Az ukrajnai háború mindennapjai

Az ivóvíz nélküli város

Külpol

Az orosz hadsereg 2022 áprilisában tette tönkre a Mikolajivot ellátó vízvezetéket. Azóta a városban nincs vezetékes ivóvíz. Ezzel is együtt lehet élni, mint az állandó légiriadóval és a néha becsapódó rakétákkal. Mert a minilovak is ott vannak a sétálóutcában a gyerekek örömére.

Mindent meg lehet szokni. Az úttestbe becsapódó rakéták nyomát körbe lehet festeni kis virágszirmokkal vagy egyéb motívumokkal, és a mindennapi élet része lehet az is, hogy nincs víz – vagyis van, csak ihatatlan. A gyerekek szaladgálnak a sétálóutcában, ovisok játszanak a parkokban két foglalkozás között, de pár lépéssel arrébb a városkép része a szétlőtt gimnázium épülete.

Mikolajiv megközelítőleg félmillió lakosú város. Talán ez a leginkább élhető városméret, elég nagy, hogy minden rendelkezésre álljon – bolt, színház, múzeum, kocsma, villamos –, de elég kicsi, hogy ne egy örökkévalóság legyen eljutni egyik feléből a másikba. Az utcák szélesek, tucatnyi allé hálózza be a várost, száz­éves fák takarják el a gyönyörű, de sok helyen málló homlokzatú házakat. Mint szerte az országban, itt is beindult az átnevezési hullám, jellemzően a lakosság és közösség véleményét, javaslatait kikérve. A Moszkovszka utcát már átkeresztelték, a hosszú és forgalmas út immár a Mariupolszka nevet viseli.

A parkokban kortárs szobrok, posztszocialista alkotások és ötvenéves, vasból összehegesztett mászókák egyaránt megtalálhatók, attól függően, hogy a lakótelepes, a belvárosi vagy a hivatali negyedben járunk. A vasmászókára tizenéves fiúk kapaszkodnak fel, valószínűleg óvodáskoruk óta így csinálják, és talán majd a gyerekeikkel se mennek messzebbre.

A várost sosem foglalta el az orosz hadsereg, csak a környező úthálózatot tartotta az uralma alatt. Ez persze nem jelentette azt, hogy ne érezte volna a nyomást a lakosság. Például az egyik helyi újságból az oroszok gyártottak egy kamu verziót, és azt szórták ki a megyében. A címlapján kis szívecske volt az orosz lobogó színeivel. A valódi szerkesztőség nem tudott azonnal reagálni, mert a lap nyomdája a megszállt Herszonban volt.

Hajóépítők

A város folyója, a Déli-Bug kígyóként tekereg a vidéken, fordított S betűt leírva halad át a városon, majd ömlik a Fekete-tengerbe, így szinte bármilyen irányba is induljunk el, végül ott lesz a Déli-Bug vagy mellékfolyója, az Inhul. Nagy Katalin a 18. század végén döntött úgy, hogy itt olyan város lesz, amely a hajóépítéssel szerez magának hírnevet. Ez máig így van, Mikolajiv hajóépítő város – a nagyobb, fekete-tengeri hajógyár mostanában kezdte meg újra a működését a 2022. tavaszi bezárás után.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)