Csakhogy a szövetségi főbírák nem elégedtek meg ezzel. Ugyanis erre a helyzetre elegendő megoldás lett volna visszautalni az ügyet a floridai testület elé, hogy jelöljék ki az egységes kritériumokat. A szövetségi bíróság többségi ítélete azonban azt is kimondta, hogy a törvényes határidő leteltéig már nem áll elég idő rendelkezésre mindehhez, és ezzel gyakorlatilag kimondták, hogy a Harris államtitkár által már kihirdetett eredmény - Bush győzelme - megváltoztathatatlan. És itt nagyon érdekesen alakultak a szavazati arányok. A kilenc bíró közül heten értettek egyet azzal, hogy a heterogén számlálási normák alkotmányos aggályt jelentenek. Azzal viszont csak öten értettek egyet, hogy határidőn belül már nincs is mód a helyzet orvoslására. Jegyezzük fel a nevüket: William H. Rehnquist, Sandra Day O´Connor, Antonin Scalia, Anthony M. Kennedy és Clarence Thomas bírákról van szó. Azaz ugyanarról az öt bíróról, akik szombaton a számlálás felfüggesztését támogatták, ezzel maguk is hozzájárulva az időszűkéhez, amire most hivatkoztak.
A történetnek azonban további, szélesebb kontextusban vett iróniája is van. Három bíró ugyanis, Rehnquist főbíró, Scalia (akit a bíróság intellektuálisan legbefolyásosabb tagjának tartanak) és a botrányos körülmények között kinevezett Thomas ennél is tovább ment, egy kisebbségi véleményben azzal érvelve, hogy a floridai bíróság megsértette az ottani állami törvényeket. Hogy mi ebben a különös? Az a tény, hogy éppen ők, a testület konzervatív magja voltak azok, akik hosszú évek óta a tagállamok szuverenitásának bajnokaként a szövetségi bírói felülvizsgálat korlátozása mellett küzdöttek - egyébként Bushhoz és a republikánusokhoz, tehát azokhoz hasonlóan, akik most szövetségi szinten kerestek jogorvoslatot. A négy kisebbségben maradt bíró (Stephen G. Breyer, David H. Souter, John Paul Stevens és Ruth Bader Ginsburg) amellett érvelt, hogy a december 12-i határidőt aggálytalanul meg lehetett volna hosszabbítani 18-ig, azaz az elektori kollégium tényleges összeüléséig.
Jellemző a hangulatra, hogy Ginsburg bírónő a szokásos "tiszteletteljesen ellenzem" formula helyett csak annyit írt a többségi véleményre: "ellenzem". Még árulkodóbb, hogy a bírák nem gyűltek össze közös ítélethirdetésre, és a szóbeli ismertetés is elmaradt. A föld alatti garázson keresztül hagyták el az épületet, és a számtalan újságíró csak ezután jutott hozzá az ítélet szövegéhez.
Az öthetes csata az amerikai demokrácia legerősebb és leggyengébb oldalát egyaránt megmutatta. Alkotmányos értelemben a legsérülékenyebb pont a különféle szuverenitási szintek egymáshoz való viszonyának tisztázatlansága. A szövetségi és az állami szabályozások eltérése, illetve a különböző államok egymás közt eltérő szabályai komoly zűrzavart eredményeztek egy olyan választás esetében, amely az egész országot érinti. Feloldatlan ellentmondás például, hogy elnöke az államszövetségnek van, de megválasztásának rendjét az egyes államok szabják meg. Ugyanakkor az alkotmányos rezsim erejét mutatja, hogy végül is soha, egyetlen pillanatra sem került ki a küzdelem a jogszerűség keretei közül, ami ekkora tét és ekkora zűrzavar esetén nem kis szó.
