cyber hírek

  • 2003. november 13.

Külpol

n Kvantum-abakusz A müncheni Ludwig-Maximilian Egyetem és a Max Planck Kvantumoptikai Intézet kutatóinak sikerült feltörniük az abszolút zérus fok közelébe lehűtött Bose-Einstein kondenzátum anyaghullámát, és az egyes atomokat parányi fénycsapdába ejteni. Ebben a több mint 100 ezer atomot tartalmazó fényrácsban minden atom a neki kijelölt helyen tartózkodik, vagyis ideális kvantummechanikai számolórácsot képeznek.
Az izolált kvantumbitek aktiválásához a kutatók "kvantum-szállítószalagot" hoztak mozgásba. A lézer frekvenciájának és polarizációjának megfelelő megváltoztatásával az atomok 0, illetve 1 értékű helyzetbe küldhetők.

n A Microsoft a Google-ra pályázik A New York Times értesülései szerint az amerikai szoftverkonszern együtt kíván működni a világ vezető internetes keresőjével, és nem zárják ki a Google megvásárlását sem. A Microsoft az elmúlt két hónapban erre vonatkozó tárgyalásokat folytatott a Google üzemeltetőivel. Bár a cég eladásától alapvetően nem zárkóznak el, a Microsoft javaslatai nem találtak túlzott érdeklődésre a Google részéről - írta bennfentes körökre hivatkozva az amerikai napilap. A Google nagyobb fantáziát látna a tőzsdére menetelben. A cég várható tőzsdei értékét elemzők 15 és 20 milliárd dollár közé teszik.

n Közös USA-EU biometrikus ellenőrző rendszer Az USA és az EU tagállamai közös szabványok mentén kívánják kialakítani biometrikus ellenőrző rendszereiket - állapodott meg berlini tárgyalásait követően Otto Schilly német szövetségi belügyminiszter és Tom Ridge, az USA nemzetvédelmi minisztériumának (DHS) vezetője - adta hírül az Index. A két miniszter meglátásai szerint az összehangolás a feltétele annak, hogy a repülőtereken alkalmazott automatikus arcfelismerés elvét, illetve az útlevelekben rögzített ujjlenyomatot megfelelő hatékonysággal tudják használni. Egyéb eljárások, például az íriszszkennelés bevezetése Otto Schilly szerint egy meg nem határozott későbbi időpontban válik időszerűvé. A két miniszter idén júliusban egy másik egyezményt már aláírt a számítógépes rendszerek és hálózatok védelmének összehangolásáról. Az Egyesült Államokban 2004-től összesen 115 repülőtéren és 14 kikötőben működnek majd a US-VISIT programhoz tartozó berendezések. A biometrikus rendszert a 2001. szeptemberi terrortámadások után fejlesztették ki.

n Nagy Testvér 2003 Idén a BRFK, Tóth Zoltán belügyi államtitkár és a Szabó Kerttechnika kapta a Nagy Testvér Díjat, a pozitív díjat pedig Sólyom László alkotmányjogásznak ítélték - adta hírül az Index. A kitüntetést azon állami szervek, magáncégek és közszereplők kapják, akik veszélyeztetik a magánélethez, magántitkokhoz vagy a személyes adatokhoz való jogot. A díj weboldalán olvasható indoklás szerint a budapesti rendőrség a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány tűcsereprogramjában részt vevőket több esetben igazoltatta, megmotozta. Tóth Zoltán a személyes adatok védelméről szóló törvény módosításának előkészítése során az előzetes egyeztetések után tett, az intelligens elektronikus azonosító kártyával kapcsolatos javaslatával vívta ki a kétes elismerést. A cégeknek járó Nagy Testvért a Szabó Kerttechnika azért szerezte meg, mert a cégtulajdonos megfigyeli a bekamerázott irodákban, illetve más, bekamerázott helyiségekben tartózkodó alkalmazottakat. A pozitív e-privacy díjat Sólyom László alkotmányjogász, az Alkotmánybíróság korábbi elnöke a személyi szám alkotmányellenességét kimutató munkájáért és az univerzális azonosító eltörlésében való közreműködéséért kapta meg. A magánszférát vagy elektronikus magánszférát különösen durván megsértő vagy veszélyeztető jelöltek listáját jogászokból és közéleti személyiségekből álló zsűri állította össze az internetfelhasználók javaslatait is figyelembe véve. A zsűri idén nem adott ki közönségdíjat, mivel a múlt héten feltörték a Nagy Testvér Díj honlapját, és lenullázták a szavazógépet.

n Magyar kisbolygók Kisbolygót neveznek el Marik Miklós csillagászról és József Attila költőről, döntött a Nemzetközi Csillagászati Unió. Az ELTE Csillagászati Tanszékének 1998-ban elhunyt tanszékvezető docenséről, Marik Miklósról elnevezett kisbolygót 2000-ben fedezték fel a piszkéstetői csillagvizsgálóból, míg a József Attiláról elnevezett kisbolygót 1998-ban találta meg az égbolton az akkor még egyetemista Sárneczky Krisztián és Kiss László.

n Műtét a súlytalanságban Egy francia orvoscsoport a súlytalanság körülményei között sikeres műtétet hajtott végre patkányokon. Az orvoscsoport összesen négy patkány idegeit és véredényeit operálta távirányított robotok segítségével. A műtéteket egy speciálisan átalakított Airbus A300 fedélzetén végezték, a gép fedélzetén egyhuzamban 20 másorperces súlytalan ciklusokat tudnak előidézni. A kutatók szerint ezzel lehetőség nyílt a hosszú űrutazások alatt szükségessé váló hasonló operációk elvégzésére.

n Csuklótelefon Egy új, csuklón hordott mobiltelefon felhasználói a fülükbe dugott mutatóujjukon át hallhatják a másik fél beszédét. A japán NTT DoCoMo által kifejlesztett Finger Whisper prototípusa rezgésekké alakítja a beérkező digitális jeleket. A rezgések a felhasználó kezének csontjain végighaladva jutnak el a fülig.

n Újabb internetper Kínában Bíróság elé állítottak Kínában egy elbocsátott tanárt, mivel az interneten a kínai kormányzatot bíráló véleményt tett közzé. Ez a tette a vádirat szerint az államhatalom aláásására való felbujtással ér fel, jelentette a Human Rights Watch emberi jogi szervezet. Kína központilag blokkolja az emberi jogi szervezetek, különböző külföldi hírforrások, illetve a tajvani lapok többségének weboldalait.

n Macska a szerverszobában A bécsi parlament épületében egy macska vigyázhat ezután a képviselőket kiszolgáló számítógépes rendszerre. Az utóbbi idők rágcsálóinváziója oda vezetett, hogy a felsőházban az egerek sorban tették tönkre a számítógépes kábeleket - nyilatkozott Andreas Khol parlamenti elnök a Falter című bécsi hetilapnak.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.