiképzőtábora Albániában

„Élcsapatot építünk”

Külpol

A népi modzsahedek a múlt század hetvenes évei óta aktív fegyveres mozgalma immár egy NATO-tagállamban is tanyát vert. A Szovjetunió egykori iráni kedvencei most amerikai pénzből készülnek hazájuk úgymond felszabadítására. A helyi ellenzék potenciális veszélyforrásról beszél, a táborlakók egyre frusztráltabbak.

A koros, cserzett bőrű, bajuszos férfi erősen koncentrál a sakktáblára. Szemben vele hasonló kinézetű társa unottan várja, hogy mit húz. Szemmel láthatóan már csak néhány lépés van hátra a partiból, a játékosok körül álló három bámészkodón sem látszik különösebb izgalom. A tenger felől alkonyati szellő enyhíti a hőséget, a közeli falvakból müezzin hív imára…

Az Ashraf 3 kiképzőtáborban vagyunk, Albánia középső részén, Durres kikötője és a főváros, Tirana között húzódó dombvidéken. A szépen művelt földek között jókora kerítésekkel körülvéve lakóépületek, hangárok, kommunikációs tornyok, a rurális paraszti környezettől teljesen elütő infrastruktúra. Az öt méter magas, perzsa oroszlános, zászlókkal díszített főkapunál szigorú az ellenőrzés: a tábor a Modzsahedin Halk (angol írásképpel: Mojahedeen-e Khalq, röviden: MEK) iráni ellenzéki szervezet főhadiszállása. Egy olyan politikai-katonai formációé, amelyet egészen a közelmúltig a legtöbb nyugati ország a terrorszervezetek listáján szerepeltetett. Most pedig egy NATO-tagállamban van a központjuk.

 

A rejtőzködő vezető

„Szervezetünk hosszú utat járt be” – kezdi Mehdi Zahedi vezető tisztviselő, miközben a tábor múzeumában sétálunk. A profi, 21. századi dizájnú kiállítás a kezdetektől mutatja a szervezet történetét, de leginkább tagjainak kálváriáját, a MEK hányattatott évtizedeit.

Az egyetemistákból és fiatal városi felső-középosztály tagjaiból verbuvált – szélsőbaloldali és síita iszlamista ideológiát ötvöző – civil csoport a hatvanas évek közepétől nyíltan fellépett Mohammad Reza Pahlavi korrupt és diktatórikus rendszere ellen. Miután az Amerika-szövetséges sah szinte minden gazdasági és társadalmi reformja a szociális háló gyengülését és a középosztály érdekeinek sérelmét eredményezte, az osztályharcos MEK a Szovjetunió hathatós támogatásával a legjobban szerveződött iráni ellenzéki mozgalommá vált a hetvenes évekre, s – ahogy a táborban Zahedi is elmondta – egyfajta ideológiai összekötő kapocs lett a Khomeini-féle akcionista iszlamista mozgalom és az ugyancsak jelentős társadalmi bázissal bíró kommunista párt, a Tudeh között.

A forradalmat megelőző években már rendszeresek voltak a MEK fegyveres támadásai az államhatalom intézményei és képviselői ellen. S ezek csak erősödtek, amikor a forradalmi erők egymás ellen fordultak. Zahedi túlkapásokról beszél, a lassan megszilárduló forradalmi rezsim viszont terroristának minősítette a szervezetet.

Bár polgári célpontok ellen soha sem támadt, a MEK nem egy politikai merényletet vállalt magára ezekben az években, például 1981-ben a megválasztott elnök, majd a rendőrség országos vezetője elleni támadást is. Egy évvel később a Khomeini-kormányzat keményen lecsapott rájuk: a múzeum adatai szerint legalább 2500 MEK-tagot végeztek ki, a bebörtönzöttek száma pedig megközelítette a tízezret. Ekkorra a szervezet vezetői már Párizsban éltek, míg a katonai egységekké szerveződött tagság jelentős része Irakban húzta meg magát. Az iraki–iráni háborúban (1980–1988) a MEK Szaddám Huszein oldalán harcolt, amit – bár ezt a vezetők erősen tagadják – az iráni társadalom zöme máig hazaárulásnak tekint.

A múzeumban és a tábor utcáin leginkább Maszúd és Mariam Radzsavi képeivel találkozni. Ma Mariam a MEK veztője. Párizsban él, és építgeti szervezete nemzetközi kapcsolatait. Férje, Maszúd az Egyesült Államok 2003-as iraki inváziójáig irányította a szervezetet, amikor is az országban kialakult zűrzavarban nyoma veszett. A MEK hivatalos mártirológiája szerint az irániak rabolták el, s valószínűsíthetően megölték, míg a táborlakók között, ahogy a szervezet más közel-keleti közösségeiben is – egyfajta síita hagyományt követve – „rejtőzködő vezetőről” beszélnek.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.