Telefonok és égő gyertyák a kezekben, együtt vonuló fiatalok és idősek, több százezres vagy inkább milliós tömeg az utcákon – ezeket lehetett látni a képeken, amelyek október végétől kezdve bejárták a világot, és arról tanúskodtak, hogy a dél-koreaiak már hónapok óta tüntetnek a korrupciós ügybe keveredett államfőjük ellen. Meglepőnek tűnhet, hogy egy ország, amelyről javarészt csak a technológiai fejlesztések kapcsán hallani, most azzal kerül be a hírekbe, hogy politikai válságba jutott, az elnököt impeachment (felfüggesztési eljárás) alá vonják, és bár utóbbi nem tagad, lemondani nem igazán akar – szóval nem fenékig tejfel az élet a világ egyik legnagyobb gazdasági hatalmánál sem. Az egész botrány pedig egy tablettel és egy renitens egyetemista lánnyal kezdődött, de a múltba kell visszamenni, hogy értsük, mi is történik a Koreai-félsziget demokratikus felén.
| ||
Dél-Korea történetében nem egyedülállóak a hatalmas megmozdulások, a fennálló rendszerrel szembeni tüntetések. A dolog pikantériája, hogy már az 1948-ban kikiáltott Koreai Köztársaság első elnöke, Li Szin Man sem volt éppen a választók kedvence: az idős politikus a pozíciójához való görcsös ragaszkodásával és ellenfelei ellehetetlenítésével elérte, hogy az 50-es évek közepére közutálat vegye körül. Ahogy most is, akkor is leginkább a diákság kezdett mozgolódni, mondván, nincs az rendben, hogy egy 80 éves politikus tartja elnyomás alatt az országot. Li Szin Man 1960-ban azonban ismét megnyeri a választásokat, már-már hihetetlen, 90 százalékos többséggel, mire sokan csalást kiáltanak, a lakosság jelentős része pedig fellázad. „4.19-es felkelés” – így nevezik a koreaiak az 1960. április 19-én lezajlott megmozdulásokat, amelyek végül sikerre vezettek, mivel az elnök lemondott. Csoma Mózes, az ELTE Koreai Tanszékének vezetője szerint a jelenlegi történéseket az 1960-as évekbeli eseményekkel is párhuzamba lehet állítani.
Sámán és háttérember
A mostani eseményeknek ugyanakkor sokkal konkrétabb előzményei is vannak a koreai történelemben, hiszen az eljárás alá vont elnök apja, Pak Csong Hi 1961-től 1979-ig irányította Dél-Koreát, méghozzá kifejezetten kemény kézzel. „Ő egy tábornok volt, aki katonai puccsal ragadta meg a hatalmat, és alapvetően tekintélyuralmi vezetőnek számít, éppen ezért kettős a megítélése az országban. A dél-koreai jobboldal a saját gyökereit a Pak Csong Hi nevével fémjelzett, tekintélyelvű korszakban találja meg, számukra ő technokrata elnök, aki ipari hatalommá tetté a korábbi agrárországot. A baloldal ellenben dekadens diktátornak, negatív figurának tartja” – magyarázza Csoma.
Pak Csong Hivel azonban nem a technokrata volta a legfőbb gond, hanem hogy volt mellette valaki, akiről alig tudni valamit, és akiről mégis úgy tartják: valójában elképzelhetetlen befolyással rendelkezett az elnöki hivatalban. Csve Te Minről van szó, akiről ma sem találni túlságosan sok fotót, és életútja sem különösebben ismert. A The New York Times portréja szerint buddhista szerzetesként indult, majd egyfajta keresztény mozgalmat alapított, amelyet sokkal inkább szektának kellene nevezni. Pontos információk nincsenek arról, miként került a Csve család az elnök közelébe, mindössze annyit tudni, hogy a férfi valamiféle tanácsadóként dolgozott Pak Csong Hi mellett. Szektavezér, sámán, a modern Raszputyin – írják róla, és alighanem okkal. „Nagyon befolyásos háttérember volt a Pak Csong Hi-időszakban, leginkább pedig 1974 után, amikor az elnök elleni merényletben nem az államfő, hanem a felesége halt meg” – meséli Csoma.