Zűrzavar és jogszerűség
Ám a demokratikus intézmények tekintélyének megóvásához nem mindig elég a szabályok maradéktalan betartása, időnként némi nagyság is szükségeltetik. Az elemzők egy részének (pl. jelen tudósítónak) politikai szimpátiától függetlenül már jó ideje az a nézete, hogy Gore-nak régebben fel kellett volna adnia. Legkésőbb a november 7-ét közvetlenül követő napokban, ugyanis egyértelművé vált, hogy ennek a választásnak nem lesz abban az értelemben megnyugtató kimenetele, hogy bármelyik jelölt meggyőzően, kételyektől mentesen mondhassa magáénak a győzelmet. Miként a New York Times egyik vezércikke megjegyezte, ezen a választáson annyi szabálytalanság esett, hogy azt földi bíróság helyre nem hozhatja. A sokhetes jogi csata viszont könnyen azt a benyomást kelthette, hogy a győztes személyéről valójában nem a választók, hanem ügyvédek és bírák döntöttek.
És hogy miért Gore-nak kellett volna visszalépnie? Hiába kapott az alelnök szövetségi és - minden ésszerű kételyt kizáróan - floridai szinten is több szavazatot, mégis egyre inkább azt a látszatot keltette, hogy a már megválasztott elnöktől akarja mindenféle trükkökkel elragadni a győzelmet. S hogy ehhez a látszathoz hozzájárult a republikánusok minden, a helyzet adta előnyt kihasználó, olykor gátlástalan stratégiája? Hogy Florida kormányzója Jeb Bush, és mind a törvényhozás többsége, mind pedig az államtitkár republikánus? Mindez igaz. De az előbb emlegetett nagyság éppen azt igényelte volna, hogy az indokolt személyes keserűséget félretéve megóvja a demokratikus intézmények tekintélyét.
Ez persze nem problémátlan állítás. Azt feltételezi, hogy nem minden esetben helyes jussunkat az összes rendelkezésünkre álló szabályos eszközzel kikényszeríteni.
A nagyság rendje
De azoknak, akik köztisztségre pályáznak, és a közvélemény bizalmát óhajtják elnyerni, bizonyos kivételes esetekben éppen ilyen önkorlátozással kell élniük. És ez az, amire az elmúlt hetekben egyik jelölt sem bizonyult képesnek, s kései vigasz, hogy szerda esti beszédükben már mindketten rátaláltak arra a hangra, amely hosszabb távon hozzájárulhat a bizalmi válság oldásához. Ez persze Gore számára volt nehezebb feladat, s hogy mégis képes volt rá, azért némi elismerés illeti.
A világos győztes hiányából persze az is következik, hogy George W. Bush mandátuma programja végrehajtására korlátozódik. Legalább két évig, a legközelebbi kongresszusi választásokig, amikor addigi politikája szimbolikus megerősítést kaphat, abban a tudatban kell kormányoznia, hogy az amerikai nép jelentős részének kételyei vannak hivatala legitimitását illetően. Ez minden bizonnyal a nemzetközi politikában sem marad hatás nélkül, főképp, mivel Bush amúgy is olyan nyilatkozatokat tett a kampány során, amelyek Amerika csökkenő nemzetközi aktivitását vetítik előre. Persze könnyen lehet, hogy nem eszik olyan forrón az izolacionista kását: a mögöttünk álló évtized többször bebizonyította, hogy Amerika olyankor is rákényszerülhet a szerepvállalásra, amikor a kinyilvánított politikai szándék esetleg mást sejtet.
Megválasztásának körülményei miatt lehetséges, hogy Bush átmenetileg visszafogja pártja radikálisait, és az sem kizárt, hogy néhány, a demokratákhoz közel álló személyiség is fontos szerephez jut. A texasi kormányzó a kampány során szívesen láttatta magát a koalícióépítő, újmódi kétpárti politizálást folytató államférfiként. Ami akkor erősen demagógiagyanús fogásnak tűnt, az most a helyzet kényszerének következményévé válhat. Busht még a legforróbb hívei közül is kevesen tartják kivételes képességű embernek. De, mint a históriai példák kedvelői gyakorta felidézik, az amerikai köztársaság nem a nagy embereknek, hanem az átlagos emberek nagy tetteinek köszönheti nagyságát. Erről szólna a respublika: hogy akiknek kell, a megfelelő pillanatban felülemelkednek saját korlátaikon.
Miklósi Zoltán
