Amerika és Szaúd-Arábia: Hűtlen barátok

  • Molnár Bálint
  • 2003. november 13.

Külpol

Robbantások és demokratikus reformkezdemények; belső ellentétektől szétfeszülő és külső nyomások alatt rogyadozó merev monarchia, amely a globális gazdaság stabilitásának egyik alappillére is: ez ma Szaúd-Arábia. Az öbölkirályság belpolitikai viharai és külpolitikai nehézségei legalább olyan fontosak a Közel-Kelet metamorfózisában, mint Amerika sikere vagy kudarca Irakban. A két ország évtizedekig sziklaszilárd szövetsége azonban áldozatul eshet az elmúlt két év eseményeinek.

Robbantások és demokratikus reformkezdemények; belső ellentétektől szétfeszülő és külső nyomások alatt rogyadozó merev monarchia, amely a globális gazdaság stabilitásának egyik alappillére is: ez ma Szaúd-Arábia. Az öbölkirályság belpolitikai viharai és külpolitikai nehézségei legalább olyan fontosak a Közel-Kelet metamorfózisában, mint Amerika sikere vagy kudarca Irakban. A két ország évtizedekig sziklaszilárd szövetsége azonban áldozatul eshet az elmúlt két év eseményeinek.Alegújabb - november 8-i - rijádi terrortámadás ismételten rávilágított: a globális terror elleni küzdelem egyik fő színtere Szaúd-Arábia. Az Egyesült Államok április végén bejelentette: augusztusig kivonja maradék csapatait - mintegy 5000 főt - Szaúd-Arábiából. Két héttel később mégis bombák robbantak Rijád egy külföldiek által lakott negyedében, több mint harminc áldozatot - köztük nyolc amerikait - és több száz sebesültet követelve. Egy július végén nyilvánosságra hozott kilencszáz oldalas kongresszusi jelentés - bár a szaúdiakra vonatkozó részből 28 oldalt titkosítottak - ugyanakkor tovább erősítette azt a gyanút, hogy a szaúdi királyi családdal szoros pénzügyi kapcsolatban álló személyek pénzt és segítséget nyújtottak a szeptember 11-i géprablóknak.

Egy fontos hely

Szaúd-Arábia a második vilagháború óta stratégiai fontosságú hely Amerika külpolitikájában. Ennek fő oka az Egyesült Államok - és a fejlett világ - függősége az olcsó szaúdi olajtól. Bár Amerika folyamatosan csökkenti olajfogyasztásának onnan származó részét - nyersolajfogyasztásának 18 százalékát importálja a királyságból, szemben az évtizeddel korábbi 28 százalékkal -, Szaúd-Arábia a világ egyetlen olyan olajtermelője, amelynek jelentős a fölös termelési kapacitása. Ez a napi kétmillió hordónyi plusz teszi flexibilissé a világ olajpiacát, Szaúd-Arábiát pedig e piac messze legbefolyásosabb játékosává. A szaúdi termelés rugalmassága nemegyszer stabilizálta már az olajpiacot (például az OPEC-embargó megtörésekor 1974-ben, az irak-iráni háború idején, az 1990-91-es Öböl-háború alatt és szeptember 11. után). 2001. szeptember 11. azonban új fejezetet nyitott az USA és Szaúd-Arábia mindaddig szoros kapcsolatában. Az azóta eltelt két évben egyre több aggasztó információ látott napvilágot a világ legnagyobb olajtartalékát birtokló monarchiában zajló folyamatokról, s ezek komoly dilemmák elé állították a washingtoni politikusokat.

Szaúd-Arábia bel- és külpolitikai stabilitása kiemelkedően fontos az Egyesült Államok számára, ám pusztán az a tény, hogy a 19 géprabló közül 15 szaúdi állampolgár volt, nyilvánvalóvá tette, hogy a monarchia látszólag nyugodt felszíne alatt veszélyes folyamatok zajlanak. A szaúdiak lépten-nyomon nehezítették az amerikai vezetés dolgát: nem engedték át reptereiket az Afganisztán elleni légicsapásokhoz, csak nehézkesen és lassan segítettek a terroristák bankszámláinak és egyéb pénzforrásainak a feltárásában, majd megtagadták a szaúdi amerikai légi támaszpontok teljes körű használatát egy esetleges Irak elleni offenzívához. A Pentagon védelempolitikai bizottsága (a Defense Policy Board, egy - többségükben neokonzervatív - külső tanácsadókból álló testület) szokatlanul kemény hangot ütött meg, amikor a Washington Postnak kiszivárogtatott tanulmányában így fogalmazott: "A szaúdiak a >>terrorlánc<< minden egyes szemében ott vannak. A tervezéstől a finanszírozásig, a merénylőtől az ideológusig minden szinten aktívak." Mára egyértelműnek tűnik: a monarchia belső válságának a fundamentalista iszlám terrorizmus, az ellene folytatott küzdelem, valamint az olajfüggő globális gazdaság stabilitása szempontjából is nagy a jelentősége.

