Az ugandai kormányhadsereg (Uganda People's Defense Forces, UPDF) fehér zászlók ezreit osztogatta szét az elmúlt hetekben a közép-afrikai ország északi tartományában, ezzel jelezve, hogy készen áll a húsz éve tartó polgárháború lezárására. Augusztus 26-án kötötték meg a fegyverszünetet a gerillák képviselőivel, akiknek a megállapodás értelmében két dél-szudáni táborba kell gyülekezniük.
A gerillaszervezet (LRA) az 1980-as évek végén szerveződött az ország északi régiójában élő acsoli törzs úgymond védelmére. A több mint két évtizede zajló vérontás több tízezer, elsősorban saját törzsükhöz tartozó halottat, közel kétmillió otthontalant és egy elrabolt gyermekekből verbuvált hadsereget mutathat föl eredményként. A vallási radikalizmust törzsi miszticizmussal ötvöző Joseph Kony és mozgalma az elképzelhetetlen borzalmakat tette mindennapi tapasztalattá: a fiatal fiúkat saját családjuk kiirtására kötelezik, a lányokat szexrabszolgaként tartják fogva. A lakosságnak mindenben meg kell felelnie Kony Biblia-értelmezésének, ellenkező esetben csonkítás vagy halál a büntetés. Az önjelölt próféta alapvető célkitűzése, hogy a hatalmat megszerezve a 26 milliós országot a tízparancsolat szerint kormányozza. (Lásd: A téboly, ha tombol, Magyar Narancs, 2005. május 19.)
Az utóbbi években azonban több tényező az LRA gyengülését eredményezte. A terrorizmus elleni globális harc egyik regionális eredményeként legfőbb támogatójuk, a szudáni kormány fokozatosan kihátrált a szervezet mögül, és az így elvesztett fegyvert és pénzt nem tudták pótolni, aminek következtében két-háromezer főre apadt a gerillák létszáma. Még nagyobb csapást jelentettek az állandó Nemzetközi Büntető Bíróság (NBB) által 2005 nyarán kibocsátott elfogatóparancsok, amelyekben az LRA öt vezetőjét emberiség elleni és háborús bűncselekmények elkövetésével vádolják. Ezek az események azt jelezték előre, hogy nem lesz tárgyalásos megoldása a konfliktusnak, hiszen Konyék többször is kinyilvánították, hogy csak amnesztiáért cserébe hajlandók letenni a fegyvert. Museveni elnök azonban elérkezettnek látta az időt a már többször kudarcba fulladt egyeztetések újrakezdésére, s júniusban a szudáni Jubában tárgyalóasztalhoz ült az LRA képviselőivel. Egyúttal azt is megígérte nekik, hogy egyetlen vezetőt sem adnak át nemzetközi szerveknek.
Futni hagyni
Az elnök lépése komoly dilemma elé állítja az NBB-t és a nemzetközi közösséget: el kell dönteniük, hogy az elfogatóparancsok visszavonásával a tárgyalások eredményességét mozdít-ják-e elő, vagy a polgárháború és a népirtás esetleges folytatása árán is kitartanak a felelősségre vonás mellett.
Az amnesztia mellett felsorakoztatható gyakorlati, reálpolitikai érvek közül a legfontosabb, hogy maga a lakosság sem támogatja a büntetőeljárásokat, hiszen a gerillák (elrabolt gyermekkatonák) ugyanúgy az acsoli etnikumhoz tartoznak, mint a gyerekek által megölt áldozatok többsége. További érv, hogy a nemzetközi büntetőeljárások negatív tapasztalatokat szültek a ruandai rendezés során, ahol a legfőbb felelősök külföldi börtönökben töltik büntetésüket, míg az "egyszerű" elkövetők tucatjait végezték ki helyi népbíróságok az ENSZ ajánlásai ellenére. Ugyanakkor az amnesztia ellen tiltakozó nemzetközi szervezetek arra hívják fel a figyelmet, hogy Uganda helyzete merőben más, mint egykor Ruandáé volt. Ott több tízezer hutu lakos állt az elkövetői oldalon, míg az LRA esetében egyértelműen a gerillavezérek a felelősök, hiszen a fegyveresek többsége otthonukból elrabolt, kábítószerekkel fanatizált gyermekkatona, akiket a nemzetközi közvélemény inkább áldozatnak, mintsem háborús bőnösnek tekint.
Az ugandai kormány azonban úgy látja, hogy a jelenlegi helyzetben a béke és az igazságszolgáltatás nem fér össze egymással. A lázadók a mai napig több ezer nőt és gyermeket tartanak fogva, akiknek a kiszabadítása sokkal fontosabb cél, mint öt bűnelkövető bíróság elé állítása. Konyék a túszokat a Kongói Demokratikus Köztársaság területén hagyták, hogy a tárgyalásokban alku tárgyává tehessék őket, a nemzetközi büntetőeljárás erőltetése pedig biztosan ahhoz vezetne, hogy rajtuk állnának kegyetlen bosszút. S ez pusztán az újabb szörnyűségeknek csak a kezdetet jelentené - a polgárháború folytatása beláthatatlan következményekkel járhat.
