A WHO azt tanácsolja Ukrajnának, semmisítsék meg az egészségügyi laborokban tartott kórokozókat

  • narancs.hu
  • 2022. március 11.

Külpol

Mint minden országban, az ukrajnai laborokban is vizsgálnak baktériumokat, vírusokat. A cél az, hogy ezek véletlenül se szabadulhassanak el.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) azt tanácsolta Ukrajnának, hogy semmisítse meg az ország közegészségügyi laboratóriumaiban elhelyezett veszélyt jelentő kórokozókat azért, nehogy akár véletlenül kiszabaduljon egy kórokozó, amely betegséget okozhat al akosság körében - közölte a hivatal a Reuters hírügynökséggel.

Biológiai biztonsági szakértők szerint az orosz csapatok Ukrajnába történő betörése és a városok bombázása megnövelte a betegséget okozó kórokozók kiszabadulásának kockázatát, hiszen bármelyik létesítmény megsérülhet.

Sok más országhoz hasonlóan ugyanis Ukrajnában is vannak közegészségügyi laboratóriumok, ezekben azt kutatják, hogyan akadályozhatóak meg veszélyes betegségek. Ilyen vizsgálatok voltak például a legutóbbi időszakban a COVID-19 megértésére, a fertőzés terjedésének megakadályozására, lassítására vonatkozó laboratóriumi körülmények közötti kutatások is. 

A WHO elmondta azt is, hogy több éve együttműködnek az ukrán közegészségügyi laboratóriumokkal olyan biztonsági gyakorlatok idolgozása érdekében, amelyek segítenek megakadályozni a "kórokozók véletlen vagy szándékos kibocsátását".

A WHO nem közölte, hogy mikor fogalmazták meg az ajánlást, nem közöltek konkrétumokat az ukrajnai laboratóriumokban fellelhető kórokozók fajtáiról, és arról sem, hogy Ukrajnában reagáltak-e már a kérésre.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Orbán-Magyar: Kötcsén indult be a kampány

A kötcsei piknik sokszereplős lett az idén: a Fidesz mellett a Tisza is szervezett eseményt. De vajon melyikük volt a meggyőzőbb: a Balatonőszöd vége táblától gyalogló Magyar Péter vagy a különgéppel repkedő, oroszlános képet mutogató Orbán Viktor?

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.