Amerikai-kínai konfliktus: Kéretlen elnézés

  • - kovácsy -
  • 2001. április 12.

Külpol

a Hainan szigetén veszteglő kémrepülőgép huszonnégy fős legénységét, de ennél több engedményre Peking egyelőre nem hajlandó. Miután a két fél ellentétes módon számolt be már a kényszerleszállást megelőző ütközésről is, amely egy kínai vadászgéppilóta halálát okozta, és egyikük sem akar puhábbnak mutatkozni
a Hainan szigetén veszteglő kémrepülőgép huszonnégy fős legénységét, de ennél több engedményre Peking egyelőre nem hajlandó. Miután a két fél ellentétes módon számolt be már a kényszerleszállást megelőző ütközésről is, amely egy kínai vadászgéppilóta halálát okozta, és egyikük sem akar puhábbnak mutatkozni a másiknál, a kényes ügy olyan diplomáciai problémává nőtte ki magát, amely további jövőbeni súrlódásokhoz vezethet.Hogy mi is történt egészen pontosan a dél-kínai tenger fölött április elsején, helyi idő szerint délelőtt negyed tízkor, leghamarabb akkor derül ki - és akkor sem feltétlenül a közvélmény számára -, ha a kémrepülő népes legénységét kikérdezik a felettesei a részletekről. Addig marad a két változat. A pekingi szerint a rutinszerű felderítő bevetést végrehajtó amerikai gépet két kínai vadászgép fogta közre, ami szintén nem ritka eset errefelé. A kémrepülő - megszegve a nemzetközi repülési szabályokat - váratlan irányváltoztatást hajtott végre, ennek során orrával és az egyik szárnyával meglökte az egyik vadászgép farkát, ennek pilótája pedig elvesztette uralmát a gép fölött, amely lezuhant, vezetője pedig katapultált. Miután lapzártánkig nem találták meg, szinte biztosra vehető, hogy meghalt.

Az amerikai verzió szerint viszont a szerencsétlenül járt kínai pilóta volt túlságosan vakmerő. Minthogy a szokásjog alapján a gyorsabb, mozgékonyabb gépnek kell kitérnie a nehézkesebb elől, ezt a kínai pilótának kellett volna megtennie. Nem így történt, ezért a washingtoni álláspont szerint nem is kérdés, ki a felelős az ütközésért. Egyébként is - teszik hozzá - az utóbbi időben a kínai pilóták egyre agresszívebbek, és egyre kockázatosabb közelségekbe merészkednek az ilyen találkozásokkor. Az eltűnt pilótát például az amerikai hírszerzés

már ismerte fényképről,

amely egy hasonló esetben készült. A kínai pilóták akciói - alulról szinte hozzátapadnak az üldözőbe vett, nagyobb testű kémrepülőhöz, majd hirtelen elé vágnak - nem feltétlenül a feszültség növekedéséről tanúskodnak. Lehetnek egyszerűen a vadászrepülők körében nem ritka, képességeket fitogtató mutatványok is.

Akárhogy zajlott is le az ütközés, az amerikai gép is megsérült, és ezért kellett kényszerleszállást végrehajtania egy kínai katonai repülőtéren. A személyzet minden baj nélkül megúszta a történteket, és minden bizonnyal lázas rombolásba kezdett a fedélzeten, hogy minél kevesebb információ jusson a kínaiak birtokába a high-tech felszerelésről és a benne tárolt adatokból. Bush amerikai elnök már másnap kérte a kínai hatóságoktól, hogy diplomaták kereshessék fel a személyzetet, ugyanakkor felszólította őket, hogy ne lépjenek a gép fedélzetére. Ezt a kínaiak nem teljesítették, ami nem is mondható meglepőnek, és nehéz elképzelni, hogy bármilyen hasonló esetben bármelyik ország kémelhárítása másként járna el.

Később aztán mégis találkozhattak az Egyesült Államok megbízottai a legénység tagjaival, és a nyílt színi vita már egy hete egyetlen kérdés körül zajlik: bocsánatot kér-e Washington, cserébe a gépért és az Amerikában immár túsznak tekintett személyzetért. Kína - legalábbis lapzártánkig - ragaszkodik a bocsánatkéréshez, és nem elégszik meg a sajnálkozás kifejezésre juttatásával, ami gyengébb fokozata a másik fél diplomáciai megkövetésének.

Az eset meglehetősen rossz pillanatban következett be. Nem azért, mert az amerikai-kínai viszony nincs éppen a legjobb állapotban. Sokkal inkább a közvetett összefüggések miatt. Amerikának viszonylag kevés vesztenivalója van az ügyön - legfeljebb a közvélemény nyomása erőteljes Kína-ellenes lépésekre sarkallja az adminisztrációt, amennyiben az ottani teherbíró képességhez viszonyítva túlságosan elhúzódik a felderítő- csoport hazatérése. Ez csak növelni fogja Bush elnök népszerűségét.

Annál aggályosabb Kína helyzete. Egyrészt közeledik a nagy generációváltás az ország élén (lásd az ehhez kapcsolódó írást 2001. március 15-i számunkban), amelynek zökkenőmentességéhez többek között a katonai vezetés támogatására is szüksége van az első számú vezetőnek, Csiang Cö-minnek. Márpedig ezt a bocsánatkérés-históriát alighanem

a hadsereg erőlteti,

amely már alighanem amúgy is eléggé ideges amiatt, hogy az Egyesült Államok nagy lendülettel tervezi új rakétaelhárító rakétarendszerét, amelyet hivatalosan észak-koreai, iraki és iráni fenyegetéssel indokolnak ugyan, de Kína attól tart, hogy a saját elrettentő fegyverzete ellen is irányulhat. Ráadásul Washingtonban hamarosan döntés születik egy újabb fegyvereladási szerződésről Tajvannal. Csakhogy a pekingi keménykedés éppen azzal a következménnyel járhat, hogy a Kína által saját részeként tekintett szigetország komolyabb haditengerészeti eszközökhöz juthat, mint egy kevésbé feszült helyzetben.

De Kína szempontjából még ennél is nagyobb a jelentősége az Egyesült Államokkal fenntartott gazdasági kapcsolatoknak, amelyeknek döntő szerepük van az ország fellendülésében, ezen keresztül pedig a belpolitikai stabilitás fenntartásában. Akár tetszik, akár nem, akár igazságos ez valamilyen elvont, globalizációkritikus álláspont felől nézve, akár nem, Kína tagságához a Kereskedelmi Világszervezetben az amerikai gazdasági érdekeken át vezet az út. A kínai export fellendülése is jelentős részben kötődik az amerikai felvevőpiachoz, amelyen a tavalyi évet jelentős külkereskedelmi többlettel zárta az ország.

Egy szó mint száz, Pekingnek nem érdeke a keménykedés a végtelenségig, viszont már túl éles hangot ütött meg ahhoz, hogy presztízsveszteség nélkül hátrálhasson ki a konfliktusból. Ráadásul azt is kénytelen figyelembe venni, hogy minél tovább tart a feszültség, annál inkább romlanak azoknak az amerikai lobbistáknak a pozíciói, akik a két ország viszonyát az együttműködés lehetséges pontjai mentén óhajtanák alakítani. Márpedig Kína kiszámíthatósága, a regionális stabilitás szempontjából komoly érvek szólnak e megközelítés mellett.

- kovácsy -

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.