Ausztriában jöhet a Facebook-adó

  • narancs.hu
  • 2019. január 11.

Külpol

3 százalékos adót vetnének ki a nemzetközi internetes nagyvállalatok reklámeladásokból származó bevételeire.

Sebastian Kurz bejelentése szerint a 3 százalékos digitális adót a világszinten évi legalább 750 millió eurós, Ausztriában pedig legalább 10 millió eurós forgalmat bonyolító konszernekre vetnék ki. Az APA osztrák hírügynökség kormányközeli forrásokból úgy értesült, hogy 2020-tól vezetnék be az új adófajtát, és évi 200 millió euró bevételre számítanak belőle.

Hartwig Löger pénzügyminiszter szerint csak kezelhető számú nemzetközi nagyvállalat esik majd az új adó hatálya alá, osztrák cég például nem kerül be ebbe a körbe. Az új adó érintené viszont az Amazont és a Facebookot is.

Az osztrák kormány a döntéssel megvárja az Európai Unió pénzügyminiszteri tanácsának márciusi ülését: attól várják ugyanis, hogy megállapodás szülessen az információtechnológiai nagyvállalatok európai szintű megadóztatásáról.  A tervezet támogatói szerint a digitális nagyvállalatok hatalmas nyereséget termelnek az EU-ban, mégis jóval kevesebb adót fizetnek a hagyományos cégeknél. Az ellenzők azonban úgy vélik, hogy globális megoldásra lenne szükség, az önálló uniós lépések csak elmérgesíthetik a viszonyt Washingtonnal.

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.