Amerika-konferencia: Ahogy lesz, úgy lesz

Québec városa alaposan felkészült a globalizációt ellenző aktivisták fogadására. A boltosok bedeszkáztatták a kirakataikat. Betontömbökön álló drótkerítést állítottak föl kilométerszámra, hogy elszigeteljék a delegációkat a harcias tüntetőktől. Hatezer rendőrt mozgósítottak, és kiürítettek egy egész börtönt a leendő letartóztatottak fogadására. A kanadai titkosszolgák elemükben voltak: már két nappal a hétvégi csúcstalálkozó kezdete előtt semlegesítettek egy mindenre elszánt csoportot, amely egy rakomány baseballütővel, kereskedelmi mennyiségű könnygázzal, villanó és durrogó eszközökkel tartott Québec felé. Közel száz antiglobalistát fordítottak vissza az amerikai-kanadai határról. A mindenki által várt látványos összecsapások azonban így sem maradtak el, a cellák megteltek, sebesültek is voltak mindkét oldalon. Hozta a formáját a fotogén militancia, és egymás mellett tüntettek számos egymással ellentétes - tegyük hozzá: jogos - követelést és sérelmet hangoztató baloldali, környezet- és érdekvédő, anarchista és vallásos szervezetek. Ez a vállalt dolguk: megakadályozni, hogy a globalizáció elsodorja, maga alá gyűrje kis csoportok kicsi értékeit és érdekeit.

Tőlük kellőképpen elszigetelve pedig Bush amerikai elnök a jelek szerint sikeresen tette le a garast az Amerika-közi diplomáciában.

Az elszigetelődés

látványos külső megnyilvánulásai csak le- és jelképezték azt, ami sok egyéb mellett szintén nem tetszett a tiltakozóknak: azt, hogy ez az egész összamerikai gazdasági összeborulás intenzív washingtoni vezénylettel, a nagyközönségtől meglehetősen elszigetelődve igyekszik valósággá válni. A titkolózás pragmatikus szempontból persze érthető: hogyan is lehetett volna 34 országot rövid idő alatt rábírni egy közös nyilatkozat elfogadására, ha mindegyikben belpolitikai vita kezdődött volna a részletek és ezek helyi lecsapódásai körül?

A lényeg: a földrész országai - mínusz a szabad választások hiánya miatt okkal kirekesztett Kuba - megállapodtak, hogy 2005. januárjáig befejezik a tárgyalásokat az Amerikai Szabadkereskedelmi Megállapodásról, és ez ugyanebben az évben már hatályba is lép. Egy közel nyolcszázmillió embert átfogó, az Európai Unióhoz hasonló jellegű szabadkereskedelmi övezet kialakításáról van tehát szó, amely, ha létrejön, a világ (eddig) legnagyobb ilyen tömörülése lesz. Ha létrejön.

A tervre ugyanis csak így, általánosságban volt egyszerű rábólintani. Hogy aztán mindez hogyan alakul ki a gyakorlatban, hogyan lesz egyazon közösség egyenjogú tagja például a nyomorult Haiti, a hatalmas, saját gazdaságát még a jóval szűkebb Mercosur tömörülésen belül is protekcionista eszközökkel védő Brazília és az Egyesült Államokkal és Kanadával már most szabadkereskedelmi szövetségben álló, előjogait féltő Mexikó, ez még hosszú és

kacskaringós egyezkedések

kérdése lesz. Ami az egészben a legígéretesebb: a tárgyalások során pontosabbá válhatnak, árnyalódhatnak mindazok az aggodalmak, amelyeket a globalizáció ellenzői fogalmaznak meg. Hiszen nagyon-nagyon eltérő adottságú, fejlettségi szintű országok érdekeit kell majd egyeztetni. És megfogalmazódhatnak az aggodalmakra adható válaszok is, illetve kiderülhet, ha nincsenek ilyenek.

Van aztán konkrét tennivaló is bőven: protekcionista eszközök használatát a földrész valamennyi országa sorozatban hánytorgathatja föl az összes többinek. Engedményeket és kedvezményeket adnak és vesznek majd az egyezkedések során: narancskvótát lehet tágítani repülőgépgyártási szubvenció csökkentéséért, textilipari védővámot csúcstechnológia-importadóért.

Egy dolog biztos: az Egyesült Államok diktálja a tempót, és a jelenlegi washingtoni magatartás egyértelmű.

Aki jön, az jön,

aki akadékoskodik, az csináljon, amit akar. A Bush-féle offenzív külpolitika egyébként is most üti meg az alaphangját, a földrész többi országa pedig egyelőre beáll a sorba, és kivár, hogy letapogathassa a manőverezés szűkös lehetőségeit.

Az ingerült ellenkezők és kételkedők is kaptak biztatást a nyilatkozatban: az aláírók elkötelezték magukat amellett, hogy 2015-ig felére csökkentik a kontinensen a legnagyobb szegénységben élők arányát. Vállalták, hogy erőfeszítéseket tesznek a környezet védelme, a természeti erőforrások ésszerű felhasználása érdekében - naná. Szavak, szavak.

Az egész québeci cirkusz legfontosabb eleme, hogy az Egyesült Államok új frontot nyitott az együttes gazdasági előnykeresés terén. A Kereskedelmi Világszervezeten (WTO) belül a kereskedelmi korlátok átfogó, mindenoldalú lebontása mellett érvel. A kétoldalú gazdasági egyezkedések szintjén - például Chilével - a legszűkebb érdekegyeztetés terén törekszik eredményekre. A tervezett Amerika-közi szabadkereskedelmi zóna a köztes szint, amely, amellett, hogy hatalmas térséget foglal magába, a világ többi részével szemben egyfajta kirekesztésnek, kiélezett helyzetekben akár szembenállásnak fogható fel. Washington most majd tesztelheti, mekkora a fogadókészség a térségben ez iránt az elképzelés iránt, a reménybeli partnerek pedig mérlegelhetik a várható előnyöket és hátrányokat.

- kovácsy -