Magyar Narancs: Változhat-e bármi is Boszniában a választások után?
Zdravko Grebo: Minthogy a választások nem lesznek, nem is lehetnek teljesen szabályszerűek, feltehetőleg nem lesz nehéz dolguk azoknak, akik befolyásolni akarják majd az eredményeket. Néhányan arról ábrándoznak, hogy a nemzetközi közösség, ezúttal az EBESZ, garantálhatja a választások tisztaságát, ám ez megítélésem szerint csupán wishful thinking. A választások után Bosznia-Hercegovina állami szervei mindenesetre valamiféle legitimitásra tesznek majd szert, aminek a jelen pillanatban teljesen híján vannak: ha akarom, ezt még pozitív fejleményként is elkönyvelhetjük. A másik halvány reményem az, hogy a választások segíthetnek abban, hogy Bosznia-Hercegovina megszabaduljon a háborús bűnösöktől. Ez persze nem sok, de azért nem is kevés. Nem tartom kizártnak egyébiránt, hogy Bosznia-Hercegovina igazi gazdáinak, az Európai Közösségnek és az Egyesült Államoknak nagyralátóbb elképzelései vannak a szeptemberi választásokkal kapcsolatban. Azt hiszem, hogy már készen állnak a második, sőt, a harmadik választások tervei, amelyek esetleg meghozhatják a valódi politikai választás lehetőségét. Mert a mostani során, nem kétséges, az emberek a legelemibb, biológiai ösztöneiket fogják követni, azt, amely természetes módon tereli őket saját etnikai közösségükbe. Azok, akik a háború alatt a személyes vagy kollektív frusztrációik miatt felfedezték magukban a szerbet, a horvátot vagy a muzulmánt, most még inkább a nemzeti pártokra fognak szavazni, mint 1990-ben. Az egyesült ellenzéknek, azaz a többnemzetiségű, polgárias, nem nacionalista pártok szövetségének legfeljebb a nagyvárosokban, Szarajevóban, Zenicán van némi esélyük, de ott sem sok. Húsz százalékot kaphatnak, nem többet.
MN: Második, sőt, harmadik választásokat említett. Nem tart attól, hogy a mostani után az életben többet nem tartanak közös választásokat Bosznia-Hercegovinában, hogy a nacionalista pártok szeptemberi győzelme lesz az utolsó szög az ország koporsójában, hogy evvel válik visszavonhatatlanná az ország felosztása?
ZG: Lehet, hogy így lesz. A Horvát Demokratikus Közösség (HDZ), a boszniai horvátok és a Szerb Demokratikus Párt (SDS), a boszniai szerbek pártjának győzelme a horvátok, illetve a szerbek által ellenőrzött területeken legitimálni fogja a felosztást. De ne feledkezzen meg a nemzetközi közösségről. Néha reménykedve, néha meg dühösen azt kell konstatálnom, hogy ebben a véres és átláthatatlan jugoszláviai játszmában még a legnagyobb helyi játékosokat, vagyis Milosevicet, Tudjmant és Izetbegovicot sem nagyon kérdezik meg, hogy akkor most mi is lenne a jó, barátaim. Az amerikaiak nagyon sok erőfeszítést feccöltek bele az egységes Boszniába, most már talán nem hagyják, hogy csak úgy egyszerűen kimúljon a dolog. Még akkor sem, ha az ország belső logikája efelé mutat.
MN: Mennyire tartja reálisnak a veszélyt, hogy választások ide vagy oda, Bosznia-Hercegovina végleg megszűnik létezni?
ZG: Már most sem létezik. Ennek ellenére én nem osztom azt az elterjedt vélekedést, hogy Bosznia csak Jugoszlávia volt kicsiben, és ha Jugoszlávia nem volt életképes, akkor miért lenne életképes Bosznia. Még mindig azt gondolom, hogy a háború ellenére megmaradt valami abból, ami valaha Bosznia lényege volt. Persze hiba lenne áltatni magunkat: az ország felosztottsága nemcsak az IFOR-erők jelenlétében, a közigazgatás szétszabdaltságában, az egyes országrészek külön irányításában nyilvánul meg. Az emberek fejében is döntő változások történtek. De Jugoszlávia akkor is pusztán egy állam volt; Bosznia pedig egy közös kultúra és egy egységes társadalom is. Ami most nem létezik. És az is világos mindenki számára, hogy két alapvető feltételnek teljesülnie kell ahhoz, hogy egyáltalán esély legyen a tartós béke megteremtésére. Ezek a háborús bűnösök megbüntetése és az elűzöttek visszatérése eredeti lakhelyükre. A dolgok mostani állása szerint a háborús bűnösök nem fognak bíróság elé állni és a menekültek sem térnek majd vissza. Senki nem törődik velük, senki nem hívja őket. Bosznia persze nem az első állam lenne, amelyik eltűnik a föld színéről, úgyhogy ettől még a világnak éppenséggel nem lenne vége. De e két feltétel teljesülése nélkül megmarad az emberekben a kielégítetlen bosszúvágy, a revansizmus. Ha nem térhetek vissza az elrabolt otthonomba, és a tetejébe azt az embert, aki megerőszakolta a feleségemet, engem lágerbe zárt, elvette mindenem, még szimbolikusan sem büntetik meg, akkor nyilvánvalóan megpróbálom a saját kezembe venni az igazságszolgáltatást. Úgy tűnik, hogy Bosznia szerb, illetve horvát kézen lévő része előbb-utóbb egyesül Szerbiával, illetve Horvátországgal. Azok a szerbek és horvátok, akik az immár muzulmánná lett Bosznia-Hercegovinában rekednének, inkább azt mondják majd maguknak: elkergetni épp nem kerget el senki, de csak jobb lenne máshol, az enyéim között. Még akkor is ez történne, ha a muzulmán hatóságok a lehető legnagyobb türelemmel viseltetnének irántuk, ami, mint tudjuk, egyáltalán nincs így. Márpedig ha ez megtörténik, ha nem sikerül megóvni a multikulturalitás és a multietnicitás megmaradt kis oázisait, a háború alatt elkövetett és büntetlenül maradt gaztettek, az igazságtalanságok a közeli jövőben még a mostaninál is súlyosabb vérontást idéznek elő. Lehet, hogy túlságosan katasztrofálisan látom a dolgokat, de a szentségit neki, tudom, milyen emberek lakják ezt az országot.
Goran Vezic
(STINA)
