„Csak a szomszéd kerületet bombázzák”

Amikor idén február elején átgurult velem a vonat Záhonyból Csapra, szinte azonnal nyilvánvaló volt, hogy a tavaly késő nyári optimizmus és relatív nyugalom helyett valami eléggé másba érkezem meg.

Az ukrán áram- és hőellátás a hónapok óta tartó módszeres pusztítás következtében az egész országban akadozik: gyakorlatilag mindenhol áramszünet van legalább pár órán át mindennap. December közepéig a nagyfeszültségű hálózati létesítmények negyven százaléka megsérült, és bár zajlanak a helyreállítási munkálatok, az oroszok továbbra is folytatják a célzott pusztítást. A legrosszabb helyzetben Kárpátalja és Odesza megye vannak: mindkettőt súlyosan érinti, hogy a szomszédos régiókban az áramelosztó infrastruktúra hatalmas károkat szenvedett. Odeszában van olyan kerület, ahol nyolc óra áramszünet jut két jó órára, de Ungváron sem sokkal jobb a helyzet.

Lviv utcáit felveri a generátorzaj. Az áramszünetek nagy része kiszámíthatóan érkezik délelőtt és estefelé, így reggel tízkor a belváros szűk kis utcáit ellepik a kávézók, éttermek, irodák, gyógyszertárak alkalmazottai, akik mindenféle színű és méretű dízelgenerátorokat vonszolnak maguk után. Nem erre találták ki a többnyire szűk, macskaköves kis utcákat, ahol megül a dízelbűz, és visszhangot ver a légkalapácsra emlékeztető zaj. Azért a kávézókba belépve, ha becsukjuk az ajtót, majdnem el lehet hinni, hogy minden a normális kerékvágásban működik.

Az áramszünetek egyik elsőre váratlan következménye a mobil internethálózatok működésének akadozása: teljesen nem tűnik el ugyan a jel ilyenkor, a gyengécske E és 2G-s mobilnet alig valamire elég. Akadozik a chat, mind visszaváltunk telefonos üzemmódba.

A közvilágítás ugyan takarékosan, de többnyire működik, csak a teljes áramszünetkor borulnak szuroksötétbe a városok. Lvivben egyik este anyukát látok, aki fázósan topog a Sztrijszkij park sarkán, fejlámpával világít két óvodás korú gyerekének, akik hangosan kiabálva hóembert építenek a kis fénykörben.

Hetekkel később, már Ternopilt, Kijivet és Dnyiprót megjárva átérzem a barátaim lelkesedését, amikor egy Poltava megyei faluban a szokatlanul csillagos égre bámulunk: kétszeres ünnep van, mondják, egyrészt megjöttem látogatóba, másrészt november óta most először egyáltalán nem ment el az áram már második napja. Elhúz a fejünk fölött kelet felé tartva két katonai repülő. Ezek a mieink, ugye, apa? – kérdezi a kisfiuk, Szavva. Keletre megy, nincsen semmi baj, hangzik a válasz.

Sorozások országszerte

Ugyan a városokban mindenütt, a külkerületeken is vannak töltőpontok és melegedők, ebben az új élethelyzetben több szempontból is kulcskérdéssé vált, hogy a belvároshoz mennyire közel lakik valaki. A külvárosokból minden egyes út katonai ellenőrző pontokon át vezet; minden bekötőútnál blokposztok állnak, ahol a területvédelmisek és a rendőrség ellenőrzik a forgalmat. Amióta újra nagy intenzitással soroznak, ez elég sokszor azzal jár a gyakorlatban, hogy a blokposztoknál a sorozóbizottságok is megjelennek, és behívót nyomnak az áthaladó férfiak kezébe.