Egy ház, két kulacs

A szaúdi belpolitikai forrongásnak csupán a legszembeötlőbb szimptómái a májusban és novemberben Rijádban elkövetett bombamerényletek. Minden jel arra utal, hogy a királyságnak meg kell vívnia a maga külön harcát a terrorral. A Szaúd-ház (a mintegy 12-15 ezer főt számláló királyi család) azonban kétfrontos küzdelemre kényszerülhet: egyrészt a terrortámadások hátterében álló iszlám szélsőségesekkel, másrészt a demokratikus reformokat egyre hangosabban követelő liberális értelmiséggel. Hogy a helyzet még komplikáltabb legyen, mindkét ellenzéki csoport - bár az ideológiai skála két ellentétes végen helyezkednek el - rendkívül kritikus a királyi család pazarló életstílusával szemben, ami miatt egyre nagyobb az elégedetlenség - különösen, hogy a szaúdi nemzeti össztermék az elmúlt húsz évben több mint 75 százalékkal csökkent (az 1981-es 28 600 dollár/főről 2001-re 6800 dollár/főre). A féktelen pazarlást jól példázza Fahd király kedvenc gyermeke, Abdul Aziz saját használatra épített, 4,6 milliárd dolláros palotája és szórakoztató központja Rijád mellett.

Az ideológiai-politikai törésvonalakon kívül komoly probléma a különféle vallási és etnikai csoportok közötti viszony éleződése is. A monarchia sok szempontból még mindig törzsi vonalak mentén szerveződik, hiszen a politikai-vallási elit szinte teljes egészében a Rijád környéki Nedzsd területről származó beduin-szunnita muzulmánokból áll, kiszorítva a két jelentős vallási-etnikai kisebbség, az ország keleti részén élő síita muzulmánok és a nyugati területeket benépesítő hedzsazik képviselőit.

Az elmúlt évtizedekben - belső felkeléstől tartva, illetve saját bel- és külpolitikai legitimációját erősítendő - a királyi család dollármilliárdokat költött az iszlám világméretű propagálására. Ez önmagában nem lenne baj, de a pénzek jelentős része fundamentalista szervezetek bankszámláit hizlalta. Szaúdi dollárok segítették a fegyveres ellenállást Kosovóban, Csecsenföldön, az Izrael által megszállt területeken. A bőkezűen finanszírozott medreszek - muzulmán vallási iskolák - a militáns iszlám szélsőségesek melegházai lettek. A nagy terrortámadások - Bali, Kenya, Kuvait, Jemen - elkövetői szinte kivétel nélkül kapcsolatban álltak ezekkel az iskolákkal. 1997-ben a szaúdi királyi család egy prominense 100 millió dolláros segélycsomagot juttatott Afganisztánba, a tálib rezsimnek. A szeptember 11-i merényletet követő razzia során a hamburgi rendőrség egy szaúdi diplomata névjegyét találta az egyik gyanúsított lakásán. A diplomata a szaúdi nagykövetség vallási osztályának a munkatársa volt - és a felsorolás sokáig folytatható.

Fontolva haladás

A királyi család kötélen táncol: egyrészt az Egyesült Államok stratégiai szövetségese, másrészt az iszlám - beleértve annak extrém fundamentalista irányzatát is - nemzetközi propagálója és donorja. Az örökösödési harcba merült királyi család - jelenleg a súlyos beteg Fahd király féltestvére, a reformerként számon tartott Abdullah herceg a királyság de facto első embere, de ő nem túl népszerű a király többi testvére és gyermekei körében - képtelen kordában tartani az országot szétfeszítő indulatokat. Abdullah óvatosan egyensúlyozva próbálja elkerülni a káoszt.

Az amerikai csapatok kivonásának is más a jelentése e "hintapolitika" kontextusában. Mosen Avadzsi - a szaúdi reformerek egyik kepviselője - kifejtette: az amerikai csapatok távozása nagyban segítheti a reformpártiak és a konzervatívok közti politikai kompromisszum elérését. Sokak szerint az USA kivonulása után Abdullah felgyorsíthatja az év elején óvatosan beindított reformfolyamatokat. Akkor egy történelmi januári találkozón Abdullah támogatta azt a 104 vezető értelmiségi által aláírt és benyújott petíciót, amely demokratikus reformokat sürgetett. (A felhívás többek között részletes javaslatokat fogalmaz meg a választott parlament felállítására, a szólásszabadság kiterjesztésére, a nők egyenlő állampolgári jogainak törvénybe foglalására, valamint a kisebbségek védelmére és képviseletére.) Noha Abdullahot majd` mindegyik elemző progresszív vezetőnek tartja, sokan megkérdőjelezik a reformok kivitelezhetőségét. A királyi családdal különös szimbiózisban működő vallási elit - amely maga is ingadozik a Bin Ládin-szimpatizáns szélsőségesek ideológiai támogatása, illetve a királyi családhoz való hűsége között - jelenleg defenzívában van: az amerikai csapatok kivonása és a rijádi bombatámadások a reformerek helyzetét erősítik. Utóbbiak úgy vélik: csak a gyors demokratikus változások stabilizálhatják az országot. Az októberi, szaúdi viszonylatban mérföldkőnek tekinthető emberi jogi konferencia és az - egy éven belül tartandó - helyi választások ott bejelentett ígérete mindenesetre igen biztató jelek.

