Brutális részletek derültek ki arról, hogyan kínozták meg az izraeli nőket a Hamász terroristái

  • narancs.hu
  • 2023. december 7.

Külpol

Hétfőn az ENSZ előtt is bemutatták az eddig begyűjtött bizonyítékokat.

Brutális részleteket közölt a CNN az ENSZ hétfői üléséről, ahol a Hamász október 7-ei terrortámadása során, nők ellen elkövetett szexuális erőszakról szóló bizonyítékokat mutatott be Izrael – írja a hvg.hu.

Az ülésen felszólalt Simchat Greyman, aki a jeruzsálemi székhelyű, ZAKA elnevezésű, speciálisan képzett, önkéntes mentősökből és kutató-mentő szakemberekből álló, ultraortodox mentőegység tagjaként vett részt a terrortámadás után az emberi maradványok begyűjtésében.

Greyman többször is megakadt a mondanivalójában, amikor a legmegrázóbb esetekről számolt be. Felidézte, hogy egy tarkón lőtt nő holttestét ágyra fektetve, deréktól lefelé meztelenül, a kezében éles gránáttal találták meg. Egy másik helyen pedig egy teljesen meztelen nő szögekkel borított holttestét hagyták hátra a terroristák. "Olyan brutális támadás érte, hogy nem tudtuk azonosítani" – mondta a speciális mentő megrendülve.

Az ENSZ New York-i székházában tartott ülésen nagyjából 800 diplomata vett részt, olyan videókat vetítettek le, amelyeken az izraeli rendőrség kihallgatásán áldozatok, szemtanúk és a terrortámadás után elsősegélyt nyújtó hivatalos személyek idézték fel a borzalmakat. A Nova fesztivál egyik résztvevője arról számolt be, hogy szemtanúja volt egy csoportos nemi erőszaknak.

Shari Mendes, az Izraeli Védelmi Erők (IDF) tartalékos katonája, aki a támadás során megölt női katonák holttesteinek begyűjtésében vett részt, szintén brutális eseteket idézett fel: "csapatunk parancsnoka több női katonát látott, akiket ágyékon, intim részen, vaginán vagy mellbe lőttek. Úgy tűnik, hogy az áldozatok egy csoportjánál szisztematikus nemi szervi csonkítás történt".

Az izraeli rendőrség korábban közölte, hogy a Hamász által október 7-én elkövetett szexuális bűncselekmények és más atrocitások ügyében folytatott nyomozás részeként gyanúsítottakat és tanúkat hallgatnak ki és bizonyítékokat gyűjtenek össze a terrortámadás helyszíneiről.

Bár a holttesteken talált szexuális erőszakra utaló bizonyítékok lesújtóak, a CNN cikke megjegyzi, hogy egyelőre nem tud szexuális erőszakot túlélő áldozatról az izraeli rendőrség, így nincs elsőkézből származó tanúvallomás sem.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.