Bezár Szlovákia egyetlen alumíniumgyára a magas energiaárak miatt

Külpol

A gyár 300 dolgozója válik munkanélkülivé, de a bezárás a beszállítóhálózaton keresztül több mint ezer munkavállalót érint.

A magas energiaárakra reagálva végleg leállítja gyártását a legnagyobb szlovákiai alumíniumfeldolgozó, a Slovalco szeptembertől - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a vállalat közlésére hivatkozva szerdán.

Az alumíniumfeldolgozó leállításáról szóló végső döntést kedden este hozták meg a gyár részvényesei, a Norsk Hydro és a Penta Investments, terveik szerint a gyártás leállítása szeptemberben kezdődik meg.

A gyár vezetése a villanyáram, illetve az emissziós engedélyek rendkívül magas áraira hivatkozva hozta meg a döntést. Ugyanakkor arra is rámutattak, hogy az energiaigényes ipari ágazat nem kapott elégséges kompenzációs támogatást az állam részéről. A vállalat az említett okok miatt már az év eleje óta visszafogta termelését, jelenleg a gyártókapacitás 60 százalékán termel.

A gyártás leállításáról a vállalat vezérigazgatója, Milan Vesely a TASR-nek nyilatkozva azt mondta:

a Slovalco több szlovákiai és európai vállalat kulcsfontosságú alumíniumbeszállítója, a gyártás leállításával ezek a vállalatok a jövőben külföldi, például kínai és orosz importra szorulnak majd.

A Garamszentkereszten (Ziar nad Hrnom) működő, több mint 70 éves múltra visszatekintő gyár a legnagyobb szlovákiai alumíniumfeldolgozó, egyidejűleg a besztercebányai megye egyik legnagyobb munkáltatója. A Slovalco gyártásának leállítása 300 alkalmazottat, valamint a beszállító hálózatban további több mint ezer munkavállalót érint.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Neked ajánljuk