"Az LRA öt vezetőjét gyilkossággal, szexuális rabszolgasággal, gyermekek kínzásával vádolják. Ilyen súlyú bűntettek esetén szóba sem jöhet az amnesztia" - mutat rá a Human Rights Watch nemzetközi jogi programigazgatója, Richard Dicker. Valóban, a nemzetközi jog jelenleg nem ismeri el az amnesztia intézményét. A hadviselést szabályozó normák közt még mindig legfontosabbnak számító Genfi Konvenciók második kiegészítő jegyzőkönyve ugyan kimondja, hogy az ellenségeskedés végeztével a hatóságokat fel kell hatalmazni, hogy széles körben nyújtsanak amnesztiát azoknak, akik a fegyveres összeütközésekben részt vettek, ez azonban nem szolgálhat alapul a legsúlyosabb humanitárius jogsértők büntetlenségéhez. Az NBB alapokmánya, amelyet Uganda is ratifikált, szintén az alapelvek közt mondja ki: az egész intézmény célja az, hogy a legnagyobb felelősök semmiképp ne élvezzenek büntetlenséget. Ahhoz, hogy a nemzetközi jog uralma érvényesüljön, a Konyhoz hasonló tömeggyilkosoknak mindenképp bűnhődniük kell.
Az eseményeket döntően befolyásolhatja az NBB. A bíróság mellett dolgozó főügyész, Luis Moreno-Ocampo kijelentette, nem áll szándékukban megszüntetni az eljárásokat, hiszen a kétéves, kemény nyomozással elegendő bizonyíték gyűlt össze a sikeres vádemelésekhez. Az ügyész elkötelezettsége mögött az is állhat, hogy az NBB négyéves működése alatt még egyetlen háborús bűnöst sem ítélt el jogerősen, s ez az eurómilliókat felemésztő intézmény elfogadottságát éppenséggel nem növelte, s presztízsének sem tenne jót, ha az elsőként kibocsátott elfogatási parancsokat rögtön vissza kellene vonni. Az NBB statútuma azonban megengedi, hogy amennyiben az "igazság érdeke" nem kívánja másként, a folyamatban lévő eljárást hivatalból lezárják.
Ne is beszéljünk róla!
A joguralom érvényesülése és a béketárgyalások sikere közötti ellentmondás feloldása a dél-afrikaihoz hasonló igazságtételi bizottság felállítása lehet. Ez az igazság önkéntes feltárásáért, nem pedig néhány háborús főbűnös életének megkíméléséért cserébe biztosítana büntetlenséget. (A dél-afrikai modellről lásd interjúnkat: Isten archivistái, Magyar Narancs, 1999. május 13.) A büntetőjogi megtorlás így elmaradna, ám az elkövetők nyilvánosság előtt történő megbélyegzése még mindig többet tesz az áldozatok méltóságának helyreállításáért, mint a kizsarolt amnesztia. A bizottság feltárná a háború és az atrocitások történetét is, és segítené az átélt borzalmak feldolgozását. Nem véletlen azonban, hogy Museveni nem tett említést igazságtételi bizottságról. Az elnök hatalma az elmúlt években komolyan megrendült, és egy tényfeltáró bizottság vagy egy nemzetközi fórum előtt zajló eljárás rávilágíthatna a kormányerők bűneire és ballépéseire is. Az egykor szintén gerillaharcos Museveni csapatai gyakran vittek véghez kegyetlen megtorló akciókat, s évekig nem mutattak nagy hajlandóságot az északi lakosság megóvására. Az úgynevezett "Nyíl művelet" során például a kormány a lakosságot íjakkal és lándzsákkal szerelte fel a nehézfegyverzetet felvonultató LRA ellenében.
Az ügyészség joguralmi célkitűzése és az ugandai kormány béketerve közötti ellentmondást az ENSZ oldhatja fel, hiszen a Biztonsági Tanácsnak lehetősége van az NBB eljárásának megszüntetésére. A BT egyenlőre nem foglalkozott a kérdéssel, csupán Kofi Annan főtitkár tett egy formális nyilatkozatot, amelyben üdvözölte a fegyverszünetet, s az ENSZ támogatásáról biztosította az ugandai népet. De az ENSZ-nek lépnie kell, hiszen Szudán ismét bizonytalansági tényező a térségben, amely éppen ezekben a napokban dönt arról, hogy kiutasítsa-e az Afrikai Unió békefenntartóit. A khartúmi kormányzat bejelentette, hallani sem akar ENSZ-csapatokról, s a szudáni válság súlyosbodása könnyen keltheti azt a képzetet Konyékban, hogy az egykori támogató újra melléjük áll. Egyelőre annyi bizonyos, hogy az afrikai viszonylatban kiemelkedően jó minőségű termőföldek továbbra is parlagon hevernek, a menekülttáborok zsúfoltak, a kábítószeren élő gyerekek egy része pedig még mindig a kiontott vértől ittas.
