Interjú

„A vita nagyon nehéz, de szükséges”

Kathrin Meyer, a Nemzetközi Holokauszt Emlékezet Szövetsége (IHRA) titkára

  • Keller-Alánt Ákos
  • 2019. október 6.

Külpol

Milyen szempontokat kell figyelembe vennie egy újonnan létesülő, modern holokausztmúzeumnak, és miért fontos az erről zajló párbeszéd? Az ezzel foglalkozó nemzetközi szervezet titkárával beszélgettünk.

Magyar Narancs: Mivel foglalkozik a szervezet?

Kathrin Meyer: Az IHRA 1998-as megalapításának elsődleges célja az volt, hogy a holokauszt emlékezetéhez kapcsolódó feladatokat – kutatás, oktatás, emlékhelyek és múzeumok létrehozása – az államok magukra vállalják, és ne bízzák kizárólag a zsidó közösségekre. A kormányoknak kell vállalni az ezzel kapcsolatos felelősséget, hogy mindenkiben tudatosítsák: a holokauszt emlékének ápolása össztársadalmi ügy.

Természetesen minden ezzel kapcsolatos feladatba be kell vonni a zsidó közösségeket is, a különböző programok nem valósulhatnak meg az ő együttműködésük nélkül. Ennek megfelelően a kormányok képviselői és szakértők dolgoznak együtt az IHRA-ban, amelynek jelenleg 33 tagországa van. Az IHRA megosztja a holokauszttal kapcsolatos legújabb kutatási eredményeket, a bevált oktatási gyakorlatokat. Különösen fontos ez a munka a jelen időszakban, amikor ismét erősödnek a holokausztot eltorzító hangok és a nemzetközi együttműködés szintje is csökken.

MN: Mi történik, ha épp egy kormány viselkedése válik problémássá?

KM: Az IHRA konszenzuson alapuló szervezet, ezért sok komoly kihívással kell szembenéznie. Ezért nem tudunk olyan gyorsan reagálni, mintha egyszerű többségi szavazással hoznánk döntéseket, de eddig mindig sikerült olyan megoldást találnunk, amellyel mindenki elégedett volt. Vannak persze belső vitáink, de ezeket nem tárjuk a nyilvánosság elé. Ha problémával szembesülünk egy tagországnál, azt jelezzük az érintett kormánynak, és megpróbálunk közös nevezőre jutni. Ez nem mindig könnyű, de mi az együttműködésre helyezzük a hangsúlyt.

Kathrin Meyer, a Nemzetközi Holokauszt Emlékezet Szövetsége (IHRA) titkára

Kathrin Meyer, a Nemzetközi Holokauszt Emlékezet Szövetsége (IHRA) titkára

 

 

MN: Mi az IHRA kapcsolata a többi nagy holokauszttal foglalkozó intézettel?

KM: Kormányközi szervezet vagyunk, így csak országok lehetnek tagok. De az IHRA-ban vannak szakemberek a legfontosabb intézményektől is, így például a Jad Vasemtől, a washingtoni Holokauszt Emlékmúzeumtól, vagy az Anne Frank Háztól is.

MN: Vannak szabályok vagy elvárások, hogyan kell kinéznie egy holokausztmúzeumnak?

KM: Részben az IHRA-nak is köszönhetően ma már van néhány minimálkövetelmény, amelyet a nemzetközi közösség elfogad – az Emlékmúzeumok Nemzetközi Kartája összefoglalja a főbb elveket, ez bárki számára elérhető az IHRA weboldalán. Alapvető elvárás, hogy a kiállítás történelmileg hiteles legyen, és ne akarja megszépíteni a történteket vagy csökkenteni a bűnösök felelősségét.

