Dolgozik a külügy Orbán kijevi látogatásán

  • narancs.hu
  • 2023. február 23.

Külpol

Szijjártó is szívesen menne, ha hívnák. 

 

 

„Amikor a látogatás időszerű lesz, akkor el is fog utazni a magyar kormányfő, a külügy jelenleg dolgozik ennek előkészítésén” – nyilatkozta Szijjártó Péter külügyminiszter az Indexnek. 

Szijjártó azt mondta, ő még nem kapott meghívást arra nézve, hogy menjen Kijevbe. „Ha kapok meghívást és előzetesen meg tudunk állapodni a látogatás érdemi témáiról, időpontjáról, akkor szívesen megyek”. 

A külügyminiszter nemrégiben Minszkbe repült, amivel kapcsolatban most azt mondta, „csak beloruszokkal egyeztettem, és itt azért esik rosszul az a feltételezés, hogy oroszokkal is tárgyaltam volna, mert bármikor egyeztettem korábban az orosz féllel, arról mindig beszámoltam. Eddig háromszor jártam Oroszországban a háború kitörése óta, mindegyikről tájékoztattam a sajtót. Ha én bármikor akarok tárgyalni az oroszokkal, akkor tárgyalok, nem kell ahhoz nekem egy harmadik országba repülnöm”. 

A Telex emlékeztet, 2022. február 24., vagyis az orosz-ukrán háború óta Novák Katalin köztársasági elnök képviselte Magyarországot Kijevben. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök többször is üzent Orbán Viktornak. A két politikus február 9-én Brüsszelben találkozott, ekkor Zelenszkij meghívta a magyar miniszterelnököt Kijevbe

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.