Buteflika elmúlt 77 éves, betegségei az utóbbi időben ágyhoz kötik, nyilvános beszédet már vagy két éve nem mondott, a tévében csak külföldi politikusok látogatása kapcsán mutatják pár percre, amint éppen üdvözlésre feltápászkodik kerekes székéből. Nem nélkülözi az abszurditást, hogy kampányában egy hétfős testület járta helyette az országot: a nyomaték kedvéért három volt kormányfő, a szenátus elnöke, két miniszter és a legnagyobb párt, a Nemzeti Felszabadítási Front képviselte, kifejezésre juttatva a politikai elit támogatását. Politikusi tapasztalatai azonban messzire nyúlnak vissza, bő tizenöt évig (25 éves korától, 1963-tól) külügyminiszter volt, vagyis otthonosan eligazodik a színfalak mögötti nem szűnő és gyakran kíméletlen politikai küzdelmek világában. Alighanem ezért - kompromisszumos megoldásként - lehetett elnök 2002-ben, és sikerült is megfelelnie az időszak elvárásainak. Ekkor kezdett lecsengeni a tíz évig tartó, hatvanezer emberéletet követelő polgárháború, amely a radikalizálódó iszlamistákat állította szembe a fegyveres erőkkel, kiterjesztve a vérontást a két fél aktív tagságának szűkebb környezetére (család, lakóhely) is.
Az akkori végleges pacifikáció Buteflika nevéhez fűződik - bár az is igaz, hogy megkönnyítette a dolgát az érthető módon elmélyült elégedetlenség a háborús közállapotokkal. A polgárháború természetesen a gazdaságnak sem tett jót, egyébként is feszültséget teremtett a társadalom fiatalodása és a munkahelyek szűkössége. Algéria jórészt kőolaj- és földgázkitermelésből él, exportbevételeit szinte kizárólag ebből nyeri, és költségvetési bevételeinek kétharmada is innen származik. A természeti kincs bősége és az ebből fakadó kényelmes költségvetési többlet jó alapot teremthetne egy hosszabb távra szóló, a diverzifikációra törekvő gazdaságpolitikához, amit Buteflika meg is hirdetett a energiaszektoron kívüli gazdasági területek fejlesztése céljából, de az eredmények - például a hatalom környékén virágzó korrupció miatt - kevéssé mutatkoznak.
Visszatérve magához az április 17-i elnökválasztáshoz, mindenképpen le kell szögezni, hogy a lakosság egy része magát a sok szenvedés után visszakapott stabilitást azonosítja az államfő személyével. Ez a stabilitás egyfajta mozdulatlansággal jár, amit a jelek szerint sokan nem tartanak túlzott árnak. Akik fiatalabbak annál, semhogy tudatosan élhették volna át a vészterhes 90-es éveket, elégedetlenek a közállapotokkal, és a megosztottságot az alacsony, alig több mint 50 százalékos részvételi arány is jelezte. Hivatalos bojkottot ezúttal nem szerveztek (mint tíz éve két ellenzéki párt is), de a távolmaradás ettől még sok esetben a rendszerrel szembeni ellenállás kifejeződése volt. Buteflikának összesen öt ellenfele volt, de közülük a legesélyesebb, Ali Benflis korábban - Buteflika alatt - maga is miniszterelnök volt. Hiába járta be az egész országot - egy Boeing 737-tel, utalva az üzleti körökkel fenntartott jó kapcsolataira - a kampánya során, nem sikerült megváltoztatnia a közhangulatot, amely elsősorban azt érzékelte, hogy a versengés ugyanazon a politikai eliten belül zajlik. Így csak 12,3 százalékra futotta a támogatásából - talán azért is, mert miközben már a választások előtt ordas csalások valószínűségére figyelmeztetett, algériai ellenzéki lapok arról írtak, hogy amikor korábban ő irányította Buteflika kampányát, maga is kreatív módon vett részt az elnök számára kedvező eredmények formálásában.
És hát Benflis sem hajlandó véleményt nyilvánítani abban a kérdésben, hogy helyes volt-e 1992-ben félbeszakítani a választásokat. (A parlamenti választások első fordulójában váratlanul magas szavazati aránnyal szereztek vezetést az iszlamista pártok, amire a hatalom elállt a második forduló megtartásától, a fegyveres erők vették a kezükbe az ügyek irányítását, az iszlamista vezető politikusokat őrizetbe vették, és mindez a már említett polgárháborúhoz vezetett.) Az érintetteknek biztosítandó jóvátétel kérdésében viszont nyitottnak mondta magát. A szavazást követően aztán - a konkrét bizonyítékok tekintetében nem túl meggyőző módon - győztesnek jelentette ki magát a 69 éves kihívó, aki szemlátomást már a Buteflika utáni időkre pozicionálja magát. Hogy mi történik, ha az elnök nem képes kitölteni negyedik mandátumát? A megoldás kulcsa természetesen a politikai elitnél van, amelyen belül az utóbbi években egyre nagyobb súlya lett magának a Buteflika-klánnak, élén az elnök testvéreivel. Egyértelműnek tűnik, hogy már ez a negyedik jelölés is a hatalmi küzdelem nyitott voltára utal. Kérdéses, hogy mennyire lesznek képesek az önkorlátozásra a hatalmi erők, demokratikus útra tudják-e terelni ellentéteiket.
Több ellenzéki politikus kifejezetten katasztrofálisnak lát még öt évet Buteflikával. Megválasztását követően az ország keleti részében 11 katonát ölt meg az al-Káida helyi szervezete. Három éve nem fordult elő ennyire súlyos támadás, de ez még nem feltétlenül jelenti a vég kezdetét. Később a kabilok lakta keleti országrészben volt tüntetés, amelyet kíméletlenül elfojtottak. Ez sem különös, Algériában átlagosan három-négy ilyen-olyan tüntetés jut egy napra (lásd például képünkön). Az igazán súlyos problémát az ország leszakadása jelenti a gazdaság, a népjólét és az emberi jogok minden területén.