Nemcsak azt a kérdést kell feltenni, hogy mi történt, de azt is, hogy kik tették, és mindez hogyan történhetett meg. Noha minden országban másként zajlott le a holokauszt, a nemzeti történetek is összekapcsolódnak, ezért a helyi események nemzetközi kontextusát is ismertetni kell. Ma már alapvető elvárás, hogy a kiállítás kialakításába nemzetközi kutatókat is meg kell hívni. Szintén fontos, hogy a zsidók ne csupán úgy jelenjenek meg a kiállításokon, mint a holokauszt áldozatai.

A háború előtt és után is volt zsidó élet, ezt mindenképpen be kell mutatni. Az első holokausztmúzeumok sokkoló fotókat mutattak az áldozatokról, halomba szórt meztelen holttesteket. Ma már ez nem elfogadható, az áldozatok méltóságára is ügyelni kell. Ha mégis hasonló képeket szeretne egy múzeum bemutatni, akkor azt csak a kiállítótér egy elkülönített részén, a zsidó közösség beleegyezésével szabad megtenni.

MN: Van olyan nemzetközi szervezet, amely ha informálisan is, de meg tudná vétózni egy problémásnak tartott intézmény megnyitását?

KM: Nincs olyan szervezet, amelynek ilyen vétójoga lenne, de ez nem jelenti azt, hogy ne adnánk visszajelzést. Az IHRA 2014 óta figyelemmel kíséri a Sorsok Háza alakulását, és elég egyértelműen kifejeztük, hogy mik azok a minimumelvárások, amelyeknek meg kell felelnie. De egy múzeum megnyitását nem tudnánk megakadályozni.

Idén már ne várjuk

Idén már ne várjuk

Fotó: MTI/Mohai Balázs

 

MN: Most egy teljesen új koncepció készül a Sorsok Házához. Mondhatjuk, hogy ez részben az IHRA munkájának az eredménye?

KM: A magyar kormány elkötelezte magát az együttműködésre az IHRA-val, amit nagyon fontosnak tartunk. Az IHRA kapott egy felkérést, hogy nézze meg a koncepciót, és a nemzetközi szakértőink véleményezni fogják a munkaanyagot, amint az elkészül. Szintén fontos, hogy a magyar delegáció vezetője (Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség európai uniós politikák kialakításáért és koordinációjáért felelős államtitkára – K.-A. Á.) személyesen tolmácsolta Orbán Viktor miniszterelnök szavait, miszerint amíg nincs béke a múzeum körül, addig nem fog megnyílni, és hogy a múzeum tervezésének minden szakaszában együttműködők lesznek. Ezt az elköteleződést mi nagyra értékeljük.

MN: Melyek a holokauszt oktatásának modern eszközei?

KM: Nem javasoljuk a hagyományos, frontális oktatást. Fontos, hogy az oktatók pozitív tanulási légkört alakítsanak ki, építsenek a diákok aktív részvételére. Nem szabad sokkolni szörnyű történetekkel, ami korábban azért jellemző volt. A sok adatot és statisztikát le kell fordítani személyes történetekre, a visszaemlékezéseket kell a középpontba helyezni. Külön figyelmet kell fordítani az oktatók képzésére, hiszen a holokauszt a történelemnek egy különösen szörnyű és érzékeny része.

Nagyon rossz, ha az oktatók nem érzik magukat eléggé felkészültnek arra, hogy válaszoljanak a diákok kérdéseire, vagy ha nem lennének képesek szembesülni a diákok érzéseivel. Minden intézmény, amely a holokausztról csinál kiállítást, kell, hogy rendelkezzen oktatóknak szánt felkészítő anyagokkal is. Az IHRA-nak is vannak oktatási segédletei, amelyeket folyamatosan fejlesztünk, ezek szintén bárki számára elérhetőek.

MN: A Sorsok Háza terveiben az szerepel, hogy felépítik egy munkatábor és az auschwitzi gyerekbarakk mását. Ha jól sikerül, az sokkoló élmény lesz.

KM: Azok a tervek, amelyeket mi láttunk, nem ennyire konkrétak, mint amiről ön beszél. A modern technológiát alkalmazni kell, az USC Shoah Foundation például interaktív, 3D-s hologramok formájában jeleníti meg a túlélők visszaemlékezéseit. Azt viszont el kell kerülni, hogy a modern technológiák alkalmazása csupán szenzációhajhászat legyen.