Mindez persze korántsem garancia arra, hogy Szaúd-Arábia nem zuhan a politikai instabilitás szakadékába. Bár Abdullah támogatásáról biztosította a reformerek programját, és a választások bejelentésének is jó volt a nemzetközi visszhangja, az április végi kabinet-átszervezés valódi előrelépést alig hozott. A wahhabita iszlám ortodoxiát képviselő vallási vezetők továbbra is ellenállnak minden olyan reformnak, amely megváltoztatná a királyság konzervatív teokratikus berendezkedését; ők továbbra is az amerikai meg nyugati befolyást okolják az ország problémáiért. E vallási elit igyekszik mindenkibe belefojtani a szót, aki felemelné hangját az ország nyomasztó belpolitikai légköre ellen: Szaúd-Arábiában máig bevett gyakorlat a sária szerinti megkövezés és lefejezés, valamint vallásrendőrség ügyel a helyes öltözködés betartására. Turki Al-Hamad ismert szaúdi író és akadémikus - a 104 aláíró egyike - ellen például négy fatwa van életben, és bár élete folyamatos veszélyben van, a kormánytól nem várhat hathatós védelmet a vallási vezetők által titokban tüzelt szélsőségesekkel szemben. A Szaúd-ház nem létezhet a vallási vezetők nyújtotta legitimáció nélkül - igaz, azok meg anyagilag függnek a királyi családtól.

Olajos szempontok

Arra sincs biztosíték, hogy a rijádi bombatámadások nem egy hosszú és egyre véresebb belső küzdelem első lépései voltak. Az, hogy az amerikai csapatok elhagyták az iszlám bölcsőjeként tisztelt királyságot - amúgy ez volt Uszáma bin Ládin egyik fő célja -, tovább bátoríthatja a reformokat ellenző vallási vezetőket és az általuk közvetve támogatott szélsőségeseket (akik a királyi családot javíthatatlanul korruptnak és romlottnak tartják). Beláthatatlan következményekkel járhat, ha a terroristák a jövőben a szaúdi olaj-infrastruktúrát veszik célba - fejtegette Robert Baer, a CIA volt magas rangú közel-keleti elemzője júniusban megjelent könyvében. Baer szerint a szaúdi olaj-infrastruktúra sérülékeny és védtelen az esetleges terrorakciókkal szemben, amelyek - ha egy időben hajtják végre őket stratégiai helyeken - Szaúd-Arábiát akár két évre is kiiktathatnák a világ olajtermeléséből. Ez drámai következményekkel járna a világgazdaságra is. Ha például a terroristák a bahreini öbölben lévő Abqaiq olajfeldolgozó üzemet vennék célba, a támadást követő két hónapban a feldolgozott olaj mennyisége napi 6,8 millió hordóról kevesebb mint napi 1 millióra esne.

Több lehetséges olvasata is van az amerikai csapatok szaúdi kivonásának. A hivatalos amerikai indoklás szerint Szaddám Huszein eltávolítása után egyszerűen nincs szükség az amerikai katonai jelenlétre (hisz ennek fő feladata az iraki tiltott repülési zóna felügyelete volt). A másik magyarázat szerint - és ez a valószínűbb - az amerikaiak szerint Szaúd-Arábia egyre kevésbé megbízható szövetséges; és nem bíznak a Szaúd-ház erejében sem.

Az országból távozó csapatok amúgy csak Katarig mentek - Washington nyilvánvalóan nem szándékozik elhagyni a Perzsa-öböl térségét. Az iraki olajkapacitás helyreállításával Amerika tovább függetlenítheti magát a szaúdi olajtól. És kevés kétségünk lehet afelől, hogy ez a lehetőség némi szerepet játszott az iraki invázió előtti amerikai kalkulációkban is. Az amerikai csapatok távozása ugyanakkor megerősítheti a királyi család azon tagjait - legfőkébb Abdullah herceget -, akik hajlanak a demokratikus reformok megindítására, de sokáig nem mertek lépni attól való félelmükben, hogy a többségében Amerika-ellenes közvélemény amerikai báboknak titulálja majd őket, gyengítve ezzel a reformok esélyét. A legutóbbi rijádi robbantás azonban azokat látszik igazolni, akik úgy vélik: a harc még korántsem ért véget.

Molnár Bálint

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.