A múlt héten elkezdődött Hágában Charles Taylor pere. Tizenegy rendbeli háborús, emberiesség elleni és a nemzetközi humanitárius jogba ütköző bűncselekménnyel vádolják - pontosabban azzal, hogy elrendelte, elősegítette, illetve tudomásul vette a különféle rémtetteket.
*
A háborús bűnöket, amelyek miatt a volt libériai elnöknek felelnie kell, Sierra Leonéban követték el, ám a történet még csak nem is a szomszédos Libériában, hanem az akkor még békében élő Elefántcsontparton kezdődött. Ide érkezett Taylor, aki az Egyesült Államokból a XIX. század első felében hazatelepített rabszolgautódok államában előzőleg már töltött be kormányzati tisztséget. A hetvenes években Amerikában járt egyetemre, ahová vissza is tért, miután sikkasztási ügyek miatt forró lett számára a hazai talaj. Utánanyúltak, nemzetközi körözési parancs alapján börtönbe is került, de aztán máig homályos körülmények között sikerült megszöknie, hogy aztán egy líbiai kiképzőtáborban bukkanjon fel, úgy 1986-ban. Itt ismerkedett meg a Sierra Leone-i Foday Sankoh-val, későbbi szövetségesével. Ezután került Elefántcsontpartra, ahol továbbadta néhány tucat libériai menekültnek a Kadhafi hadseregétől szerzett ismereteit. Csoportja, a Libériai Nemzeti Hazafias Front (NPLF) 1989 decemberében hatolt be az ország területére, majd gyors népszerűséget szerezve sikeresen eljutottak a fővárosig, Monroviáig, ahol az egyik harcostársa (és riválisa), bizonyos Prince Johnson vezetésével elfogták, megkínozták és megölték a puccsista őrmesterből lett, okkal népszerűtlen Samuel Doe államfőt. Ezután még további hat évig tartott a polgárháború, amelyet nem sokkal később egy újabb követett. Ennek már az időközben államfővé választott Taylor elmozdítása volt a célja (részletesen minderről: Polgárháború Libériában: Remény nélkül, Magyar Narancs, 2003. június 29.). Végül 2003 augusztusában mondott le, és 2006-ban fogták el Nigériában. A véres polgárháborúban kétszázezren haltak meg, egymillióan földönfutók lettek. Jelenleg a kiéleződött törzsi ellentétek enyhülésének és a teljesen tönkrement alapinfrastruktúra újjáépülésének nehéz időszakát éli az ország, Afrika első választott női államfője, Ellen Johnson-Sirleaf irányítása alatt.
Sierra Leone Taylor hatalmi törekvéseinek és háborújának botcsinálta szponzoraként került a történetbe: a kis országban jelentős gyémántlelőhelyek vannak. Taylor felkelői 1991-ben először maguk csaptak át a határon, hogy bányákat foglaljanak. Aztán a Líbiában megismert, hadseregfotósból lett harcostárs, Foday Sankoh 1991-ben maga is felkelést indított az Egyesült Forradalmi Front (RUF) nevű szervezet élén. Az ő kiinduló bázisa értelemszerűen Libériában, a Taylor fennhatósága alatt álló területen volt. Az üzlet beindult, legfeljebb Sierra Leone kezdetben még valamelyest lelkesedő népe csalódott, amennyiben egyáltalán tudott róla és rettenetes helyzetében érdekelte, hogy a gyémántüzlet hasznát nem az ő helyzetének a javítására, hanem fegyverekre, az immár két országban zajló háborúra költik.
A RUF mint szervezet egyik figyelemre méltó különlegessége az volt, hogy lényegében nincs semmiféle - sem szocialista, sem nacionalista - ideológiája, vállalt célja. A másik pedig a mértéktelen kegyetlenség: itt bukkantak föl Afrikában először a szüleiktől elrabolt, illetve meggyilkolásukra kényszerített gyerek katonák, itt terjedt el, hogy egész falvak lakosságát legyilkolták vagy kéz- és láblevágással megcsonkították, hogy képtelenné tegyék őket a fizikai munkára. Az évek során aztán egyre több fegyveres csoport bukkant fel, amelyek részben a felkelőkből, részben a kormánycsapatok katonáiból alakultak, és szintén részt akartak a gyémántbevételekből, és a fegyvertelen lakossággal szemben is a jól bevált, borzalmas módszereket alkalmazták.
A felkelés nem járt sikerrel, mert a nyugat-afrikai gazdasági közösség, az ECOWAS a kormány mellé állt, ami konkrét nigériai katonai jelenléttel - valamint amerikai és brit logisztikai támogatással - is járt. Mindezek és az új meg új béketárgyalások ellenére a harcok még évekig zajlottak, azután is, hogy 1999-ben ENSZ-csapatok is érkeztek az országba. A lázadók lefegyverzése 2001-ben kezdődött el, egy évvel később választásokat tartottak, amelyeken indulhatott a RUF utóda is, de képviselői helyet nem tudott szerezni, ami kevéssé meglepő az előzmények fényében.
*
Az ENSZ Sierra Leone-i Különleges Bíróságát a nyugat-afrikai ország újraválasztott államfőjének, Ahmad Tejan Kabbahnak a kezdeményezésére, a Biztonsági Tanács határozata alapján hozták létre 2002-ben. Az intézmény példa nélkül áll, amenynyiben működése során egyszerre alkalmazkodik a helyi törvényekhez és a nemzetközi humanitárius jog anyagához, és magában a háborús bűntettektől sújtott országban állították föl, rögtön a konfliktus befejeződése után. A jelenlegi állapot szerint tizenegy fő ellen emeltek vádat háborús és emberiesség elleni bűncselekmények, illetve a nemzetközi humanitárius jogok egyéb megsértése miatt. A bíróság június végén mondta ki az első három vádlott többrendbeli bűnösségét, és a jövő héten hirdeti ki az - alighanem hosszú börtönbüntetésről szóló - ítéletüket.
A persorozat legfontosabb vádlottja Charles Ghankay Taylor, mint a szörnyű Sierra Leone-i polgárháború legfontosabb háttérszereplője, egyfajta végső mozgatója. Az ő perét az eredeti elképzelésekkel szemben mégsem a helyszínen tartják, hanem Hágában (de ez nem jelent semmiféle összefüggést az ott székelő Nemzetközi Bírósággal). Azért döntöttek így, nehogy bármiféle tömegharagot, elégedetlenséget keltsen a megviselt, a stabilitást éppen csak kóstolgató két szomszédos országban a felidézett közelmúlt - habár az eredeti elképzelés szerint éppen a működésében megfigyelhető igazságszolgáltatás jelentené a katartikus élményt, amely elősegítené a lakosság számára a múlt feldolgozását. Foday Sankoh-t már 2000-ben elfogták, de ő időközben agyvérzést kapott, majd meghalt. A RUF egy másik vezetőjét, Sam "Mosquito" Bockarie-t gyaníthatóan maga Taylor tetette el láb alól 2003-ban, hogy a nemzetközi bíróság előtt ne vallhasson ellene.