MN: Hogyan hat a holokauszt oktatására az, hogy a diákok a holokauszt utáni negyedik generáció tagjai, akik már nem találkoznak túlélőkkel?

KM: Ez az utóbbi évek egyik legnagyobb kihívása a holokausztoktatásban. Kutatók és oktatók legalább egy évtizede készülnek arra az időszakra, amikor már nem lehet személyesen találkozni túlélőkkel. Az egyik megközelítés, hogy a túlélők visszaemlékezéseit rögzítsük, erre példa a hologram is, ami lehetővé teszi azt a fajta interakciót a mai diákoknak, amire a korábbi generációknak személyesen lehetőségük volt. De a holokausztról a túlélőkkel való találkozás nélkül is lehet színvonalasan tanítani.

MN: Mely intézmények munkáját tartja példaértékűnek?

KM: Nagyon nehéz az összehasonlítás, mert a különböző kiállítások más-más korban készültek, és a holokauszt kontextusa is eltérő a különböző országokban. Az Anne Frank Ház is például nagyon jól használja a modern technológiát, ahogy a washingtoni múzeum is. Ami a történeti hűséget illeti, a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont is kiemelkedő, nem kerüli meg a kellemetlen kérdéseket, ebből a szempontból nemzetközi szinten is példaértékű.

Holokauszt Emléközpont

Holokauszt Emléközpont

Fotó: Wikipédia/Civertan

 

Viszont a Páva utcának is szüksége lenne támogatásra, hogy modernizálhassa a kiállítást. Magyarországon nem csupán a zsidó közösség képviselőit kell bevonni egy új hasonló intézmény létrehozásába, hanem a már létező intézményeket is, például a Páva utcát.

MN: A korábbi tapasztalatok alapján a holokausztmúzeumok elősegítik a társadalmi párbeszédet, vagy inkább megmaradnak zárványnak?

KM: Nemcsak az IHRA nevében, de mint a területtel foglalkozó német kutató mondom, hogy ha a múltfeldolgozásról van szó, különösen a nemzet legsötétebb, legnehezebb időszakáról, az mindig nehéz folyamat. A holokausztra azért fontos emlékezni, mert az valójában a társadalom, a demokrácia, sőt a civilizáció összeomlása is volt Európában. Vizsgálni kell, hogy a rendszer miként zárta ki a zsidókat a társadalomból, és hogyan jutott el a szisztematikus meggyilkolásukig. Ezt a folyamatot ki kell elemezni és meg kell érteni.

Nem szabad megijedni, fel kell tenni a nehéz kérdéseket. Miért jelentették fel emberek a szomszédjaikat? Miért voltak képesek megölni őket? Németként tudom, milyen nehéz ez a társadalmi párbeszéd. Komoly, évekig tartó viták előzték meg a Berlin közepén álló holokauszt-emlékhely megépülését, ahogyan a Berlini Zsidó Múzeum létrejöttét is. De ezek a viták, az ott elhangzó érvek és ellenérvek részei e folyamatnak. A vita egy ilyen múzeumról, hogy az miként része a nemzeti történelemnek, nagyon nehéz, de szükséges. Ez önmagában is egy tanulási folyamat, és ez jó.

Névjegy

Kathrin Meyer történelemből doktorált Berlinben, kutatott a washingtoni Holokauszt Emlékmúzeumban is. 2004-től az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) emberi jogi részlegén dolgozott. 2008 óta a Nemzetközi Holokauszt Emlékezet Szövetség (IHRA) ügyvezető titkára, fő területe a holokausztemlékezet és -oktatás, az antiszemitizmus elleni küzdelem.

 

(Interjúnk a Magyar Narancs hetilap 2019. szeptember 5-i számában jelent meg, most újraközöljük online.)

Neked ajánljuk