A first lady halála utáni időkben ugyanis az elnök lánya, az akkor huszonéves Pak Gun Hje egyértelműen Csve Te Min befolyása alá került, akinek a férfi olyanokat állított, hogy képes megidézni a halott anyja szellemét, és kommunikálni is tud vele.
| ||
Sőt némely lap arról ír, hogy Pak Gun Hje és Csve Te Min között vélhetőleg több volt puszta mentori kapcsolatnál, az apja halála után a lány és a szektavezér testi viszonyt is folytathatott – utóbbi persze könnyen lehet egy ostoba bulvárkacsa is. Hogy a lány még kiszolgáltatottabb legyen, s történetünk már-már egy szappanoperához hasonlítson, 1979-ben a titkosszolgálat vezetője meggyilkolta az elnököt, Pak Gun Hje apját, és innentől fogva Csve Te Min teljes befolyása alá vonta a lányt. Egyes információk szerint már Pak Gun Hje testvérei kezdtek segítséget kérni későbbi dél-koreai politikusoktól, hogy segítsenek kiszabadítani a testvérüket a férfi „fogságából”. És bár Csve Te Min 1994-ben meghalt, jött helyette másik befolyásos háttérember. Csve Te Min lánya.
Ki is itt az elnök?
Pak Gun Hje sokáig nem mutatkozott a nyilvánosság előtt, majd a 2000-es évek elején úgy robbant be a jobboldali politikába, mint a modernizációt véghezvivő „nagy elnök” utódja. Az idősebbek nosztalgiával gondolhattak vissza, és tekinthettek úgy a lányára, mint aki folytatni fogja a korábban megkezdett, amúgy vegyes megítélésű reformokat. 2013-ra államfő lett belőle, méghozzá az ország első női vezetője. Hogy aztán az irányítása alatt az ország merrefelé indult el, az már más kérdés. „Az immár többéves regnálása során az Észak-Koreához fűződő viszonyban lényegi előrelépés nem történt, miközben a baloldali ellenzék régóta hangsúlyozza, hogy kezdeményezni kellene az együttműködést az északi rezsimmel. A 2000-es évek nagy vívmánya, az Észak-Koreával közös keszongi ipari park is bezárt 2016 elején” – mondja a tanszékvezető, hozzátéve, hogy a dél-koreai társadalom belső feszültségei, a fiatalok elhelyezkedési problémái jelenleg is fennállnak, Pak Gun Hje elnöksége alatt nem igazán történt áttörés ezekben a kérdésekben.
Mindettől függetlenül az október végén kirobbant botrány után sorra látnak napvilágot azon információk, melyek megkérdőjelezik, hogy Pak Gun Hje döntései mennyire is tekinthetőek a sajátjának. De mivel is kezdődött ez az egész? Előkerült egy tablet, amelyen látszik, hogy az állami pozícióval nem rendelkező, a nyilvánosság előtt addig viszonylag ismeretlen Csve Szunsil még el nem mondott elnöki beszédek és kormányzati anyagok birtokában van, holott erre semmilyen felhatalmazása nem volt. A hatvanéves nő kezdetben azzal védekezett, hogy még azt sem tudja, hogyan kell egy ilyen eszközt kezelni, ám mindez elég furcsa lenne, mert a róla készült fényképeken látszik, egy-egy okostelefont minden további nélkül képes használni.
| ||
Azóta persze más is kiderült: a már letartóztatott Csve kormányzati kinevezésekről dönthetett, megvesztegetett cégeket, valamint még abba is beleszólt, milyen ruhákat vegyen fel az elnök. Ha mindez nem volna elég, az is nyilvánosságra került, hogy alapítványainak vagyonát személyes célokra fordította. A Yonhap koreai hírügynökség szerint Csve Szunsil ráadásul a különböző vállalatoktól, így például a Samsungtól is szerzett pénzt az alapítványa számára – és nem fogják kitalálni, mire költötte. Arra, hogy a lánya profi lovasoktatásban részesüljön külföldön.
Bárhogy is legyen, a dél-koreai sajtó mostanra szépen kiderítette, hogy Csve Szunsil már fiatal kora óta hatással volt Pak Gun Hjera, és tulajdonképpen a lánya vette át Csve Te Min helyét. Az ELTE tanszékvezetője arra hívja fel a figyelmet, hogy a jelenlegi információk alapján Csve különböző sámánista szertartások során is megpróbált beleszólni a politikába, valamint olyan információ is napvilágot látott, miszerint az elnöki hivatalban tartottak rituálékat, hogy megidézzék Csve Te Min szellemét.
Magától nem mond le
„A korrupció kevésbé váltott ki nagy visszhangot, ilyet azért látott már a dél-koreai társadalom. Ennél sokkal súlyosabb felháborodás övezte azt, hogy úgy néz ki, ez a nő meghatározhatta az ország politikáját. Nem értik, miként lehetséges, hogy valaki ekkora döntési befolyással bírhat éveken keresztül egy parlamenti demokráciában, és bábként rángatja az elnököt” – vélekedik Csoma, aki november elején járt az országban.
Pak Gun Hje pillanatok alatt vált hiteltelenné, népszerűsége olyan mélyre zuhant, amilyenre demokratikusan választott dél-koreai vezetőé még sohasem, és bár az ügyészség tettestársként jelölte meg – mivel szerintük maga Pak is vett rá cégeket, hogy barátnőjéhez tartozó alapítványok számára adakozzanak –, mentelmi joga van, így nem lehet csak úgy leváltani, sem úgy elvezetni, ahogy tették azt Csve Szunsillel. Csupán felfüggeszteni lehet, amit a nemzetgyűlés december elején meg is tett. Az elnök bár többször is bocsánatot kért, lényegében magától nem akart lemondani, hiába vonultak még szilveszter éjszakáján is tízezrek az utcára. Mintha a történelem megint ismételné önmagát: Pak apjának a regnálása során is zajlottak hatalmas diáktüntetések, de Pak Csong Hinak sem jutott eszébe, hogy le kellene mondani.
| ||
Bár az impeachment lezajlott, az államfőt felfüggesztették hivatalából, a dél-koreai jogszabályok szerint most az alkotmánybíróságnak kell döntenie, hogy megalapozott-e az indítvány, és valóban el kell-e mozdítani az államfőt a helyéről. Csoma Mózes emlékeztet, hogy Dél-Koreában mindössze egyszer került sor ilyen eljárásra, 2004 tavaszán, amikor is az akkori baloldali államfőt, Ro Mu Hjont függesztették fel hivatalából, mert elvileg illegálisan kampányolt, az alkotmánybíróság viszont gyorsan visszahelyezte az elnököt. Ro Mu Hjon végül egy másik korrupciós vád miatt lett öngyilkos.
Felkészül: Ban Ki Mun?
Mindebből elég jól látható: áll a bál Dél-Koreában. Az ellenzék azzal érvel, hogy az elnök csak húzza az időt, és azért nem mond le magától, mert tudja, az alkotmánybíróság nem fog hamar dönteni, és az év végén úgyis lejár a mandátuma, államfő pedig csak egy cikluson keresztül lehet valaki. Közben a konzervatív oldal teljesen maga alatt van, a kormányzó Szenuri Párt (amelynek névválasztásában szintén Csve Szunsil játszhatott szerepet) több képviselője kilépett, és január végével új tömörülést akarnak létrehozni, mondván, „Pak elfelejtette a konzervativizmus igazi értékeit”.
Egy új párt annyira mégsem forgatná fel a dél-koreai politikai viszonyokat, mint elsőre látszik. „A kétpólusú politika már az elmúlt években elkezdett hárompólusúvá válni. A konzervatív és a baloldali párt mellett 2013 környékén jelent meg egyfajta centrista párt is, amelyet leginkább egy dél-koreai LMP-nek lehet tekinteni” – mondja Csoma Mózes.
A tanszékvezető szerint nagy valószínűséggel előre hozott választások lesznek, hiszen „magára az elnöki hivatalra is annyira rossz fényt vet, ami történt, hogy Dél-Koreában az a legáltalánosabb vélekedés, hogy ezt minél gyorsabban rendezni kell. A dél-koreai emberek számára szégyen, hogy ez velük történik, és bár tüntetnek, külföldieknek nem szívesen beszélnek a botrányról”.
| ||
Akármilyen választás is lesz, most úgy tűnik, hogy az egyik biztos jelölt az elnöki posztra az a Ban Ki Mun, aki korábban Dél-Korea külügyminisztere volt, aztán 2007-ben elszólította egy fontosabb poszt: ő lett az ENSZ főtitkára. Amikor tavaly decemberben lejárt a megbízatása, arról beszélt, hogy „készen áll feláldozni magát az országáért”, és nem csoda, ha ezt sokan úgy értelmezték: elindul az államelnöki posztért. Csoma szerint ugyanakkor az is látszik, hogy Ban Ki Mun egyre inkább próbálja magát távol tartani Pak Gun Hjetől, és bár valószínűleg indulni fog a választásokon, egyelőre nem egyértelmű, melyik párt színeiben.
Annyi mindenesetre bizonyos: Pak Gun Hje, a nagy reményekkel induló asszony, „a tábornok lánya” lett a dél-koreai politika fekete báránya, akinek a közeléből jobb menekülni.
